Részletes keresés

Az Érdi Járásbíróság 2020. november 25-én hozott ítéletet gyorsított, bíróság elé állításos eljárásban.   Az izraeli állampolgárságú, de Franciaországban élő elkövető egy hónappal ezelőtt Szegedről kívánt az osztrák határig szállítani öt szír állampolgárságú személyt. A vádlott által vezetett gépkocsit Törökbálinton vonták intézkedés alá a rendőrjárőrök és a gépkocsiban megtalálták a hivatalos iratokkal nem rendelkező migránsokat. A vádlottat a helyszínen őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását, míg az elfogott migránsokat visszaszállították a határra. 

Az Egri Törvényszék a 2017. április 25-én meghozott másodfokú ítéletével az Egri Járásbíróság ítéletét a vádlott által elkövetett bűncselekmények minősítése vonatkozásában részben megváltoztatta, és szexuális erőszak bűntettének kísérletében, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében, több rendbeli szeméremsértés vétségében és szeméremsértés vétségének kísérletében állapította meg a vádlott felelősségét.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 11-ig – elrendelte annak a külföldi férfinak a letartóztatását, akit egy francia állampolgár megölésével gyanúsítanak.

A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt 2020. február 8-án hajnalban Budapest V. kerületében egy késsel – minden előzmény nélkül – szívtájékon szúrt egy francia állampolgárt, aki ennek következtében a helyszínen meghalt.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. július 17-én hozott végzésével – helyes indokainál fogva – helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék V. L. vádlott házi őrizetét fenntartó, egyben az előzetes letartóztatás elrendelésére és a házi őrizet megszüntetésére irányuló indítványt elutasító végzését. 
 
Az elsőfokú bíróság végzése ellen az ügyész az előzetes letartóztatás elrendelése, a védő a házi őrizet megszüntetése érdekében jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Törvényszék március 22-i jogerős döntésével helybenhagyta az elsőfokú ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben két férfit társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádoltak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. január 30-án felmentő ítéletet hozott abban a büntetőügyben, amelyben az I. és II. rendű vádlottat vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével, valamint különösen nagy kárt okozva elkövetett közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása vétségével vádolta az ügyészség.

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a G. György és társai ellen csalás és más bűncselekmények miatt indított büntetőperben az I. fokon eljáró a Fővárosi Bíróság 2012. február 24-én hirdetett ítéletét.

A Fővárosi Törvényszék 2023. január 20-án tartott nyilvános ülésén a bűnjelek tekintetében megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben a vádlottat folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet szerint a vádlott 2021. október 21-én kora délután Pesterzsébeten durván szeméremsértő módon viselkedett két járókelő nő előtt. A férfi nemi vágyának kielégítése céljából végzett cselekményei a sértettekben félelmet keltettek.

Az elmúlt héten tizenkettő ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Hat ügyben költségvetési csalás vétsége miatt jogerősen 1-1 évre próbára bocsátotta a bíróság a vádlottakat. 
 

A Gödöllői Járásbíróság az elmúlt napokban 3 esetben hozott ítéletet egy orosz, két lengyel és két olasz állampolgár ügyében, akiket soron kívül állítottak bíróság elé kisebb értékre elkövetett lopás vétsége, illetve kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt.

A Debreceni Járásbíróság 2022. február 8-án határozatot hirdetett abban a perben, amely szerint a felperes Magyar Állam kártalanítás visszafizetése iránt indított perében 20 millió forintot követel az alperes B. F.-től. 

A Debreceni Járásbíróság a felperes keresetét alaposnak találta.

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt jogerősen összesen 590.000 Ft pénzbüntetést szabott ki a bíróság négy ügyben és minden esetben eltiltotta a vádlottakat a járművezetéstől.
 
Társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt jogerősen I. rendű vádlottat 2 év, míg II. rendű vádlottat 3 évi időtartamra próbára bocsátotta. 
 

A Ceglédi Járásbíróság a 2020. szeptember 11-én bíróság elé állítás keretében megtartott nyilvános tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit rablás bűntette miatt a bíróság 2 év – végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. július 19-én hozott végzésében az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2019. szeptember 24-ig meghosszabbította annak a szír állampolgárnak a letartóztatását, akit az ügyészség terrorcselekmény bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít.

 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 19-én bíróság elé állítás során egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte hivatalos személy elleni erőszakért azt a férfit, aki a Kossuth téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre. 

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2023. április 26-án 3 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy fiatal férfit, akit többek között lopás, fogolyszökés, valamint állatkínzás bűntettével vádolt az ügyészség.

A Hatvani Járásbíróság a 2017. szeptember 21-én kihirdetett elsőfokú ítéletével az előzetes letartóztatásban lévő B. B. vádlottat két rendbeli rablás bűntette, két rendbeli magánlaksértés vétsége és garázdaság vétsége miatt hat év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezéssel éltek.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. március 19-én elsőfokú ítéletével 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte azt a mentőautót vezető sofőrt, aki esetriasztás közben összeütközött egy motorossal. A sértett a baleset következtében életét vesztette. 

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság távoltartást és bűnügyi felügyeletet elrendelő végzését a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőügyben.

 

A Kisvárdai Járásbíróságon Sz.R. vádlottal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárásban a 2020. február 19-re kitűzött tárgyalást a bíróság elhalasztotta.