Részletes keresés

A megállapított tényállás szerint a vádlott (31 éves, többszörösen büntetett előéletű, Zala megyei férfi) élettársával rendszeresen veszekedett, bántalmazta is. A veszekedések egyik forrása volt, hogy a vádlott nem dolgozott, jövedelme sem volt. A nő a rendszeres konfliktusokat megelégelve elhagyta a vádlottat. A férfi ígéretet tett élettársának, hogy pénzt szerez, ez volt a feltététele annak, hogy a nő visszaköltözzön hozzá. 
 
A Budapest Környéki Törvényszék büntetőtanácsa 2018. március 5-én -folytatólagos tárgyalást követően- 8 év 6 hónap börtönbüntetésre, és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki élő újszülöttjét szemeteszsákba csavarva hallgattatta el, majd a holttestét több mint egy évig rejtegette. Az ügyészség a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolta meg az asszonyt.
 
A Komlói Járásbíróság 2017. október 18-án kihirdetett ítéletével K. B. G. vádlottat maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 8 hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 1 évre felfüggesztette.
 

A Veszprémi Járásbíróság egy Hollandiában tartózkodó 41 éves veszprémi férfit lopás bűntette miatt - Skype alkalmazáson keresztül megtartott tárgyaláson 2 év börtönbüntetésre ítélt, amelynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette.

A Szolnoki Járásbíróság 2015. szeptember 4-én előzetes letartóztatásba helyezte azt a középkorú férfit, aki az ügyészi indítvány szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. szeptember 3-án éjfél és 0 óra 30 perc közötti időben egy karcagi családi házban előzetes szóváltást követően, ittas állapotban, egy 14 cm pengehosszúságú késsel egy alkalommal nyakon szúrta lakótársát, miközben őt megöléssel fenyegette. 
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt Cs. Cs. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a barátnőjét Szegeden megfojtó vajdasági férfi jogerős büntetése 10 év börtön lett. Az ítélet indoklásában elhangzott: tekintettel az ügy összes körülményére, az I. fokú bíróság törvényes és arányos büntetést szabott ki, így a táblabíróság nem látott indokot arra, hogy a büntetés mértékét csökkentse.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. 

Folytatólagosan elkövetett csalás és adócsalás, valamint közokirat-hamisítás és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek másodfokon a Debreceni Törvényszék azt a nyolc vádlottat, akik fiktív számlákkal még 2006-2007-ben követtek el bűncselekményeket. A vádlottak egy része fiktív számlák kiadása céljából hozott létre vállalkozást, a többiek pedig összességében 195 millió forint értékben fiktív számlákat vásároltak a cégtől.
 
A Miskolci Járásbíróság 2017. március 26-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a megalapozott gyanú szerint 2017. február 23-án Miskolcon, a Kiserenyő-völgyben olyan súlyosan bántalmazta barátnőjét, hogy a sértett belehalt sérüléseibe. A cselekményt megelőzően a sértett már korábban is tett feljelentést bántalmazás miatt, ezért a gyanúsítottal szemben eljárás is folyamatban van. 
 

A Mohácsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson L. N. K. vádlottat az ellene garázdaság vétsége, tettleges becsületsértés vétsége és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vád alól felmentette, és a vádlott kényszergyógykezelését rendelte el.

A Szolnoki Törvényszék első fokon eljáró büntető tanácsa T.I. vádlottat bűnösnek mondta ki előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, lőfegyverrel visszaélés bűntettében és magánlaksértés bűntettében, ezért őt halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt Tohai György Sándor ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokú ítéletét. A vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát - melynek végrehajtási fokozata börtön - 13 évről 15 évre súlyosította.

Két tárgyalási napot tartott a Zalaegerszegi Törvényszék a zalai megyeszékhelyen 2016 nyarán történt gyilkossági ügyben.
 

A Debreceni Törvényszék 2018. szeptember 19-én az új büntetőeljárási törvény értelmében előkészítő ülést tartott a K. A. ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, 8 rendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérlete és 1 rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntett kísérlete miatt indult büntetőügyben.

A vádlott az előkészítő ülésen a tárgyalás tartási jogáról lemondott, valamint beismerő vallomást tett, amit a bíró elfogadott.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények B. L. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 4 év 6 hónap börtön és 5 év közügyektől eltiltás lett.
 
Az elsőfokú bíróság az elhunyt munkavállaló hozzátartozói által előterjesztett vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló kereseti kérelmét elutasította és a felpereseket perköltség viselésére kötelezte. 
 
A Budapest Környéki Törvényszék 2018. április 5-én megtartott nyilvános tárgyalásán bűnösnek találta I. r. K. I. és II. r. T. A. vádlottakat hivatali visszaélés bűntettében, ezért a bíróság az I. r. vádlottat 120.000 forint, a II. r. vádlottat – mint felbújtót –  120.000 forint pénzbüntetésre ítélte. 
 

A Fővárosi Törvényszék 2019. december 3-án az előkészítő ülést követő tárgyaláson tíz hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, akit az ügyészség hivatali vesztegetés bűntettével vádolt.

Dr. Diós Erzsébet bírói tanácsa a Budapest Környéki Törvényszéken 2017.  december 14-én kezdte meg annak az anyának a tárgyalását, akit 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt vádoltak meg. A 9.00 órakor kezdődő első tárgyalási napon, a bíróság, a vádlott nyomozás során keletkezett, rendelkezésre álló vallomásait ismertette, mivel az anya élt a hallgatás jogával, és csak a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszolt. L.
A Miskolci Törvényszék első fokú tanácsa a mai napon különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és testi sértés vétsége miatt folyamatban volt büntetőügyben hirdetett ítéletet. 
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt K. J. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtön és 6 év közügyektől eltiltás lett.