Részletes keresés

A Komáromi Járásbíróság nyomozási bírája többrendbeli csalás bűntette miatt indult ügyben további 3 hónappal – 2022. augusztus 5-ig - meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki internetes társkereső oldalakon megismert nőknek okozott kárt. A végzés nem végleges, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be, míg az ügyvéd az ülésen nem volt jelen.
A letartóztatás elrendelésére 2021. november 5-én került sor, a letartóztatás meghosszabbítása a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt továbbra is indokolt.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben többek között életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Vásárosnaményi Járásbíróság 2022. március 17-én bíróság elé állítás keretében lopás bűntette miatt P.L. vádlottat 312 óra közérdekű munka büntetésre ítélte.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2022. szeptember 13-án délelőtt egy Búza téri sörözőnél beszédbe elegyedett a kerekesszékes sértettel és felajánlotta, hogy letolja a Bajcsy-Zsilinszky utca irányába. Útközben a kerekesszékre kötött válltáskát nagy erővel megrántotta, amely így elszakadt, a gyanúsított pedig elfutott a benne lévő készpénzzel, mobiltelefonnal és bankkártyákkal.

A férfival szemben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntette miatt indult eljárás.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a büntetőügyében, aki tanítványával együtt vitorlázó repülővel zuhant le a Miskolci Repülőtéren.

A Tatabányai Járásbíróság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 1 hónapra – 2024. november 24. napjáig - elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki 9 éven át értékesítette a marihuanát. A gyanúsított terhére rótt kábítószer-kereskedelem bűntette 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A letartóztatás elrendelése a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt is indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

2024. 10. 08.

Megrongálta, eltulajdonította a környéken élők tulajdonát, majd a bűnügyi felügylet szabályait is súlyosan megszegte a terhelt. Rablás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt a Ráckevei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2024. október 8-án megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. április 7-én megtartott tanácsülésén megváltoztatta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, aki konyhafőnöki munkakörét kihasználva csalást követett el.

A másodfokú bíróság a cselekményt két rendbeli csalás bűntettéről átminősítette egy rendbeli csalás bűntettére, a 4 év börtönbüntetés helyett pedig 3 év 2 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetést szabott ki a férfival szemben. A sértettnek okozott kár erejéig a bíróság a vádlott vagyonára több mint 12 és fél millió forint vagyonelkobzást rendelt el.

A Körmendi Járásbíróság 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt halmazati büntetésül az I. rendű vádlottat 2 év 6 hónap végrehajtandó, a II. rendű vádlottat 1 év 10 hónap végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre - pártfogó felügyelet elrendelésével - ítélte.  A bíróság elrendelte továbbá az I. rendű vádlott vonatkozásában egy korábbi ügyben, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetés utólagos végrehajtását, mert az I.

Az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt bíróság elé állítás keretében jogerős ítéletet hozott a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2022. november 15-én.

Az elsőfokú bíróság a 19 éves grúz vádlottat - tolmács közreműködésével - bűnösnek mondta ki, ezért őt 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, valamint 4 évre kiutasította Magyarország területéről.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokon – bizonyítottság hiányában – felmentette azt a férfit, akit többek között erőszakos közösülés bűntettével vádolt az ügyészség. 

Az ítélet szerint a vádlott és a sértett 2007 februárjában New Yorkban ismerkedett meg egymással, majd 2008 júniusában Párizsban kötött házasságot, az év augusztusában pedig Tokióban telepedett le, ahol 2009. június 18-án megszületett közös gyermekük.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 72 éves, többszörösen büntetett előéletű, a cselekményeket különös visszaesőként elkövető férfinak, akivel szemben több rendbeli, kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves, pápai férfinek, akivel szemben garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt folyik büntetőeljárás. 

A Tatabányai Törvényszék a 2023. március 9-én tartott, nyilvános tárgyaláson, különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet egy többszörösen büntetett előéletű férfivel szemben.

A Tapolcai Járásbíróság – nem jogerősen – egy év hat hónapra próbára bocsátotta azt a 63 éves férfit, akivel szemben állatkínzás vétsége miatt folyik büntetőeljárás. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2023. szeptember 13-án elrendelte Sz.Z. gyanúsított letartóztatását, egy hónap időtartamra.
A megalapozott gyanú szerint Sz.Z. 2023. szeptember 10-én ittas állapotban megjelent édesanyja Szabolcs megyei házánál, ahol az asszony élettársával italozni kezdett. 

2024. 12. 20.

Az Esztergomi Járásbíróság lopás bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 1 hónapra - 2025. január 20. napjáig - elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki háromszor tört be ugyanazon lakásba, a bűncselekmény elkövetésében két alkalommal a gyermekkorú társa segítette.

Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik telefon és pénz megszerzése érdekében bántalmazták a sértettet.