Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. július 4-én bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson  bűnösnek mondta ki D. Zs.-ot garázdaság vétségében, ezért 10 hónap - végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. január 1-jén egy hónapra – 2023. február 1-ig – elrendelte annak a személynek a letartóztatását, akit az óbudai késelés elkövetésével gyanúsítanak. Az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban született döntés nem végleges, az ellen a gyanúsított és a védője is fellebbezést jelentett be.

A Nyíregyházi Járásbíróság valótlan bejelentés szabálysértés elkövetése miatt 34.000 Ft pénzbírsággal sújtotta J. K-t.
 
A Debreceni Törvényszék a mai napon határozatot hirdetett a felfegyverkezve, társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt B. J. és társa ellen indult büntetőügyben. 
 

A gyanú szerint egy 29 éves és egy 27 éves férfi november 24-én 22 óra előtt Oroszlányon cigarettát és pénzt kért egy férfitól. A sértett a kérésnek nem tett eleget, a két személy őt ellökte, majd a ruházatának egyik zsebét késsel kivágták. Tőle egy telefont és bakkártyát vettek el a tettesek, majd sietősen távoztak. Másnap reggel a bankkártyával dohányterméket és alkohol tartalmú italt próbáltak vásárolni egy helyi üzletben. A sértett még ezen a napon hajnalban tett feljelentést az Oroszlányi Rendőrkapitányságon.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság 2017. december 27-ig előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki a gyanú szerint 2016. márciusa és novembere között több személynek rendszeresen kábítószert értékesített.
 

A Fővárosi Törvényszék 2024. október 22-én előkészítő ülést tartott annak a három férfinak az ügyében, akiket a „Muzsikáló Magyarország 2018” pályázatban végzett tevékenységükkel kapcsolatban vesztegetés elfogadásának bűntettével vádol az ügyészség.

Több mint 100 milliós adócsalás miatt állt Zalaegerszegi Törvényszék előtt egy zalai férfi 2014. október 31-én. Az ügyben még áprilisban született elsőfokú ítélet, melyet most a törvényszék kis mértékben megváltoztatott.  

Típus: Szabályzat Sorszám: 9 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 94 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Debreceni Járásbíróság  egy hónapra elrendelte egy  30 éves férfi letartóztatását fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt.

 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette miatt C. János ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 
 
A Komlói Járásbíróság 2018. április 25-én kihirdetett ítéletével a büntetlen előéletű B. B. vádlottat 3 rendbeli állatkínzás bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
 
A Szegedi Járásbíróság  - nyomkövető eszköz alkalmazása mellett - nem jogerősen elrendelte annak a férfinak a házi őrizetét, akit migráns személyek sérelmére elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított házi őrizete 2016. március 18. napjáig tart.
 
A Kaposvári Járásbíróság a 45 éves vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt 3 év 10 hónap fegyházbüntetésre ítélte megállapítva, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A tényállás lényege szerint a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló vádlott által vezetett gépkocsit az intézkedő rendőr közúti ellenőrzés alá vonta.
Az utolsó szó jogán tett nyilatkozatokkal folytatódott a büntetőeljárás a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében a Budapest Környéki Törvényszéken. 
 
Az utolsó szó jogán K. Árpád és testvére, István a tárgyaláson semmit nem kívánt előadni, a harmadrendű vádlott, P. Zsolt annyit közölt, hogy ártatlan és nem követett el bűncselekményt.
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. január 10-én meghozott, aznap jogerős ítéletével 2 év – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt az 55 éves kunmadarasi férfit, aki egy hónappal ezelőtt, egy tavaly decemberi napon katonai surranójával olyan erővel ütötte meg élettárását, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett.
 
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a csalás bűntette és más bűncselekmény miatt G. J. és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. V. J. II. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 5 év börtönről és 5 év közügyektől eltiltásról 3 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra enyhítette. A III. rendű vádlott T. J. büntetése maradt  4 év 6 hónap börtön és 5 év közügyektől eltiltás.
A vádlott (1952) 1990-ben „feketén” megvásárolt egy lőfegyvernek minősülő, amerikai gyártmányú, nagy kaliberű Remington vadászpuskát, amelyet az ágya alatt tartott. A vádlott a sértettel, annak szomszédba költözése óta haragos viszonyban volt, mert a vádlott 16 macskát tartott, ami zavarta, mivel azok esetenként az udvarára piszkítottak, és a vádlott rendszeresen leselkedett is a sértett után.

A Jászberényi Járásbíróság napokban meghozott jogerős ítéletével tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt 7 hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte azt a harmincas éveiben járó férfit, aki több mint egy évig önhibájából, annak ellenére nem fizetett rendszeresen gyermektartásdíjat kisfia után, hogy erre a bíróság jogerős ítéletben kötelezte.