Részletes keresés

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt B. G. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítélet. Így a vádlott jogerős büntetése 3 év 6 hónap szabadságvesztés és 4 év közügyektől eltiltás lett azzal, hogy a vádlott legkorábban a börtönbüntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I.
A Veszprémi Törvényszék 2016. december 14-én kihirdetett ítéletében N. J. D. I. rendű vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt, társtettesként védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra, L. Cs. II. rendű vádlottat társtettesként védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre és mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság mai ülésén elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit a Pest Megyei rendőr-főkapitányság aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít.
 
A rendelkezésre álló nyomozási adatok szerint az alábbiak állapíthatók meg:
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 58 éves tapolcai férfinak, akivel szemben emberölés előkészületének bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A Szegedi Járásbíróság szabadlábra helyezte azt a két bolgár állampolgárságú férfit, akiket pénteken vett őrizetbe a rendőrség amiatt, hogy a nagylaki határátkelőhelyen nagy mennyiségű kecskerákot szállítva jelentkeztek határátlépésre.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. április 3-án meghozott ítéletével felfegyverkezve elkövetett garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, és 6 hónap – végrehajtásában 1 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, azt a férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2016. május 22-én 20 óra 15 perc körüli időben egy rákóczifalvai söröző udvarán hangosan szidalmazott, arcon fejelt, majd ollóval sebesített meg egy másik férfit. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. február 27-én gyorsított eljárásban 45 nap elzárásra ítélte F. F. vádlottat állatkínzás bűntette miatt. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 32 éves cseh férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. április 29-én a szerb-magyar határ közelében 32 külföldi személyt vett fel az általa vezetett tehergépjárművel annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat az M5-ös autópályán járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

Az Országos Bírói Tanács (OBT) 2014. szeptember 9-én ülést tartott, melynek elején az OBT soros elnöke köszöntette Csillikné dr. Velenczei Katalin bírónőt, akinek mandátuma 2014. július 31-én az Országos Bírósági Hivatalba történő beosztása folytán megszűnt és méltatta az OBT megalakulásától kezdve eltelt két és fél alatt végzett tevékenységét. Ezt követően átadta az Országos Bírói Tanács új tagjának a megbízó levelét és sok sikert kívánt munkájához. Dr. Csermák János, az Esztergomi Járásbíróság bírája az OBT tagjait választó 2012.

A Debreceni Törvényszék 2023. január 11-én hirdetett határozatot annak a férfinak a büntetőügyében, aki rendőrnek adta ki magát és megbírságolt egy bolti eladót Debrecenben. Az álrendőrnek nem ez volt az első „akciója”, korábban Hajdúsámsonban „intézkedett”, most börtönbe vonul.

A Szigetvári Járásbíróság 2018. december 5-én garázdaság és testi sértés vétségében bűnösnek mondta ki R.R. vádlottat, ezért a bíróság 180.000,- forint pénzbüntetésre ítélte. Az így kiszabott pénzbüntetést meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 22. napján tartott ülésen, 1 hónapra elrendelte egy magyar férfi letartóztatását embercsempészés bűntette miatt. A gyanúsított letartóztatása a nyomozás kezdeti szakasza, a tényállás tisztázása, a bizonyítás veszélyeztetése miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be az ellen.

A vádlott 2018 áprilisában az oroszlányi MÁV állomás parkolójában két autót megrongált úgy, hogy azokat megrúgta és kővel megdobálta. A két járműben összesen 225 000 forint kár keletkezett. A férfi a rongálás utána észrevette, hogy az egyik autóban van egy vödör cékla, amit magához vett és megette.



A Tatabányai Járásbíróságon 2019. október 8-án megtartott előkészítő ülésen a fiatalkorú vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról, így őt a bíróság 120 óra közérdekű munka büntetésre ítélte.



A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki még 2021 novemberében zavarta meg viselkedésével a gyászolókat.

A megállapított tényállás szerint a vádlott egy Hejőpapiban tartott temetésen illetlenül, tapintatlanul viselkedett, ezért rászóltak. A halotti toron a férfi nem vett részt, de a korábban történtek miatt a ház előtt parkoló autók szélvédőjét betörte. 

Ítéletet hirdetett ma a Budapest Környéki Törvényszék annak a nőnek az ügyében, aki a vád szerint 2013 februárjában olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy az idős asszony belehalt a sérüléseibe; az ítélet a mai napon jogerős, azt a vád és a védelem is tudomásul vette.
 
A bíróság ítélete szerint 
Sz. É. vádlott
bűnös
Több ponton is megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt V. Gy. M. és társai ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. április 13-án bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki a két vádlottat társtettesként nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, valamint társtettesként, műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettében. Ezért G. M. F. szemben megszüntette a korábban, más eljárásban alkalmazott próbára bocsátást és halmazati büntetésül 300 óra, míg V. G.-t szintén halmazati büntetésül 200 óra  közérdekű munkára ítélte.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit tömegzavargás részvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépése bűntettének megalapozott gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. október 22. napjáig tart.
 

A Pécsi Járásbíróság 2023. január 27-én elrendelte egy fiatal budapesti férfi letartóztatását egy hónapra pszichikai bűnsegédként, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette alapos gyanúja miatt.

A Fővárosi Törvényszék jogerős döntést hozott abban a perben, amelyet országgyűlési képviselők indítottak egy óbudai jegyzői határozat miatt. Ezen határozat alapján kellett ugyanis a felpereseknek elhagyniuk 2018. december 17-én a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kunigunda utcai székházát.