Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. november 17-én közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt N.B. gyanúsított előzetes letartóztatásra irányuló ügyész indítványt elutasította, őrizetét megszüntette és azonnali szabadlábra helyezését rendelte el. 
 

Az M. R. ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2018. október 25-én meghozott végzésével megváltoztatta az elsőfokú bíróság 7,5 millió forint óvadékot és enyhébb magatartási szabályok szerinti bűnügyi felügyeletet elrendelő végzését, valamint a gyanúsított védőjének a bűnügyi felügyelet megszüntetésére, valamint óvadék megállapítására és enyhébb magatartási szabályok előírására vonatkozó indítványát elutasította.

 

Egy zalai fiatalembernek azért kell felelnie a bíróság előtt, mert új pszichoaktív anyagot adott át 18. év alatti fiúnak oktatási épület közvetlen közelében.
 

A Kőszegi Járásbíróság felmentette a vádlottat az ellene 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétsége miatt emelt vád alól.

Kép

Elérhetőek a birosag.hu oldalon a fogalmazói felvételi vizsga mintafeladatai, melyek segíthetik a pályázók felkészülését.

A Fővárosi Törvényszék (FT) mint másodfokú bíróság – megváltoztatva a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését – egy hónapra – 2019. június 28-ig – elrendelte annak a palesztin állampolgárnak a letartóztatását, akit embercsempészés bűntettével gyanúsítanak.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a két magyar állampolgárnak, akikkel szemben több ember sérelmére, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás.

A Kecskeméti Törvényszék tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 31 éves kecskeméti nőt, aki indokolatlanul adott gyógyszert a lányának, hogy a gyermeket felvegyék a kórházba. 

Az egyéni cég az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy által alapított, jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany, amely a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre.

Az egyéni cég jogképes, cégneve alatt jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető.

tagok száma

induló vagyon

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott két férfivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a terheltnek a letartóztatását, aki ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 12. életévét be nem töltött személy sérelmére készítéssel elkövetett gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz. 

A Zalaegerszegi Törvényszék 2014. július 8-án enyhítette annak a vádlottnak a büntetését, aki prostituáltakat közvetített egy Rédics melletti bárba.
 

Az Ajkai Járásbíróság 2019. november 13-án ítéletet hirdetett két huszonéves vádlott és egy fiatalkorú vádlottársuk ügyében.

Egy vádlottat részben felmentett, egynél pedig enyhített a büntetéseken a Balassagyarmati Törvényszék a medveügyként elhíresült büntetőperben. Az ítélet jogerős.
 
A felülbírálat mindössze három terheltet érintett, a többieknél a Salgótarjáni Járásbíróság tavaly júniusban kihirdetett ügydöntő határozata már első fokon jogerőre emelkedett.
 

A Szekszárdi Törvényszék a 2021. szeptember 6-án tartott tárgyaláson 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki 2019 nyarán Szekszárdon a főutcán súlyosan bántalmazott egy másik személyt.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az Sz. I. és társa ellen kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A táblabíróság mindkét vádlott büntetésén súlyosított, így az I. rendű vádlott Sz. I. büntetése 10 év fegyházról 12 évre, a II. rendű vádlott Cs. G. A. büntetése 2 év 6 hónap börtönről 5 évre emelkedett. 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 481 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Év
2016
Dokumentum