Részletes keresés

Az Ózdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt egy év – végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a nőt, aki előkészítő ülésen bűnösséget beismerő nyilatkozatot tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. január 24-én az ügyészi indítvánnyal szemben bűnügyi felügyeletét és távoltartását rendelte el annak a nőnek, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást.

A vádirat ismertetésével és elmeorvos szakértő meghallgatásával kezdte meg a tárgyalást a  Budapest Környéki Törvényszék M. A. M. ügyében. A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg a Pest Megyei Főügyészség.
 

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki nem létező sportcipőket kínált eladásra.

A Veszprémi Járásbíróság 400.000,- Ft pénzbüntetéssel sújtotta azt a 47 éves veszprémi férfit, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú határozathozatalig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit szexuális erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádol az ügyészség.

A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa 2021. június 11-én jogerős ítéletet hozott azon vádlottal szemben, aki magát egy társkereső oldalon nőnek kiadva megzsarolt egy férfit, hogy közzé teszi az intim jellegű fényképfelvételeit, ha nem fizet. 

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2022. április 5-én ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki kábítószerrel kínálta meg a vele szemben intézkedő rendőröket Hajdúszoboszlón.

A bíróság bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért őt 180.000 forint pénzbüntetésre ítélte és végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az Egri Járásbíróság a 2016. november hó 15. napján hozott ítéletet D.T. balatoni lakos büntető ügyében. A bíróság D.T. vádlottat zsarolás bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi időtartamra felfüggesztette. Kötelezte a vádlottat a felmerült mintegy 165.000 Ft bűnügyi költség megfizetésére. A zsaroló levelet, mint bűnjelet az iratok mellékleteként rendelte kezelni.
 
A vádlott két lakótársával 2015. szeptember 26-án éjjel egy szórakozóhelyre ment, ahol mindhárman ittassá váltak. A szórakozóhelyen a vádlott szóváltásba keveredett Sz.P.I. sértettel és R.I.R-val. Ez utóbbi verekedésre felhívását a vádlott elhárította. Zárórakor indult haza a vádlott és két társa, gyalogosan. Sz.P.I. és R.I.R. utánuk ment, és odaszóltak nekik, hogy álljanak meg. Szidalmazás és lökdösődés alakult ki közöttük, miközben R.I.R.  egy pillangókést vett elő és maga elé tartotta, melyet a vádlott kirúgott a kezéből.
A Szegedi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében nem jogerősen bűnösnek mondta ki C. E. montenegrói állampolgár vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért őt 10 hónap végrehajtandó, börtön fokozatú szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak az albán állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akit különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2018. január 20-áig tart.
 

A Debreceni Törvényszék 2019. június 20-án ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki 2018 januárjában egy lakatlan debreceni ingatlanban súlyosan bántalmazott egy férfit, aki később elhalálozott.

A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség 2016. március 4. napján bíróság elé állította a sajtóban „Repülős Gizi” néven elhíresült, hajlott korú vádlottat. A bíróság megállapította, hogy 2016. február 18-án a kora délutáni órákban a vádlott besurrant egy sukorói családi házba és ott az egyik szoba komódjában talált pénztárcából magához vett 3.500.- Ft készpénzt. Amikor a vádlott el akarta hagyni a házat, őt észrevette a sértett házastársa, akinek a vádlott azt állította, hogy bérelhető lakást keres illetve vizet kért.

A Siófoki Járásbíróság 2020. február 6-án kihirdetett ítéletében testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a 27 éves vádlottat. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 20-án az aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és testi sértés vétsége miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. április 20-ig elrendelte M.M.I. gyanúsított letartóztatást.

A költségvetési csalás vétségét megvalósító vádlottat a bíróság jogerős ítéletével 1 év időtartamra próbára bocsátotta. Költségvetési csalás bűntette miatt  3 év időtartamra próbára bocsátotta a bíróság a vádlottat. Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt öt ügyben hozott ítéletet a bíróság.