Részletes keresés

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

Elsőfokon egyenként 7 év 6 hónap börtönbüntetésre, 10 év gazdasági társaság vezető tisztségének viselésétől eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt a Buda-Cash-ügy vádlottjait a Fővárosi Törvényszék. Emellett a Törvényszék mindegyik vádlottra vagyonelkobzást rendelt el.

 

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt a Budakörnyéki Járásbíróság mai ülésén elrendelte annak a fiatalkorú férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint ököllel gyomorszájon és bordán ütötte, illetve trágár szavakkal illette nevelőjét, mert az figyelmeztette őt a házi rend betartására. A 2014. október 7. napja óta az Aszódi Javítóintézeti nevelésben részesülő gyanúsított azon dühödött be, hogy a nevelőtanár mosás céljából csak a gyanúsított kabátját engedte kivenni a raktárból, más ruhadarabjait nem.

Súlyos testi sértés bűntettének kísérletében és felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a Fővárosi Törvényszék első fokon azt a férfit, aki machetével támadt egy diákokat kísérő pedagógusra. A bíróság 3 év szabadságvesztésre és 5 év köz-ügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat.

A Pécsi Járásbíróság 2025. január 17-én elrendelte egy férfi bűnügyi felügyeletét négy hónapra több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége alapos gyanúja miatt.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Nyíregyházi Járásbíróság ítéletét, mellyel B. R. vádlott ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt szabott ki 3 év börtönbüntetést és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést.

A Kecskeméti Járásbíróság nem jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 25 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. augusztus 3-án egy kunszentmiklósi gimnázium és általános iskola konyhájába az ablakon keresztül bement és konyhai eszközöket, evőeszközöket, valamint a dolgozók öltözőhelyiségéből értékeket próbált meg eltulajdonítani. A gyanúsított azonban megijedt attól, hogy az iskola udvarán munkások dolgoztak, ezért értékek elvitele nélkül az ablakon keresztül távozott a helyszínről.
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 82 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amely 24 személlyel szemben indult többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette miatt. Két vádlottal szemben elhalálozásuk miatt korábban megszüntették az eljárást, így a 2024. március 5-i tárgyaláson csak 22 személy vonatkozásában ért véget elsőfokon a büntetőügy.

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, jogerősen is bűnösnek mondta ki szemérem elleni erőszak bűntettében és 4 év börtönbüntetéssel sújtotta a Debreceni Törvényszék azt az 54 éves férfit, aki egy parkból csalt el lakásába egy 13 éves kislányt, majd szexuálisan molesztálta. Az eset 2012 áprilisában történt Hajdúnánáson. A vádlottat a bíróság 5 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta.
 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt Horváth Mihály József ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamát az ítélőtábla egyezően 10 évre súlyosította, a szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. április 4-én ítéletet hirdetett a B. Gy. ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult megismételt büntetőeljárásban. Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét állapította meg, ezért 50 nap közérdekű munkára ítélte.
 
Jogerősen is két-két év próbára bocsátotta a Debreceni Törvényszék azt a két fiatalkorút, akik tavaly áprilisban horogkeresztet festettek a Debreceni Református Nagytemplom talapzatára. A másodfokú bíróság mindössze a minősítésen változtatott: társtettesként elkövetett rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek a két vádlottat. Egyebekben a törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így a két fiatalkorú a próbára bocsátás idején pártfogó felügyelet alatt áll. 
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. június 1-jén tartott nyilvános ülésén helybenhagyta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit többrendbeli szeméremsértés vétsége miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság.

Pályázási határidő

Bírósági fogalmazói pályázatok

A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. 

2023. I. félévben az alábbi álláshelyek kerülnek meghirdetésre:

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 130 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 134 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 188 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025