Részletes keresés

Rázárta egy rablással gyanúsított nőre a boltot az eladó – a terhelt így hiába ürítette ki a kasszát, menekülni nem tudott. A bíróság letartóztatta az asszonyt, aki ellen a Dunakeszi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt nyomoz.

A Tatabányai Törvényszék a 2022. március 28-án tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki 2020. december 9-én egy késsel hasba szúrta az osztálytársát.

A vádlott interneten ismerkedett meg azzal a nővel, aki később az élettársa lett, majd a prostitúcióból élő nőnek és barátnőjének lehetővé tette, hogy az ő házában fogadják vendégeiket.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2021. június 29-én hivatalos személy elleni erőszak bűntette és testi sértés vétsége miatt B. Zs. vádlottat 5 év börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásáról. Emellett a bíróság elrendelte a férfi korábbi elítéléséből származó 8 hónap börtönbüntetés végrehajtását is.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája 2015. január 20. napján elrendelte annak a terheltnek az előzetes letartóztatását, aki besnyői otthonukban ölési szándékkal több alkalommal megszúrta élettársát. A sértett életveszélyes állapotot eredményező szúrt sérüléseket szenvedett.
A gyanúsított szintén kórházi kezelésre szorul, hiszen önmagát is megszúrta, nem szállítható. Beismerő vallomást tett, a megalapozott gyanút – mely emberölés bűntettének kísérlete - tanúvallomások, okirati bizonyítékok is alátámasztják.

A B. J. K. sértett elleni merénylet miatt folyamatban volt büntetőügyben hozott jogerős ítélet ellen P. T. elítélt védője perújítási indítványt terjesztett elő, amelyben arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet kihirdetését követően jutott tudomására, hogy az ügyben elítélt J. R. a Szegedi Fegyház és Börtönben elmondta M. R. elítéltnek, hogy a B. J. K. sértett sérelmére elkövetett robbantásos merénylet felbujtója – megnevezve a valódi elkövetőt – nem P. T. elítélt volt, amely körülmény alkalmas P. T. elítélt vonatkozásában a tényállás megváltoztatására és P.
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt H. László ellen indult büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Változott a bűncselekmény minősítése.
Az elmúlt héten öt ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Garázdaság vétsége miatt jogerősen 92 óra közérdekű munka büntetésre ítélte a bíróság a vádlottat.
 

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. április 26. napján megtartott nyilvános ülésen a Pécsi Járásbíróság 2018. október 16-án kihirdetett elsőfokú ítéletét felülbírálva  P.T. vádlottat, mint többszörös visszaesőt hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt 3 év fegyházra, 4 év közügyektől eltiltásra és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Életveszélyt okozó testi sértés, személyi szabadság korlátozása és testi sértés volt a vád az ellen a három ember ellen, akiknek az ügyében ma hirdetett ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék.

A bíróság ítélete szerint:

I. rendű R. J. vádlott
bűnös
- 2 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, melyből egy rendbeli kísérlet,
- 2 rendbeli aljas indokból, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében és
aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés vétségében,

A Pécsi Járásbíróság 2017. szeptember 12-én dr.F. I. vádlottat felbujtóként elkövetett garázdaság bűntette miatt 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 25.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.
 
A 2017. április 10-én kihirdetett ítéletével a Székesfehérvári Törvényszék elutasította a lakásszövetkezet felperesnek a Fehérvár Televízió 2015. május 15-i „Köztér” című műsorában az alperes által tett kijelentések miatt indított, személyiségi joga megsértésére alapított keresetét.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. június 20-án meghozott, aznap jogerős ítéletével 2 rendbeli információs adat megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek és 300.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a 27 éves újszászi férfit, aki 2016. október 8-án és 9-én feltörte és belépett egy általa kiszemelt nő Facebook fiókjába, ahol a fiatal nő és barátja között folyt, a közösségi oldal szerverén tárolt levelezésből kiemelte a hölgyről készült fehérneműs és más intim fotókat, azokat elküldte magának és a nő ismerőseinek, valamint kitette azokat a nő üzenőfalára is.
Tárgyalás a Szegedi Ítélőtáblán 
20 vádlottas adócsalás bűntette Bács-Kiskun megyében
 
Április 13-án és április 15-án két tárgyalási napon tárgyalt a Szegedi Ítélőtábla egy 20 vádlottas adócsalási ügyet. Elhangoztak a perbeszédek, a vádlottak is szóltak az utolsó szó jogán, míg a határozathirdetésre április 20-án szerdán reggel 9 órától kerül sor.
 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2020. december 10-ig elrendelte a letartóztatását annak a fiatalkorú férfinak, aki késsel támadt egy járókelőre Kazincbarcikán. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa hatályon kívül helyezte a Debreceni Törvényszék ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította a másodfokú bíróságot. Az ítélőtábla B. Zs. vádlott lakhelyelhagyási tilalmát a megismételt eljárásban a törvényszéknek a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig fenntartja.

Az ügyről

Az Egri Törvényszék a mai napon meghozott elsőfokú ítéletével V. R. Cs. vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt egy év börtönbüntetésre és három év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.

Nem akartuk meggyújtani a benzint, gyufa sem volt nálunk - hangzott el a Zalaegerszegi Járásbíróságon 2014. december 15-én, abban az ügyben, melyben csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt áll bíróság előtt négy vádlott. 
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerősen bűnösnek mondta ki B. Z. P. vádlottat 3 rendbeli - egy esetben folytatólagosan elkövetett - lopás vétségében, ezért őt 1 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a Szeghalmi Városi Bíróság által korábban kiszabott 1 év 9 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását, és kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
 
Helybenhagyta a Debreceni Törvényszék a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság márciusi ítéletét a MODEM volt ügyvezetőjének munkaügyi perében. 2015-ben a fenntartó a jogerős ítélet szerint is jogszerűen mondott fel azonnali hatállyal a nonprofit kft. akkori ügyvezetőjének, a másodfokú bíróság szerint ugyanakkor a jóhírnév megsértése mellett részben megállapítható a felperes súlyos gondatlansága és kötelességszegése is. K.