Magazin
Idén a Miskolci Törvényszék is csatlakozott a Biztonságos Internet Napja rendezvénysorozathoz, melynek keretében bírák tartottak előadást az internet veszélyeiről a törvényszékre érkező miskolci középiskolásoknak.
Még mindig pályázhatnak a bírói hivatásra készülők a fogalmazói álláshelyekre. Miért is érdemes jelentkezni?! Erről kérdeztük dr. Varga László Bánkot, az ERA ösztöndíjas bírósági fogalmazót.
A világon jelenleg nagyjából 9,7 milliárd mobil eszköz csatlakozik a hálózatra, és akkor még számba sem vettük azokat, amelyek kikapcsolva, használaton kívül hevernek. Elképesztő mennyiségű adatot osztunk meg magunkról egyrészt önként, másrészt indirekt módokon – hívta fel a figyelmet Zboznovits Csaba a Magyar Igazságügyi Akadémián. A Magyar Telekom senior biztonsági szakértője a kiberbűnözéssel foglalkozó hálózatot képviselő bírók és informatikusok számára tartott előadást.
Bár a közvélemény általában "menekülő útként", a büntetés elkerüléseként értékeli, a kényszergyógykezelés valójában tényleges szankció - szögezte le Dr. Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője. A Jogos a kérdés interjúsorozatunk következő epizódjából kiderül, mit is takar valójában ez intézkedés, milyen feltételek érvényesülése esetén rendelhető el, mi az eljárás menete, illetve megéri-e szimulálni a kóros elmeállapotot.
Az Országos Bírósági Hivatal első alkalommal hirdette meg idén az Országos Pervezetési Versenyt, ahol bírósági fogalmazók és titkárok mérhették össze tudásukat egy tárgyalás szimulálásával a szakmai hallgatóság és a zsűri előtt. A regionális elődöntők után 6 csapat jutott az országos döntőbe, ahol szerepkártyákat kellett húzniuk, melynek segítségével egy-egy tárgyalást játszottak el.
Még ha nem is születik megállapodás a bírósági közvetítői eljárás során, az azt követő tárgyalások valamelyikén nagyon hamar a felek jó eséllyel egyezséget kötnek. A közvetítői eljárás párbeszédre készteti a feleket. A Magyar Igazságügyi Akadémián 2019 januárjában tartott bírósági közvetítő képzésen kérdeztünk néhány résztvevőt a jogintézményről.
Január 28. az adatvédelem nemzetközi napja, célja pedig, hogy felhívja a figyelmet az adatvédelem fontosságára. A mindennapjainkban is tapasztalható, hogy az Európai Unió a személyiségi jogok és az adatvédelem érdekében egyre határozottabban lép fel. A sokat emlegetett GDPR (General Data Protection Regulation) 2018. májusi bevezetése óta az adatvédelem területén a korábbinál jóval szigorúbb lett az EU szabályozása.
Idős korban jó, ha támaszkodhatunk valakire. Sokan kötnek tartási szerződést ennek biztosítására, azonban jó, ha ismerjük a buktatókat. Célszerű, ha a felek a szerződésben előre, részletesen rögzítik, mit várnak el a másiktól vagy mit tehetnek akkor, ha valami nem úgy alakul, ahogy eltervezték. E heti riportunkban dr. Szabóné dr. Komjáthy Gabriellát, a Tatabányai Törvényszék tanácsvezető bíráját kérdeztük.
Becsült adatok alapján a pénzmosás volumene a föld GDP-jének 2,5 százaléka – hangzott el a pénzmosással érintett bűncselekmények elbírálásának gyakorlati kérdéseit tárgyaló konferencián, a Magyar Igazságügyi Akadémián. Az utóbbi években emelkedett a vádemelések száma és megnőtt a pénzmosás elleni hatékony fellépés jelentősége.
Újabb hat évre kapta meg kinevezését dr. Varga Gábor, a Veszprémi Törvényszék Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője. Rövid távú feladatainak tekinti többek között a tárgyalótermi kép-, és hangfelvétel, valamint a távmeghallgatás maximális kihasználását. A ViaVideo rendszerét kifejezetten költséghatékony és ügyfélbarát lehetőségnek tartja.