Részletes keresés

A kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. január 9-én a letartóztatásra irányuló ügyészi indítványt elutasította, de 2020. május 09-ig elrendelte B.L. gyanúsított bűnügyi felügyeletét akként, hogy a férfi ez idő alatt a lakását engedély nélkül nem hagyhatja el. 

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak a 16 éves kecskeméti férfinek a letartóztatást, akit azzal gyanúsítanak, hogy fegyveresen akart kirabolni egy taxist.

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül -  előkészítő ülésen - 6 év fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 46 éves jánoshalmi férfit, akivel szemben rablás, kifosztás és garázdaság miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. 

A Szolnoki Törvényszék 2 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte és 200 ezer forint összegű vagyonelkobzást alkalmazott, azzal a jászberényi fagylaltozót üzemeltető férfival szemben, aki miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy próbavásárlás során azt észlelték, hogy nem adott nyugtát és a pénztárgépben is több pénz van, mint az azon bizonylatolt értékesítések, 100 – 100 ezer forinttal próbálta megvesztegetni a két revizort, hogy a vádlott szavait idézve, „rendben legyen a jegyzőkönyv.”

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen közlekedés biztonsága ellen elkövetett vétség miatt 100.000 forint pénzbüntetésre és 4 hónap közúti járművezetéstől etiltásra ítélt egy férfit.

A Szerencsi Járásbíróság ítéletet hozott a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék 2023. január 20-án tartott nyilvános ülésén a bűnjelek tekintetében megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben a vádlottat folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet szerint a vádlott 2021. október 21-én kora délután Pesterzsébeten durván szeméremsértő módon viselkedett két járókelő nő előtt. A férfi nemi vágyának kielégítése céljából végzett cselekményei a sértettekben félelmet keltettek.

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 31. napján társtettesként elkövetett zsarolás bűntette miatt dr. Sz. B-t 2 év 8 hónap, F. L-t 3 év börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte, mert egy elhunyt, jómódú osztrák üzletember elhantolt földi maradványait Magyarországra szállították, majd annak visszaadásáért hat millió eurót követeltek a hozzátartozóktól.

A vádlottak a szabadságvesztés kétharmadának letöltése után bocsáthatóak legkorábban feltételes szabadságra.

A Veszprémi Törvényszék 2017. március 13-án kihirdetett elsőfokú ítéletében I. rendű id. K. L. és II. rendű ifj. K. L. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében. I. r. vádlottat ezen felül 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és zaklatás bűntettében is bűnösnek találta a törvényszék, míg az ismeretlen helyen tartózkodó III. rendű L. C. vádlott bűnösségét társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében állapította meg. A bíróság III. r.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 6 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint 2017 szilveszterén úgy megverte az édesapját, hogy az csaknem belehalt a sérüléseibe, de nem kímélte anyját sem, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. 

Az eset a kétezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei községben, Jánoshidán történt. 

A Debreceni Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Nyíregyházi Törvényszék ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot. Az ítélőtábla Dr Balla Lajos vezette tanácsának álláspontja szerint megalapozatlan volt az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás. Ugyanakkor a bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének sem. Ennek elmulasztása pedig a másodfokú eljárásban nem pótolható.
 
Az ügyről

A Fővárosi Törvényszék 2016. szeptember 15-én ítéletet hirdetett a Mahir Cityposter Kft. felperes által Budapest Főváros Önkormányzata alperes ellen érvénytelenség megállapítása iránt indított polgári perben. A bíróság megállapította, hogy a 2015. október 22-én kelt, a felek között fennálló  szerződésre vonatkozó felmondó nyilatkozat hatálytalan. A peres felek 2006. szeptember 28-án kötöttek szerződést utcabútorok telepítésére, üzemeltetésére és reklámcélú hasznosítására.
2017. május 24-én reggel 8.45 órától párhuzamosan 4 büntető bíró, összesen 21 ügyet tárgyalt ittas járművezetés vétsége miatt, gyorsított eljárásban.
 
A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet 2017. március 02. napján.
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. december 5-én meghozott ítéletében halált okozó testi sértés bűntette miatt 2 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 28 éves férfit, aki 2015. június 14-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklós-Surjányban úgy megverte azt a férfit, aki korábban édesanyját súlyosan bántalmazta, hogy az a kórházban tíz nap múlva életét vesztette. 
 

A Sárvári Járásbíróság az I. r. vádlott bűnösségét 3 rendbeli veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettében, mint társtettes és 18 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében, a II. r. vádlott bűnösségét 2 rendbeli veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettében, mint társtettes és 18 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében, mint felbujtó mondta ki. A bíróság ezért az I. r. vádlottat halmazati büntetésként 60 nap elzárásra és 93.446 forint vagyonelkobzásra, a II. r.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésben hozott döntést azzal a két soproni férfivel szemben, akik egy oroszlányi kosárlabda mérkőzés végén a biztonsági őrökkel dulakodtak.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság ítéletet hozott annak az ápoló foglalkozású vádlottnak az ügyében, akivel szemben szexuális erőszak minősített esete miatt emelt vádat az ügyészség.

A Debreceni Járásbíróság 2022. április 19-én, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki szeméremsértő módon viselkedett egy debreceni vendéglátóhely közelében.

Az előkészítő ülés során az ügyész beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben úgynevezett mértékes indítványt tett a büntetésre vonatkozóan. A vádlott a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról lemondott, ezt a bíróság elfogadta és ítéletet hozott.