Részletes keresés

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében emberölés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre ítélte H. F. vádlottat azzal, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmadának kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat emellett 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 
Két év – öt évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt az izlandi vádlottat, aki még 2012 júliusában támadt kalapáccsal barátnőjére Debrecenben. E.C.F.-t a bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében és személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek.
 
Február 10. napján 9 és 13 órakor, valamint február 11. napján 9 és 13 órakor (4 tárgyaláson) gyorsított eljárásban tárgyalja annak a 15 migránsnak a büntetőügyét a Kiskunhalasi Járásbíróság, akiket csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádol az ügyészség.
 
A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség 4 feljegyzést (a gyorsított eljárásban a vádirat megnevezése) nyújtott be a vádlottakkal szemben.

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében azt a négy vádlottat, akik miatt két munkás lett rosszul egy tartály karbantartása közben 2013. januárjában, a debreceni gyógyszergyárban.  Az I. rendű vádlottat ezért 220 napi tétel pénzbüntetés – 330.000 forint -, a III. rendű vádlottat 300 napi tétel pénzbüntetés – 600.000 forint -, a III. rendű vádlottat pedig 260 napi tétel pénzbüntetés – 520.000 forint – megfizetésére kötelezte. A II. rendű vádlottat a bíróság 2 év próbára bocsátotta.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt P. Mihály ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kimondott ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértékére vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztés és 7 év közügyektől eltiltás lett.

A mai napon 10 órától ítéletet hirdetett a Nyíregyházi Törvényszék L.A. I. és Káté Ferenc II. rendű vádlottak ügyében.

I. rendű vádlottat az ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntettének vádja alól felmentette, míg II. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki garázdaság vétségében és 1 évi időtartamra próbára bocsátotta.

Egy vádlottat részben felmentett, egynél pedig enyhített a büntetéseken a Balassagyarmati Törvényszék a medveügyként elhíresült büntetőperben. Az ítélet jogerős.
 
A felülbírálat mindössze három terheltet érintett, a többieknél a Salgótarjáni Járásbíróság tavaly júniusban kihirdetett ügydöntő határozata már első fokon jogerőre emelkedett.
 
Pályázási határidő

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS



A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK elnöke

az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (Iasz.) 33. §.(1) bekezdése alapján

p á l y á z a t o t  h i r d e  t  a  

SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉKEN 1 fő gazdasági hivatali főosztályvezető (tisztviselő)  állás betöltésére.

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szolnoki Törvényszék 2017. január 23-án K. P. vádlottat, és ezért őt halmazati büntetésül 13 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosításáért, a vádlott enyhítéséért, védője elsődlegesen az emberölés kísérlete és minősítései alóli felmentés, másodlagosan enyhítés, harmadlagosan az I.
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt Sz. F. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A táblabíróság a vádlott cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetettnek minősítette, és a vádlott büntetését 2 év 6 hónap börtönről 7 év börtönre, a közügyektől eltiltás tartamát 3 évről 5 évre súlyosította. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2017. október 26-án ideiglenes kiadatási letartóztatásba helyezte azt a pakisztáni férfit, akivel szemben hazájában emberölés bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A pakisztáni társbíróság 2016. január 5-én azért rendelte el Z. A. nemzetközi körözését, mert a gyanúsítás szerint a keresett személy 2015. június 22-én Pakisztánban társaival együtt egy korábbi peres ügy miatt megölt egy embert. A pakisztáni társbíróság a körözött elfogása esetén azért kérte a kiadatást, hogy Z. A-val szemben a büntetőeljárást lefolytathassa.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2021. február 4-én megtartott másodfokú tárgyaláson kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2020. január 27-én kelt ítéletét – a fellebbezéssel érintett első-, másod-, harmad- és negyedrendű vádlottak vonatkozásában – megváltoztatta. A másodfokú ítélet szerint id. B. S. első- és ifj. dr. B. S. másodrendű vádlott férfiak bűnösek társtettesként elkövetett 20 rendbeli csalás bűntettében, 1 rendbeli csődbűncselekmény bűntettében, 1 rendbeli számvitel rendje megsértésének bűntettében és 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében. J. B. T.

Az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt B. J. N. ellen indult büntetőügyben, a Fővárosi Ítélőtábla a 2022. április 14-i tanácsülésen meghozott határozatával a vádlott szabadságvesztés büntetésének tartamát 14 évre enyhítette, a járulékos kérdésekre vonatkozó rendelkezések pontosításával az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 3 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt Németh Csaba Pál és társai ellen indított büntető ügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének az I. rendű vádlottra vonatkozó részét.
A ítélőtábla az I. rendű vádlott büntetésének tartamát 3 év 6 hónapról 2 év 6 hónapra enyhítette, és kimondta: a büntetést börtönben kell végrehajtani. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán - Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége Bács-Kiskun megyében
 
 
 
2014. december 23.
Országos Bírósági Hivatal
SAJTÓ- ÉS KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY
 
SAJTÓKÖZLEMÉNY

Bűnösnek mondta ki társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt a Debreceni Járásbíróság H. Zoltán, aki ismeretlen társával még 2005 januárjában próbált meg kirabolni egy pénzszállítót Debrecen belvárosában. A bíróság a vádlottat 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, illetve kötelezte 4,4 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Kecskeméti Törvényszék ítéletet hirdetett Budapest egykori főpolgármester-helyettesének és társainak büntetőügyében.

A Törvényszék megállapította Hagyó Miklós I. r. vádlott bűnösségét hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettében, ezért őt két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette.

A Debreceni Törvényszék ma jogerős döntést hozott abban a büntető ügyben, melyben a Berettyóújfalui Járásbíróság 2015. január 9-én bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett garázdaság és testi sértés bűntettében, illetve testi sértés kísérletében azt a három vádlottat, akik 2013. június 8-án Pocsajban rátámadtak egy autósra, aki elütött egy bicikliző kisfiút. A gyermeknek nem esett komolyabb baja, az autós azonban orrcsonttörést, arc és fejzúzódást szenvedett.