Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 522 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Kép

Az Országos Bírósági Hivatal 2018 januárja óta partnerként vesz részt a Maastrichti Egyetem által indított „InAbsentiEAW” projektben, amelyet az Európai Bizottság támogat. A projekt célja, hogy átfogó képet adjon a terhelt távollétében hozott határozatok végrehajtása érdekében kiadott európai elfogatóparancsok intézésének uniós szintű gyakorlatáról.

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal idén alapította meg a Werbőczy Ösztöndíj Programot, ami több ösztöndíjnak az összefoglaló elnevezése, és három fő témakörre épül. Az átfogó programról dr. Osztovits András, a Magyar Igazságügyi Akadémia igazgatója beszélt az Inforádió Paragrafus című műsorában 2018. december 21-én.

Kép

A veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet egységes alkalmazása érdekében hatályát veszti a 43.SZ/2020. (III. 27.) OBHE határozat 1. és 2. pontja – így döntött az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Veszélyhelyzeti Kabinet ajánlására.

 

Összbírói értekezlet  - 2024

A 2024-es összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatót 2024. április 16-án dr. Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője nyitotta meg, aki köszöntötte dr. Senyei Györgyöt, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, dr. Hajnal Évát, a Kaposvári Törvényszék elnökét, továbbá a sajtó képviselőit.

A sajtótájékoztatón elsőként az OBH elnöke szólalt fel, aki örömteli hírként közölte, hogy a Kaposvári Törvényszéket 2023-ban – az előző évekhez hasonlóan – kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenység jellemezte, ezt pedig az érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek egymáshoz való viszonyában lehet a legegyszerűbben vizsgálni.

2023-ban országos szinten nőtt az érkezések száma, mely növekedés a Kaposvári Törvényszéken is tapasztalható.

Kiemelte, hogy a befejezések és érkezések aránya is kedvezően alakult, hiszen a Kaposvári Törvényszéken 2023-ban a befejezett ügyek száma az érkezettekét meghaladta, ez pedig azzal jár együtt, hogy az ügyhátralék 4 százalékkal csökkent.

Az időszerűség kapcsán elmondta, hogy a Kaposvári Törvényszéken már 2020-ban is kevesebb elhúzódó ügy volt folyamatban, mint ami az országos átlag, számukat pedig a bíróság azóta is folyamatosan csökkenti.

Hangsúlyozta, hogy a bíróság munkájának társadalmi elfogadottságát mutatja az, ha az ítéletek nagyobb arányban emelkednek elsőfokon jogerőre. A Kaposvári Törvényszéken a polgári és gazdasági ügyek több, mint 93 százaléka elsőfokon jogerőre emelkedett, de a megalapozottságot mutatja az is, hogy a hatályon kívül helyezések aránya az előző évhez képest csökkent.

A minőségi ítélkezéshez szükséges feltételek biztosítása érdekében 2023-ban 322 millió forintos beruházások – felújítási munkálatok, eszközbeszerzések – valósulhattak meg.

Ezt követően dr. Hajnal Éva szólalt fel, aki elmondta, hogy a Kaposvári Törvényszék bírái 2023-ban kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenységet folytattak, az ügyforgalmi adatokban pedig kiugró eltérések nem merültek fel.

Kiemelte, hogy az elmúlt 3 évben a peres ügyek száma fokozatosan emelkedett, a nemperes ügyeké azonban hullámzó. A befejezések száma az érkezésekét meghaladta, így a folyamatban maradt ügyeké csökkent.

Elmondta, hogy az ügyérkezés számában – az általános csökkenés ellenére - több területen is növekedés mutatható ki. A gazdasági perek aránya a járásbíróságokon 29 százalékkal emelkedett, ez összefüggésben lehet a megye egyes részeiben érezhető gazdasági fellendüléssel. A szabálysértési és a végrehajtási ügyek száma is emelkedett, a törvényszéken pedig a katonai, munkaügyi és az elsőfokú polgári perek száma nőtt. Másodfokon mindkét ügyszakban a peres ügyek számának emelkedése tapasztalható.

A Kaposvári Törvényszéken a munkateher arányos mind a járásbíróságokon egymáshoz viszonyítva, mind országos viszonylatban. Az országos szintet meghaladó a másodfokú büntető ügyszak leterheltsége, itt ugyanis az egy tárgyaló tanácsra jutó érkezések száma az országos átlag 167 százaléka.

Az időszerűségi mutatók évek óta kiválóak, ahogy az elhangzott, az elhúzódó ügyek száma 8 százalékos csökkenést mutat.

