Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság 2017. március 24-én elrendelte egy túronyi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.
 

„Valószínűleg maguktól gyulladtak meg az autóülések. Lehet, hogy a cigarettacsikk, amit arra pöcköltem okozta a tüzet vagy az oda tett akkumulátor rövidzárlata” – hangzott el a minap az I. rendű vádlottól egy, a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatti tárgyaláson.  Állítása szerint ő nem folytatott soha bontási tevékenységet, az autókat, melyeket a rendőri intézkedéskor lakóháza udvarán találtak, meg akarta szerelni, a többi felhalmozott autóalkatrészt pedig gyűjtötte, találta, illetve kapta. Barátja, a II. r.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki a helyi televízió alkalmazottjaként felelős volt a házipénztárban kezelt pénzért és egyéb értékekért, majd ezen beosztását kihasználva több mint 90 millió forintot saját célra használt fel.
 
A Fővárosi Törvényszék 2017. január 24-én F. Gy. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, ezért 2 év börtönbüntetésre és 70 millió forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.
 
2016. június 1-jén 14 órai kezdettel tárgyalta a Zalaegerszegi Járásbírságon az első zalai migrációs ügyet, majd nem sokkal később a másodikat is.  A két férfi – egy szír és egy iraki – együtt lépett át illegálisan a határon. 
 
Az Egri Törvényszék a 2017. szeptember 19-én meghozott másodfokú végzésével az Egri Járásbíróság ítéletét helybenhagyta. Az Egri Járásbíróság a 2016. november 15-én kihirdetett elsőfokú ítéletével D. T. vádlottat zsarolás bűntettének kísérlete miatt kettő év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette.
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 25 éves kiskunfélegyházi férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint lopni próbált egy kiskunfélegyházi élelmiszerboltból, majd tettenérését követően dulakodott az áruház biztonsági őrével.
 
A Gyulai Törvényszék előtt B. S. és társa vádlottakkal szemben halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 13.B.498/2014. számú büntetőügyben a mai zárt tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás során olyan körülmény merült fel, mely a tárgyalás elnapolását, és újabb tárgyalási határnap kitűzését tette szükségessé.
 
Gyula, 2015. szeptember 15.
A Nyíregyházi Törvényszék 2018. június 14-én tartott másodfokú tárgyalást B. P. és 2 vádlott társa ellen indult hűtlen kezelés bűntettének ügyében. 
 
Rablás bűntettének kísérlete miatt I. fokon, nem jogerősen 3 év 4 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a harmincas éveiben járó vádlottat, aki egy játékpisztollyal fenyegetett meg egy eladót.
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 13. napján F. L. Cs. vádlott ellen szemérem elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. november 22-én kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki Y. G. kínai  állampolgárságú vádlottat az Akácfa utcában különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás bűntettében, ezért őt távollétében 18 év fegyházbüntetésre ítélte, amelyből leghamarabb 12 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
 
A vád szerint a terhelt a vádbeli időszakot megelőzően Szegeden bejelentett munkahellyel rendelkezett.
A Budapest Környéki Törvényszéken 2018. január 12-én kezdődött annak a házaspárnak a büntető tárgyalása, akiket tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolnak.
 
A vádirat szerint a házastársak kapcsolatára jellemző, hogy II. r. vádlott, a férje I. r. vádlott megkérdezése, jóváhagyása nélkül szinte semmilyen döntést nem hoz.
A Szombathelyi Járásbíróság 2015. november 19-én (csütörtökön) 8.15-től tárgyalja M. B ellen a segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a segítségnyújtásra egyébként is köteles által elkövetett bűntette miatt indult ügyet.
 
A vádirat szerint az italozó életmódot folytató vádlott egy leromlott állapotú családi házban élt és egy szobában aludt 92 éves édesanyjával. A sértett nehézkesen mozgott, a házban bottal közlekedett, de onnan már nem járt ki.
A Pásztói Járásbíróság bűnösnek mondott ki egy jelenleg 54 éves nőt folytatólagosan, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásnak vétségében. 
 

A Debreceni Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás bűntettében bűnösnek mondta ki K. János vádlottat, ezért őt 15 év fegyházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta. Emellett a vádlottat 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, s kötelezte az eljárás során felmerült csaknem 3,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott leghamarabb a büntetés kétharmadának kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

A Szolnoki Törvényszéken 2019. december 6-án jogerősen lezárult annak a húszas éveiben járó férfinak a büntetőügye, aki két éve „feltörte” a Magyarországon működő egyik legnagyobb telekommunikációs cég szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett információs rendszer vagy adat megsértése bűntette miatt 600.000 Ft pénzbüntetésre ítélték. 

A Debreceni Törvényszék nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a K. B. ellen különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Debreceni Járásbíróság tavaly nyáron hozott ítéletét megváltoztatta.  
 

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben a vádlottat garázdaság vétsége miatt 3 év tartamú próbaidőre próbára bocsátotta.