Részletes keresés

Az Encsi Járásbíróság az első tárgyalási napon ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a 39. számú főúton gázolta el a sértettet, majd segítségnyújtás nélkül távozott.

 

Kép

Országos szinten mintegy felére csökkentek a két éven túl folyamatban maradt peres ügyek - fontos megállni és elismerni a bírósági eredményeket. Jeles esemény ezért a beszámolási időszak, amikor láthatóvá válik, hogy mi mindennel foglalkoznak a bíróságok - mondta az OBH elnöke a Tatabányai Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája a 2020. október 8-án távmeghallgatás útján megtartott ülésen az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. november 8-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akik ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés előkészületének bűntette miatt nyomoz. 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa annak a férfinak az ügyében, aki az elsőfokon eljárt Encsi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint 2019 tavaszán a perei ingatlanában foganatosított kutatás alkalmával a garázsból nyíló mosókonyhában a gázüzemű járművek töltésére szolgáló tartály töltőpisztolyából körülbelül tizenöt másodpercen át engedte ki a gázt.

A Fővárosi Törvényszék 2017. május 11-én felterjesztés alapján átadta az összes iratot a Fellebbviteli Főügyészségnek a Budaházy György és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények indult büntetőügyben. Ezt megelőzően az ítéletet postai úton kézbesítette az összes vádlottnak és védőiknek.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát.

Az ügyről

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú döntését és a Gy. T. és társa ellen folyamatban lévő büntetőügyben, a Gy. T. gyanúsított védőjének kizárására irányuló ügyészi indítványt elutasította.

A férfi elvállalta, hogy elkészíti a tatabányai sértett konyhabútorát, amihez anyagköltség címén 2019. június 20. és szeptember 11. napja között összesen 1.130.000 Ft-ot vett át tőle. A vádlott a pénzből nem vásárolta meg a szükséges anyagokat, azt különböző tartozásai megfizetésére fordította.

A bűncselekménnyel okozott kár végül megtérült, úgy, hogy a vádlott édesanyja kölcsönt vett fel, amiből a sértettnek 1.290.000 Ft-ot fizetett meg.

Folytatólagosan elkövetett sikkasztásban, pénzmosásban, közokirat-hamisításban és csalásban mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt a négy vádlottat, akik 2007-ben csaknem 400 millió forint értékű intervenciós kukoricát értékesítettek. A vádlottak az MVH szerződött partnereként tároltak mintegy 10.900 tonnányi gabonát, amelyből több mint 10.500 tonnának nyoma veszett.
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. március 11-én nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak a büntetőügyében, akik közterület-felügyelői munkakörükkel visszaélve huzamosabb időn keresztül jogtalanul szedtek helypénzt, ezzel megvalósították a folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettét. 

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2020. június 16-án a távmeghallgató rendszeren keresztül megtartott előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki 2019 novemberében gázolajat locsolt szét élettársa házában, 

majd felgyújtotta azt.

A Fővárosi Törvényszék 2023. január 25-én előkészítő ülésen hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit többek között életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt az ügyészség.

A terhelt a vádirattal teljes mértékben egyezően elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. 

Késsel támadta meg a járőrautóban az őt kísérő rendőröket a vádlott. A férfi valótlan vállsérülésre hivatkozva, bűnügyi felügyeletben kért orvosi segítséget. Előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat a terhelt ellen az ügyészég, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2023. január 6-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A vádlott (1980) és a sértett házastársak voltak, együtt nevelték a 12 és 14 éves lányukat. Kapcsolatuk megromlott, elváltak, azonban továbbra is együtt laktak enyingi családi házukban. A sértett közelebbi kapcsolatba került egy középiskolai osztálytársával, telefonáltak és üzeneteket küldtek egymásnak. 2022. október 13-án este a gyerekek a szobájukban lefeküdtek, a sértett a saját szobájában lefekvéshez készülődött, mikor barátjától hangüzenete érkezett.

A Pécsi Törvényszék 2018. május 17-én kihirdetett ítéletével O. I. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és négy év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte és kötelezte a büntetőeljárás során felmerült 87.793 forint bűnügyi költség megfizetésére.
 

Ítéletet hirdetett ma a Budapest Környéki Törvényszék G. T. ügyében, akit emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekmény elkövetésével vádolt meg az ügyészség.

A bíróság ítélete szerint:

G. T.
bűnös
emberölés bűntettének kísérletében és
erőszakkal, éjjel és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettében,
ezért a bíróság
6 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Harmincötödik tárgyalási napját tartotta március 7-én V. L. és 21 társa vesztegetési ügyében a Debreceni Törvényszék. A 90 oldalas vádiratban terheltként szereplők zöme civil, de van mellettük rendőr, tűzoltó és pénzügyőr is, így katonai tanács folytatja le az eljárást. Az ügyre a legszigorúbb titkos minősítés vonatkozik, ezért a nyilvánosság és a sajtó teljes kizárásával folynak a tárgyalások. 
 
Az Egri Rendőrkapitányság nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt folytat nyomozást V.Zs. gyanúsított ellen.
 
A Kecskeméti Járásbíróság nem jogerősen egy hónapra elrendelte annak az 50 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. június 13-án 21 óra és 2017. június 14-én egy kecskeméti tanya udvaráról egy 1.500.000.-Ft értékű traktort tulajdonított el.
 
A Siklósi Járásbíróság 2018. január 30-án kihirdetett ítéletével B. I. vádlottat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 1 év 3 hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három évre felfüggesztette.