Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását, a IV. rendű gyanúsítottal szemben pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.
 
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon helybenhagyta  a közúti baleset okozásának vétsége miatt S. Z. vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 2 év fogházbüntetést. A közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetést 4 évről 3 évre csökkentette a törvényszék.
 
A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírája 2018. február 23-án új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult eljárásban elrendelte J. M-né gyanúsított előzetes letartóztatását. 
 
A Kunszentmártoni Járásbíróság 2018. január 9-én meghozott, immáron jogerős ítéletével közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettében és kisebb kárt okozó rongálás vétségében mondta ki bűnösnek, és 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre és 180.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a 60 éves férfit, aki 2016 nyarán a 442-es számú főúton követ hajított egy közlekedő kamion szélvédőjébe, hogy megállítsa a sofőrt.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság a 2013. február 14. napján meghozott nem jogerős ítéletében H. I-né I. rendű vádlottat, mint felbujtót, 3 rendbeli zsarolás büntettében, melyből 2 rb. folytatólagosan elkövetett, 2 rendeli zsarolás bűntettének kísérletében és 2 rendbeli rongálás vétségében mondta ki bűnösnek és ezért őt - halmazati büntetésül - 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, 
 
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa a mai napon folytatta az Iszlám Állam terrorszervezethez való csatlakozást tervező vádlottak ügyének tárgyalását. 
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. december 30-án egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 27 éves szolnoki férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy idén nyáron mintegy egy hónapon keresztül több alkalommal veréssel fenyegetve, illetve bántalmazással bírt rá egy fiatalkorú nőt arra, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe az általa megjelölt férfiak részére szexuális szolgáltatást nyújtson, és az így kapott pénzt részére adja át.
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. december 11-én hozott végzésével V. L. vádlott házi őrizetét megszüntette és a vádlottal szemben a másodfokú eljárás befejezéséig Budapest közigazgatási területére vonatkozóan lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.
 

A Szombathelyi Járásbíróság ma előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott H.P ittas járművezetés miatt indult ügyében.

A tényállás szerint a vádlott 2018. szeptember 2-án hajnalban enyhe-közepes fokban ittasan Szombathelyen, a Szűrcsapó utcában közlekedett a Rohonci út irányából, amikor a járőrök intézkedtek vele szemben.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. február 5-én megtartott nyilvános folytatólagos tárgyalássorozatot követően bűnösnek mondta ki az I. r. vádlottat és vádlott-társait mint társtetteseket, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében. A II. r. vádlottat lopás bűntettében is elítélte a bíróság és halmazati büntetésül 5 év fegyházbüntetésre és 6 évi közügyektől eltiltásra ítélte, akárcsak az I. r. vádlottat. Az I. és II. r. vádlottak a büntetésük kétharmad részének letöltését követő napon a feltételes szabadság kedvezményében részesülhetnek. A III r.

A Szolnoki Járásbíróság 2019. október 28-án meghozott, aznap jogerős ítéletében folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett sikkasztás és nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, egyúttal előzetes mentesítésben részesítette Kengyel község polgármesterét, aki az elmúlt 5 évben több mint 10 millió Ft-ot sikkasztott a község vagyonából.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a két szerb állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akiket lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak letartóztatása 2019. július hó 07. napjáig tart. 

A Szegedi Járási Ügyészség indítványozta a két szerb férfi letartóztatását, akiket szlovák jelzés alapján fogtak el, és akik a gyanú szerint engedély nélkül tartottak lőfegyvert, lőszert maguknál. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 3 hónappal – 2019. július 24-ig – meghosszabbította annak a szír állampolgárnak a letartóztatását, akit az ügyészség terrorcselekmény bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint F. H. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában – az Iszlám Államhoz köthetően – legalább 10 személy kivégezésében részt vett.

A Debreceni Ítélőtábla elrendelte B. L. vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig. A fellebbviteli főügyészhelyettes a perbeszédében azt indítványozta, hogy az ítélőtábla aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondja ki a vádlott bűnösségét, és jelentősen súlyosítsa a büntetését. A vádlottat az elsőfokú bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt ítélte el.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2020. szeptember 7-én tárgyalást tartott annak a férfinak az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy az édesanyja szomszédjában élő idős emberhez betört és megölte. 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2020. október 20-án tartott tanácsülésén megváltoztatta annak a férfinak az ítéletét, akit korábban jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt ítélt el a Hajdúszoboszlói Járásbíróság. A másodfokon eljáró büntetőtanács 3 évre súlyosította a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetést, egyebekben a járásbíróság döntését helybenhagyta.  

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon különböző mértékű szabadságvesztésre ítélte azt a férfit és két nőt, akiket többek között prostitúció elősegítésének bűntettével vádolt az ügyészség.

Miskolcon, Budapesten és Nyíregyházán is követhetett el betöréseket az a férfi, akinek hétfőn letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

Adósságért cserébe vett magához, fogva tartott és szexuális cselekményre kényszerített egy nőt a gyanúsított férfi. A bíróság letartóztatta a gyanúsítottat, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pedig emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz ellene.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2021. január 13-án meghozott végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését azzal, hogy B.L.T. gyanúsított hetente egy alkalommal a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása érdekében elhagyhatja otthonát.

A Nyíregyházi Járásbíróság hűtlen kezelés és vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint felbújtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult eljárásban 2021. április 17-ig rendelte el B.L.T. gyanúsított bűnügyi felügyeletét.