Részletes keresés

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős határozatával emberölés bűntettében és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, valamint mellékbüntetésként 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 
 

A Zalaegerszegi Törvényszék 2020. szeptember 17-én bizonyítottság hiánya miatt felmentette azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy 2007-ben betört az édesanyja szomszédjában élő 81 éves férfihez és megölte. 

Halmazati büntetésként másfél év börtönbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve - a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly áprilisban bántalmazott egy buszsofőrt Debrecenben. A bíróság első fokon V. B-t közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek. A vádlottnak 31 ezer forint kártérítést is ki kell fizetnie a sértett számára, valamint neki kell állnia az eljárás 56 ezer forintos bűnügyi költségét.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 5-ig – elrendelte annak a kínai állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. december 9-én a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban 2022. január 9-ig elrendelte öt férfi letartóztatását. 

A Vas Megyei Főügyészség a vádlottat 1 rb. védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és 3 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja.
 
A Hatvani Járásbíróságon a május 30-án megkezdődött annak a három vádlottnak a büntetőügye, akiket az ügyészség csoportosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és súlyos testi sértés bűntettével vádol.
 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a szexuális erőszak bűntette miatt   H. N. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét.
A II. rendű vádlott büntetését 2 év börtönre súlyosította. Az I. (1 év 6 hónap börtön) és a III. rendű vádlott (9 hónap börtön) esetében úgy ítélte meg a táblabíróság, hogy I. fokon arányos büntetés született, így azon nem változtatott, mint ahogy a IV. rendű vádlott esetében is jogerőre emelkedett a felmentő ítélet.

A Tatabányai Járásbíróság 2016. február 5-én egy hónapra elrendelte annak a budapesti férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható a Btk. 324. § (1) bekezdés a., pontjába ütköző robbanóanyaggal visszaélés bűntettének, valamint a Btk. 325. § (1) bekezdés a., pontjába ütköző lőfegyverrel visszaélés bűntettének elkövetésével.
 
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. március 4-én meghozott végzésével helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon végzését, amellyel egy 23 éves jászjákóhalmai férfi előzetes letartóztatását rendelte el 30 nap időtartamra. 
 

A vádlottak távollétében hozott ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság azoknak a lengyel férfiaknak az ügyében, akik 2017-ben Zalaegerszeg egyik szórakozóhelyén randalíroztak és verekedtek. 

A Pécsi Törvényszék az emberölés bűntette miatt M.L. vádlott ellen indult büntetőügyben 2019. április 30-án tartott előkészítő ülést. Az előkészítő ülésen a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, azonban a bíróság a vádlott beismerő vallomását nem fogadta el, az ügyet 2019. május 28-án 9 órára tárgyalásra tűzte. A tárgyaláson a tanúk, szakértők meghallgatása várható.

A Nyíregyházi Törvényszék 2019. július 2-án a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vád alól I. rendű Á. T. és II. rendű R. G. vádlottakat felmentette. 

Az Egri Törvényszék 2019. január 17-én tárgyalás tartásával folytatta az életveszélyt okozó testi sértés miatt indult büntetőügyet.

A Debreceni Ítélőtábla tanút és szakértőket hallgatott meg. Az ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott által elkövetett bűncselekmény különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés bűntettének minősülhet. A Debreceni Ítélőtábla 2019. november 4-én folytatja az ügy tárgyalását.

A Nyíregyházi Törvényszék előkészítő ülést tartott a nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, kifosztás és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette miatt K.A. vádlottal szemben folyamatban lévő büntető ügyben. 

A Budakörnyéki Járásbíróság 2020. május 27-én, távmeghallgatás útján megtartott ülésén 2 hónappal meghosszabbította annak a ráckevei férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2020. június 9. napján tartott tárgyalást annak a férfinak az ügyében, aki 2018 májusában egy postakocsiból emelt el közel 240.000 Ft készpénzt, valamint három személygépkocsiból közel 700.000 Ft-ot lopott. 

Kábítószert rendelt az egyik gyanúsítottól a sértett, üzletkötés helyett azonban a terhelt és bátyja megfenyegette és megverte a férfit, és a nála lévő 200.000 forintot elvették. Fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben. A Budakörnyéki Járásbíróság 2023. január 25-én a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a két férfival szemben.

Minden sérelmét az édesanyján vezette le az a terhelt, aki rendszeresen kezet emelt a sértettre. 2022. augusztus 18-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Cegléd Rendőrkapitányság súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt indított eljárást.