Részletes keresés

Hat év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Törvényszék a vádlottat, amiért a válogatott eszköztárral végrehajtott kínzássorozat végén majdnem halálra itatta zárkatársát.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. április 4-én ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.

A Fővárosi Törvényszék a 2025. március 18-án meghozott ítéleteiben megállapította, hogy a Magyar Államkincstár jogszerűen járt el, amikor az Állami Számvevőszék által pártfinanszírozás tárgyában lefolytatott vizsgálatok alapján a felperesek központi költségvetésből származó juttatását – az általuk jogszabályellenesen elfogadott támogatások összegével – csökkentette. 

A Szekszárdi Törvényszék a 2018. szeptember 19-én tartott nyilvános tárgyaláson 7 év 10 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2017 áprilisában egy késsel megölte a vele egy házban élő idős asszonyt.

Elsőfokon hozott jogerős ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a fiatalnak az ügyében, aki a megyeszékhely piacterének épületeit rongálta meg.

Elsőfokon hozott jogerős ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a fiatalnak az ügyében, aki a megyeszékhely piacterének épületeit rongálta meg.

 

Dr. Polgárné dr. Vida Judit, a Fővárosi Törvényszék elnökhelyettese 2013. október 31-ével benyújtotta lemondását, amelyet az Országos Bírósági Hivatal elnöke elfogadott.

Dr. Polgárné dr. Vida Judit beosztott bíróként - határozott időre történő kinevezéssel - az Országos Bírósági Hivatalban dolgozik.

A Székesfehérvári Járásbíróság 2013. december 12. napján az ügyészség indítványa alapján meghosszabította további két hónappal az agárdi emberölés jelenlegi három gyanúsítottjának házi őrizetét. A megalapozott gyanú szerint a szülők nem gondoskodtak kisgyermekük megfelelő táplálásáról huzamos időn keresztül, emiatt a gyermek kiszáradás, fehérjehiányos állapot következtében, keringési elégtelenség okán, 2013. április 14. napján elhalálozott. A harmadik gyanúsított a megalapozott gyanú szerint bűnsegédi magatartást tanúsított.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit több nemzeti dohányboltban elkövetett rablás bűntettének, illetve annak kísérletének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. december hó 22. napjáig tart. 
 
A Pécsi Járásbíróság 2016. július 7-én elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását életveszélyt okozó testi sértés bűntette megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A nyomozás adatai szerint 2016. július 4. napján az esti órákban F.T. gyanúsított Mindszentgodisán egy 10,5 cm pengehosszúságú késsel hasba szúrta élettársát, amelynek következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett el.
A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak az öt gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket a közelmúltban a rendőrök egy közúti ellenőrzés során igazoltattak, azonban ezzel egy kábítószer terjesztő hálózatot lepleztek le Mosonmagyaróvár közelében.
 
A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két gyanúsítottat, akikkel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat nyomozást.
 

A Szentesi Járásbíróság első fokon nem jogerősen bűnösnek mondta ki G. P. vádlottat lőfegyverrel visszaélés bűntettében, fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettében, 2 rb. személy elleni erőszakos cselekmény elkövetésével fenyegetve elkövetett zaklatás vétségében és rongálás vétségében, ezért öt év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. március 4-én jogerősen kihirdetett ítéletében is bűnösnek mondta ki K. Zoltánt súlyos egészségromlást okozó testi sértés bűntettében, s helyben hagyta az első fokon kiszabott 10 hónap, 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést.

A bíróság nem rendelte el a vádlott pártfogó felügyeletét, így értelemszerűen külön magatartási szabályként sem kötelezettséget sem tilalmat nem írt elő a számára.

Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a Nagykanizsai Járásbíróság egy dél-zalai férfit.
A vádlott 2012 novemberétől rendszeresen értékesített kábítószert ismerőseinek. Az árut a fővárosban ismeretlen személyektől szerezte be, s 2000 Ft/gramm áron kínálta eladásra.  
2013. július 18-án négy ügyfelét is kiszolgálta. A vevők ”házhoz jöttek”, s összesen 2,6 gramm marihuánát vásároltak. Többen közülük rendszeres vevők voltak, akadt, aki 50-60 alkalommal is megfordult a vádlottnál.
 

A Győri Járásbíróság bíróság elé állításos eljárásban hivatali vesztegetés bűntettének kísérletében megállapította a török állampolgárságú vádlott bűnösségét és 1 év szabadságvesztés büntetésre ítélte.

A bíróság ítéletében a büntetés végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, emellett kötelezte a vádlottat bűnügyi költség megfizetésére, de emellett az 50 euros bankjegy elkobzásáról is rendelkezett.

Társtettesként és bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt a három vádlottat, akik azért bántalmaztak egy helybelit Hajdúsámson – Sámsonkertben 2012 augusztusában, mert „azt hitték, hogy pedofil”. Az I. r. vádlott, B. Attila és a II.r. vádlott, D. János 9 – 9 év fegyházbüntetést, a III.r. Sz. Józsefné 8 év fegyházbüntetést kapott. A vádlottakat 9, 9 és 8 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a bíróság.

Az Encsi Járásbíróság nyomozási bírája 2016. augusztus hó 25. napján előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki 2016. augusztus hó 19. napján bement egy gönci fagylaltozóba, ahol az eladótól először pénzt, majd fagylaltot követelt. A sértett kiszolgálta a gyanúsítottat, aki ezután még üdítőt majd további fagylaltot is követelt, miközben azzal fenyegette a sértettet, hogy ha nem teljesíti a kérését, akkor megszurkálja és ha értesíti a rendőrséget, akkor a tárgyaláson a rendőrök előtt szúrja le.

Egy évvel súlyosbította a Zalaegerszegi Törvényszék a Nagykanizsai Járásbíróság 2013 októberében hozott  elsőfokú ítéletét egy zalai férfi esetében, akinél 2011-ben többek között 351 db extasy tablettát is találtak. A férfit 1 rendbeli orgazdasággal vétségével, 1 rendbeli kábítószerrel való visszaélés bűntettével, illetve vétségével vádolták meg, és elsőfokon 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. november 30-án helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. november 25-én hozott végzését, melyben elutasította S. R. előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló ügyészi indítványt.
 
Az elsőfokú bírósági határozat ellen az ügyész élt fellebbezéssel, mellyel együtt benyújtott egy - az elsőfokú határozat meghozatala után, november 26-án kelt - előzetes vegyész-szakértői véleményt is.