Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az másodfokú ítéletet.

Az ügyről

A Mezőkövesdi Járásbíróság a mai napon előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a két férfinak az ügyében, akik egy mezőkövesdi szórakozóhely előtt vitatkoztak össze a sértettekkel, majd követték, végül megverték őket.

Kép

Az 5 éven túli ügyek csökkentése és az ügyteher elosztása volt a Tatabányai Törvényszék összbírói értekezletének fő témája. 

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 6. napján kihirdetett ítéletével Id. R. E-t és R. H-t    tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre, M. I-t életfogytig tartó fegyházbüntetésre, amelyből harminc évi időtartamának letöltése után bocsátható leghamarabb feltételes szabadságra, R. A-t húsz év,  K. A-t tíz év, míg ifj. R. E. vádlottat nyolc év fegyházbüntetésre ítélte.
 

A bíróság a többszörös visszaeső vádlottat üzletszerűen, részben társtettesként, folytatólagosan elkövetett lopás vétsége és lopás vétségének kísérlete miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Győr Törvényszék a győrszentiváni színesfém kereskedők ügyében a vádlottak és védőik által előterjesztett előzetes letartóztatás megszüntetése, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelése iránti indítványokat elutasította.

Korábban a bíróság a vádirat beérkezését követően az érintett vádlottak előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta, amely határozat a Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság határozatával 2015. március 26. napján emelkedett jogerőre.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2021. február 9-én tartott előkészítő ülést azon vádlottak ügyében, akiket azzal vádoltak, hogy megölték a szállásadójukat.  Az előkészítő ülésen sem a nő, sem a férfi nem tett vallomást, így az ügy tárgyaláson folytatódott.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2019. február 18-án hozott ítéletet annak a nőnek az ügyében, aki  –  lányát is bevonva – idős férfiaktól csalt ki több mint 6 millió forintot. 

A Debreceni Törvényszék mai nyilvános ülésen hirdette ki ítéletét abban a büntetőügyben, melynek vádlottja 2014. június 6-án Püspökladányban kisodródott egy kanyarban, áttörte egy ház kerítését, kiütötte a gázcsonkot, majd utasait hátrahagyva elment a helyszínről. 
 
A másodfokú bíróság a Püspökladányi Járásbíróság 2017. június 9-én hozott ítéletét  megváltoztatta, s a vádlottat az ellene emelt közveszély okozása vétségnek vádja alól felmentette. 
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki A. H. vádlottat terrorcselekmény bűntettében és határzár tiltott átlépésének bűntettében, ezért őt 10 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
Barátnője volt élettársára késsel támadó, azt életveszélyesen megsebesítő férfi ügyét tárgyalja holnap, február 8-án szerdán 9 órától a fszt. 11-es tárgyalóban a Szegedi Ítélőtábla. A vádlottat emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt I. fokon 9 év börtönre ítélte a Gyulai Törvényszék. 
 
A Szegedi Törvényszék 2016. április 25-én kezdi meg A. H. vádlottal szemben a terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatti büntetőügy tárgyalását, amelyre három tárgyalási határnapot tűzött, ezek: 2016. április 25. (hétfő), 2016. április 27. (szerda) és 2016. április 29. (péntek), minden nap 9 órakor a 117. számú tárgyalóteremben.
 

A Gyulai Törvényszék előtt Zs. R. J. vádlott ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt  indult büntetőügyben 2018. szeptember 20-án nem jogerős ítélet született. A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat emberölés bűntettében, ezért őt 20 évi fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság rendelkezett a feltételes szabadság legkorábbi időpontjáról, a lefoglalt bűnjelekről, a polgári jogi igényről, az eljárási illetékről.

A Fővárosi Törvényszék 2016. szeptember 15-én ítéletet hirdetett a Mahir Cityposter Kft. felperes által Budapest Főváros Önkormányzata alperes ellen érvénytelenség megállapítása iránt indított polgári perben. A bíróság megállapította, hogy a 2015. október 22-én kelt, a felek között fennálló  szerződésre vonatkozó felmondó nyilatkozat hatálytalan. A peres felek 2006. szeptember 28-án kötöttek szerződést utcabútorok telepítésére, üzemeltetésére és reklámcélú hasznosítására.
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 júniusában L. S. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott élettársával és két kiskorú gyermekével Hosszúpályiban éltek.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. június 26-án elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság folytat nyomozást. A távmeghallgatás útján megtartott ülésen a gyanúsított tettét nem tudta indokolni.

 

A 41 éves gyanúsított élettársával, édesanyjánál lakik annak érdi házában, ahol a sértett - az édesanya élettársa - is él.

Mint ismeretes, a Győri Ítélőtábla a 2017. február 6-án kihirdetett Bf. 48/2016/28. számú végzésével hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék B. Z. és 14 társa ellen folyamatban volt büntetőügyben hozott elsőfokú ítéletét.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte további két gyanúsított előzetes letartóztatását, akiket bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a nyomozó hatóság. A gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2018. június hó 16. napjáig tart.
 

A férfi hitoktatóként dolgozott egy tatabányai általános iskolában, ahol két kiskorú lányt zaklatott, emellett a számítógépén és a telefonján is kiskorú személyekről készült pornográf felvételeket találtak. A másodfokú bíróság jogerősen 6 év börtönbüntetésre ítélte a visszaeső vádlottat.

A Kaposvári Törvényszék a 2016. október 4. napján kelt döntésében megsemmisítette a a Kaposvár Megyei Jogú Város közgyűlése helyi népszavazás elrendelése körében hozott határozatát, és új határozat meghozatalára kötelezte a közgyűlést. Kaposvár Megyei Jogú Város közgyűlése 2016. augusztus 29. napján meghozott határozatával elutasította a Homatech Recyling Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. gumihulladék-feldolgozó üzem létesítésével kapcsolatos helyi népszavazás elrendelését.