Részletes keresés

Kép

Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere az igazságügyi alkalmazottak bérrendezése - emelte ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Bírósági Dolgozók Szakszervezetének szakszervezeti napján.

A Szegedi Törvényszék 2014. június 30-án ítéletet hozott Sz.K. felperesnek Sz. B. alperes ellen személyiségi jogok megsértése miatt indult perében. A bíróság megállapította, hogy Sz.B. alperes a per tárgyává tett sajtónyilatkozataiban megsértette Sz.K.
Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete miatt B. T. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett. 
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 13-án kihirdetett ítéletében elutasította a K&H  Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította a felperes keresetét egy esélyegyenlőségi ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perben. A férfi az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatát azért támadta meg, mert sérelmezte, hogy a hatóság nem állapított meg jogsértést, amiért őt egy vérplazma gyűjtéssel foglalkozó vállalkozás kizárta a donorok közül.
 
Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
Űrlap azonosító
NP10
Nyomtatvány azonosítója
2.4
Közzététel dátuma
Módosítás dátuma
Űrlap azonosító
NP11
Nyomtatvány azonosítója
1.1
Közzététel dátuma
Módosítás dátuma

E tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018. január 1-jén vagy azt követően érkezett elektronikus úton a kézbesítési rendszerbe.

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 10-én kihirdetett ítéletében elutasította a Sajóvölgye Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A bíróság a 2014. évi XXXVIII. törvény alapján az egyértelmű és érthető megfogalmazás, valamint az átláthatóság elvét vizsgálta a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben.
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 12-én kihirdetett ítéletében elutasította a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam alperes ellen indított keresetét. 
 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 12-én kihirdetett ítéletében elutasította a Pannon Takarék Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen indított keresetét. 
 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 4-án kihirdetett ítéletében részben helyt adott az UCB Ingatlanhitel Zrt. felperes keresetének a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek tisztességtelenségére vonatkozó törvényi vélelem megdöntése iránt indított perében.

A győri kettős emberölés ügyében rendkívüli fontosságú polgári per volt folyamatban, amelynek tényéről és tartalmáról a közvélemény mindezidáig érdemben nem értesült.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség 2018. augusztus 2. napján előterjesztett keresetében H.G. alperes [a büntetőeljárás során elítélt] szülői felügyeleti jogának megszüntetését kérte két kiskorú gyermeke vonatkozásában.

A Fővárosi Ítélőtábla 2019. január 31-én tárgyalást tartott az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított perben. A határozat kihirdetését a másodfokú bíróság 2019. február 14-re halasztotta.

In order to efficiently introduce a new office system, the project entitled ”From Dream to Reality – Administration in the 21st Century” was set up. Proper working conditions play a pivotal role in enforcing high level and timely judicial activities. Thanks to this modern office application package, going forward all courts nation-wide will be able to use a uniform mailing interface and word processing application thereby avoiding problems arising from different formants.

 

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki ellen más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt az Érdi Rendőrkapitányság indított eljárást.

A felperesek hat hónapos gyermekét hörghurutos tünetekkel szállították kórházba 2017. március 1-jén. A gyermek állapotában kezdetben javulás volt tapasztalható, azonban 2017. március 8-án a csecsemő váratlanul meghalt. A hatósági boncolás adatai szerint a gyermek halála a gyermektápszeres hányadék belehellését követő fulladás miatt következett be.