Részletes keresés

Az Esztergomi Járásbíróság a 2023. december 13-án tartott, nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi befolyási viszonyban áll.

A Nyírbátori Járásbíróság 2019. szeptember 3-án előkészítő ülést tartott a fegyveresen elkövetett rablás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolt T.J.R. ügyében.

Tanúkkal volt tele a tárgyalóterem 2014. március 11-én a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol zsarolás és más bűncselekmények miatt állt bíróság előtt két fiatalkorú vádlott. A 2011-2012-es tanévben az akkor 17 éves  I. r. vádlott többször minden ok és előzmény nélkül rátámadt iskolatársaira, s egy esetben partnere volt ebben a II. r. vádlott is. Az egyik verést egy diáktársuk videóra is vette.
 

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2023 szeptemberében a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt tíz év börtönbüntetésre, valamint tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. 

A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa 2017. december 4-én kezdte meg a bicskei K. Zs. Gyermekotthon és Általános Iskola  volt igazgatójának és volt gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztensének büntetőperét. A bíróság a vádirat ismertetését követően a vádlottak kihallgatásával kezdte meg a bizonyítási eljárást, majd azt a mai tárgyalási napon a tanúk kihallgatásával folytatta.
 
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa zárt tárgyalást tartott február 15-én és 20-án. A vádismertetést követően a vádlott vallomást tett, majd a bíróság a bizonyítási eljárást a tanúk kihallgatásával és a szakértők meghallgatásával folytatta.
 

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. szeptember 27-én tartott előkészítő ülést az emberölés bűntette miatt M.T. vádlottal szemben indult büntetőeljárásban.

Két év – öt évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt az izlandi vádlottat, aki még 2012 júliusában támadt kalapáccsal barátnőjére Debrecenben. E.C.F.-t a bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében és személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek.
 
A Nyíregyházi Törvényszék kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétsége miatt 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte N. S. L. vádlottat, ezenkívül 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását erőszakkal, felfegyverkezve elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben.

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt G. B. vádlott perújítási ügyében a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a Pécsi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét megváltoztatta és a perújítást elutasította. Így az alapeljárás során hozott felmentő ítélet lépett érvénybe. Az ítélet indoklásában elhangzott: az alapeljárás során I. fokon a Pécsi Törvényszék, majd II.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés előkészületének és terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádolnak.

 

A Pécsi Járásbíróság 2018. május 11. napján elrendelte egy fiatal pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint késsel támadt élettársára egy Kapuvár környéki településen.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a pénteken Mosonmagyaróváron történt emberölési ügy gyanúsítottjának letartóztatását.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Szombathelyi Törvényszék nyilvános ülésesen helybenhagyta a Szombathelyi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletét. 

A Fővárosi Törvényszéken 2018. január 5-én elkezdődött az a tárgyalássorozat, amelyben az ügyészség a vádlottat több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja.
 

A Szolnoki Járásbíróság a mai napon elrendelte annak a 39 éves törökszentmiklósi férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Törökszentmiklóson, 2016. január 28-án a délutáni órákban egy tasak kábító hatású fehér port értékesített 2.500,- Ft-ért egy törökszentmiklósi férfinak, majd az esti-éjszakai órákban egy pakk pentedron-tartalmú port adott át tűzifáért cserébe egy másik törökszentmiklósi férfinak. A szer elfogyasztását követően utóbb négy személy eszméletlen állapotba került.