Szervezetfejlesztés a Szegedi Törvényszéken
ÁROP 1.2.18/A-2013-2013-045
A Szegedi Törvényszék pályázatot nyújtott be 2013. november hó 29. napján az Államreform Operatív Program keretében meghirdetett ÁROP-1.2.18/A-2013. kódszámú „Szervezetfejlesztési program államigazgatási szervek számára” című egyfordulós pályázati felhívásra. A benyújtott pályázatot a Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága vezetője 26 997 547,- Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte 2014. február hó 6. napján kelt értesítése alapján.
A projekt megvalósításának fő célja: Az igazságszolgáltatással szemben támasztott társadalmi igény elsősorban a bíróságok elé kerülő ügyek ésszerű határidőn belüli és magas szakmai színvonalon történő elbírálását jelentik. A társadalmi elvárás ezen túlmenően az igazságszolgáltatással szemben a döntéshozatal időszerűsége, átláthatósága és érthetősége, amely követelményeknek való megfelelésünk alapozhatja meg az igazságszolgáltatás iránti közbizalmat.
A projekt kiemelt célja az Országos Bírósági Hivatal elnöke által megfogalmazott stratégiai célokkal összhangban a Szegedi Törvényszék „Szolgáltató Bíróság” koncepciójának kiteljesítése, a szakmai irányítás megerősítése és az igazgatási tevékenység továbbfejlesztése.
Projekt rövid neve:
Szervezetfejlesztés projekt
Projekt teljes címe:
„Szervezetfejlesztés a Szegedi Törvényszéken”
Projektazonosító:
ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0045.
Projekt időtartama:
2014. január 02. - 2014. június 30.
A projekt költsége és az elnyert támogatási összege:
26 997 547,- Ft, (100% támogatási intenzitás)
Kedvezményezett megnevezése:
Szegedi Törvényszék
Cím: 6720 Szeged, Széchenyi tér 4.
Közreműködő szervezet neve és elérhetősége:
Miniszterelnökség
Közigazgatási Programok Lebonyolítási Főosztály
1139 Budapest, Váci út 81-83.