Az ítélkezéshez szükséges személyi feltételek 2023-ban adottak voltak; egy bíró nyugállományba vonult, 4 titkár pedig bírói kinevezést kapott. Ugyanakkor a megyében 28 igazságügyi alkalmazott szolgálati jogviszonya szűnt meg, ami mutatja azt, hogy az országosan jellemző fluktuáció a Kaposvári Törvényszéken is megindult. Két vezetői kinevezés történt: 2023-tól dr. Kostyák Krisztina a Marcali Járásbíróság elnöke, dr. Gálig Péter pedig a Siófoki Járásbíróság elnökhelyettese.

Dr. Hajnal Éva az ítélkezés tárgyi feltételeivel kapcsolatban elmondta, hogy a költségvetést 2023-ban a szakértői és tolmácsdíjak 60 százalékos emelkedése terhelte meg leginkább: erre több, mint 103 millió forintot kellett elkölteni. Jó hír azonban, hogy a Cégbíróság kiköltözhetett a törvényszék III. épületéből, melyet visszaadtak az önkormányzat részére; a bérleti díjfizetés megszűnt, így a bíróság jelentős megtakarítást ért el.

 

Kaposvár, 2024. április 17.


A Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya
 

2024. 06. 06.

Az ítélőtábla bírái nem csak időszerű, de egyúttal magas szakmai színvonalú ítélkezési tevékenységet folytatnak – emelte ki dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 2024. június 6-án rendezett sajtótájékoztatón, amelyet dr. Ribai Csillával, a Fővárosi Ítélőtábla elnökével közösen tartott.

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. július 27-én az előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban – 5 millió forint óvadék ellenében – megszüntette dr. K. Gy. vádlott letartóztatását, és bűnügyi felügyeletet, valamint nyomkövető eszköz alkalmazását, s a sértettől történő távoltartást rendelt el vele szemben. 

 

A vádirat adatai szerint a vádlott 2015. február 25-én élettársát súlyosan bántalmazta, melynek következtében a sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a gyanú szerint pénzszerzés reményében támadtak egy idős asszonyra szentistváni otthonában.

A Szegedi Törvényszék bűnösnek mondta ki H. S. vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettében, ezért 8 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott 2019. július 30-án este egy barátja születésnapját ünnepelte az egyik tatabányai sörözőben, ahol alkoholt fogyasztott, majd gyalog hazament tatabányai lakásába. A férfi otthon megéhezett, ezért elhatározta, hogy autóval elmegy az egyik vértesszőlősi gyorsétterembe. Késő este indult el a gépkocsijával, amivel ittas állapota miatt a Komáromi utcán a szemközti forgalmi sávban közlekedett. Az Álmos vezér utca kereszteződésénél a vádlott érintőlegesen nekiütközött egy épp kikanyarodó személyautónak, majd a helyszínt sietve elhagyta és folytatta útját a gyorsétterem felé.

A Csődtörvény alapján indított felelősség megállapítási perek kétlépcsős eljárások, melynek során az első lépcsőben a felszámolás alá került adós gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének felelősségét vizsgálja a bíróság, és kizárólag a felelősség fennállásáról vagy fenn nem állásáról dönt.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. november 21-én zárt tárgyaláson hozott végzésével megszüntette Sz. S. vádlott letartóztatását, akit a még folyamatban lévő büntetőügyben folytatólagosan tizenkettedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádolnak.

A rendőrök 2020. április 20-án Tatabányán ellenőriztek egy csomagkézbesítőt, akinél kábítószert találtak. A megalapozott gyanú szerint a férfi - aki maga is kábítószer-fogyasztó - több alkalommal vásárolt kannabiszt azért, hogy tovább értékesítse ismerősei részére, ezzel egészítve ki jövedelmét. A férfinél elfogásakor csaknem 20 gramm, a lakóhelyén pedig további 272 gramm növényi törmeléket találtak a rendőrök.

 

A Veszprémi Járásbíróság  - legfeljebb egy hónapra - elrendelte annak a várpalotai férfinak a letartóztatását, aki ellen kapcsolati erőszak és más bűncselekmények miatt indult eljárás. A gyanú szerint a férfi verbálisan és fizikailag is bántalmazta édesanyját és élettársát. 

A Debreceni Járásbíróság 2020. május 15-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén egy hónapra elrendelte annak a 42 éves kazincbarcikai férfinak a letartóztatását, aki ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és többrendbeli becsületsértés vétsége miatt folytat nyomozást. 

 

2019. szeptember 30-án a nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben felmentő ítéletet hozott a Nyíregyházi Járásbíróság. 

A Debreceni Járásbíróság 2021. június 4-én hirdetett ítéletet annak a három vádlottnak az ügyében, akik hét sértettet kiraboltak, kifosztottak Debrecenben. A vádlottak idős nőket szemeltek ki maguknak, akik már nehezen mozogtak és sejteni lehetett, hogy védekezni sem tudnak a támadókkal szemben, így ők könnyű szerrel megszerezhették a táskáikat.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság (B II. Csoport) büntető ügyszakos csoportvezetői (287. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.