Részletes keresés

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék társtettesként, fegyveresen elkövetett emberrablás bűntettében mondta ki bűnösnek, és 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte K.Gy. vádlottat. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész a kiszabott büntetés súlyosbításáért, a vádlott felmentésért, míg a védő elsődlegesen felmentésért, másodsorban téves jogi minősítésre hivatkozással enyhítésért jelentett be fellebbezést. Így az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla jár majd el. 
 
A napokban született jogerős ítélet annak a biztonsági őrnek az ügyében, aki tavaly augusztusban egy jászladányi telephelyen, ahelyett, hogy őrizte volna megbízója értékeit, egy flexszel szétvágta és kiürítette annak széfjét csaknem 350.000 Ft készpénzt zsákmányolva tőle, amiből kártyaadósságát kívánta rendezni. 
 
A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas évei végén járó férfit, aki tavaly februárban Tiszaföldváron úgy megütötte unokatestvérét, hogy megrepedt a lépe, és csak az idejében elvégzett életmentő műtétnek köszönhetően maradt életben. 
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen elrendelte annak a 10 migráns személynek az előzetes letartóztatását, akiket fogolyzendülés bűntettének megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2015. november 26-ig tart. 
 

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 22. napján K. A. vádlott és társai ellen sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés és a büntetés kiszabása tekintetében megváltoztatta.

A Miskolci Járásbíróság 2017. október 12-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a fiatalkorú gyanúsítottnak, akivel szemben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás. 
 
A Pécsi Járásbíróság 2017. október 6-án elrendelte egy pécsi – hajléktalan – férfi előzetes letartóztatását egy hónapra kifosztás bűntette, közokirattal visszaélés vétsége és lopás vétsége megalapozott gyanúja miatt.
 

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében 160 óra közérdekű munka büntetéssel sújtotta azt a férfit, aki két gyermeke után félmillió forintot is meghaladó hátralékot halmozott fel. 

A Pécsi Törvényszék 2022. február 2-án kihirdetett ítéletével a vádlott férfit bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntettében és rendvédelmi szerv tagjának sérelmére, a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben elkövetett becsületsértés vétségében.

A Pécsi Járásbíróság 2019. február 1-jén egy fiatal pécsi férfi letartóztatását rendelte el egy hónapra kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a 2019. január 29-én, a gyanúsított lakásában tartott házkutatás során, a nyomozó hatóság több mint egy kilogramm zöld növényi származékot, rózsaszínű tablettákat, készpénzt, mobiltelefonokat és mérleget foglalt le.

A Tatabányai Járásbíróság 2015. július 13-án jogerősen elrendelte annak a terheltnek az előzetes letartóztatását, akit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a vádlott előzetes letartóztatása 30 napig tart. 
 
A Szombathelyi Törvényszék -dr. Rácz József tanácsa- szexuális erőszak bűntette miatt 6 év 6 hónap szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 7 év közügyektől eltiltásra ítélte tegnap H. M vádlottat, a szabadságvesztést fegyházban rendelte végrehajtani.
 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra letartóztatta azt a négy férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint több mint 80 millió forinthoz jutottak a sértettnek tett kábítószer vásárlás ígéretével.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. szeptember 4-én nem jogerős ítéletével, J. M. vádlottat az ellene foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
 
Az ügyészség veszélyhelyzetet szándékosan előidéző által halálos tömegszerencsétlenséget okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettére módosította a vádat. 
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 24 éves férfinak a letartóztatását, akit rablás kísérletének elkövetésével gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. július 15-én 4 óra 30 perc körüli időben ittasan ért haza lakiteleki otthonába, ahol édesanyját szidalmazta, majd két alkalommal arcon ütötte és 5.000-Ft összeget követelt tőle. A sértett a gyanúsított kérését nem teljesítette és kerékpárral munkába indult volna, azonban a férfi futva követte és táskáját, biciklijét rángatni kezdte.

Hónapokon keresztül, rendszeresen kényszerítette szexuális aktusra a feleségét, ezért a férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hozzátartozója sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt nyomoz, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

2020 nyarától kezdve a gyanúsított rendszeresen, heti két alkalommal erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítette szexuális aktusra a feleségét. Így tett 2020. december 7-én is, a bántalmazás következtében pedig az asszonynak sérülései keletkeztek a karján. 

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra tartóztatta le azt a szerb állampolgárt, aki szír és iraki migránsokat akart illegálisan Ausztriába juttatni 2020. december 18-án.

A megalapozott gyanú szerint a férfi az általa vezetett kisteherautóba a tizennégy migránst, a román-magyar határ magyar oldalán vette fel azért, hogy az érvényes tartózkodási engedéllyel nem rendelkező, okmányok nélküli külföldi állampolgárokat Magyarországon keresztül szállítsa, és őket illegálisan Ausztriába juttassa. 

A Tapolcai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével 300.000,- Ft pénzbüntetéssel sújtotta azt a 26 éves tapolcai férfit, akivel szemben új pszichoaktív anyaggal történő visszaélés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére is.

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. szeptember 27-én tartott előkészítő ülést az emberölés bűntette miatt M.T. vádlottal szemben indult büntetőeljárásban.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki H. N. I. r. és K. T. G. II. r. vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntettében, valamint a II. r. vádlottat kábítószer birtoklása vétségében is, ezért az I. r. vádlottat 2 év 6 hónap, a II. r. vádlottat halmazati büntetésül 3 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és mindkét vádlottat egyezően 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.