Részletes keresés

Milliókat adtak kölcsön a sértetteknek a terheltek. Pénzüket agresszív módszerekkel próbálták tőlük kikényszeríteni. Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt a Váci Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben. A Budakörnyéki Járásbíróság 2023. február 22-én a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a két férfival szemben.

Saját lakásaik mellett egy vidéki családi házban alakították ki bázisukat cannabis-kereskedelemhez a gyanúsítottak. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya indított eljárást az ügyben, az ügyészség pedig a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését indítványozta a két férfival szemben.

 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés bűntettével vádolnak.

Feleségére és gyermekére is kezet emelt a terhelt, aki teljes elnyomásban tartotta családját. 2022. december 16-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2017. november 24-én nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte G. Cs. gyanúsított előzetes letartóztatását. 
 

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy napközis tanári feladatokat ellátó tanítónőt halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádol az ügyészség. 

A Tatabányai Járásbíróság elrendelte annak a négy gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akik az alapos gyanú szerint 2015. december 7-én hajnali 4-5 óra körüli időben megjelentek a sértettek családi házánál, az udvarra a kerítésen átmászva bementek, majd egy pajszer segítségével elkezdték kifeszíteni a ház konyhaablakát. Eközben az egyik sértett az ajtót kinyitotta, hogy megnézze honnan jönnek az általa hallott zajok, ekkor a gyanúsítottak a sértettre rárontottak, test szerte ütlegelték.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 21-én 3 hónappal meghosszabbította annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket egy fővárosi benzinkúton elkövetett fegyveres rablással gyanúsítanak.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 24-én egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két fiatalkorút, akik megalapozottan gyanúsíthatók csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel.
 

A Pécsi Járásbíróság elrendelte két harkányi férfi letartóztatását egy hónapra személyi szabadság megsértésének bűntette, az elsőrendű gyanúsított vonatkozásában még kapcsolati erőszak bűntette és kétrendbeli testi sértés vétsége alapos gyanúja miatt.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést és tárgyalást tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádolja a terheltet. 

Két férfit tartóztatott le a bíróság, akik több mint 20 illegális határátlépőt próbáltak Ausztriába juttatni. Ellenük vagyoni haszonszerzés végett több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, személyi szabadság megsértése és magánlaksértés bűntettében találta bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt az öt vádlottat, akik még 2009-ben Berettyószentmártonban megkötöztek, megfenyegettek és kiraboltak egy idős házaspárt. A kényszerítés hatására 9,7 millió forintot vittek el.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 21-én bíróság elé állítás során 312 óra fizikai munkakörben végzendő közérdekű munka büntetésre ítélte azt a férfit, aki a Kossuth téri tüntetés során festékszóró spray-vel fújta le a Nemzet Lobogójának tartórúdját.

Év
2012
Közlöny
Fájl

A Debreceni Járásbíróság 2020. február 19-én hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki az általa vezetett villamossal a közlekedési szabályt megszegve a Tilos jelzés ellenére a járművel elindult és a kereszteződésben nekiütközött az ott áthaladó autóbusz oldalának. 

A Győr Törvényszék a győrszentiváni színesfém kereskedők ügyében a vádlottak és védőik által előterjesztett előzetes letartóztatás megszüntetése, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelése iránti indítványokat elutasította.

Korábban a bíróság a vádirat beérkezését követően az érintett vádlottak előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta, amely határozat a Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság határozatával 2015. március 26. napján emelkedett jogerőre.

A Debreceni Járásbíróság bűnösnek mondta ki egy rendbeli, társtettesként,, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletében H. J. vádlottat. Ezért őt halmazati büntetésként – egy korábbi ítélettel elrendelt próbára bocsátást megszüntetve – 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, továbbá 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. H. J.-nek az eljárás során keletkezett 1.895.010 forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie az állam javára.

A Nyíregyházi Törvényszék 2019. július 2-án a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vád alól I. rendű Á. T. és II. rendű R. G. vádlottakat felmentette. Az ügyészség az ítélettel szemben a tárgyaláson fellebbezést jelentett be. 

Az elsőfokon eljárt Győri Törvényszék a következő tényállást állapította meg: A vádlott a helyi sportegyesület pályáján az előmérkőzésen még játékosként, majd az azt követő labdarúgó mérkőzésen szurkolóként volt jelen. A második félidőben szidalmazni kezdte a vendégcsapat játékosait, a kapust pedig fenyegette is. A mérkőzés végével a csapatok az öltöző felé indultak, a kapus azonban visszament a kapuhoz a kulacsáért. A vádlott ezután a kapus elé állt és közölte vele, hogy más helyen ilyen szabálytalanságért elmetszik a torkát, illetve levágják a fejét.