Részletes keresés
A Karcagi Járásbíróságra 1 fő bírósági fogalmazói álláshely került kiírásra.
A pályázati határidő: 2020. október 5. 16 óra 30 perc
A részletes pályázati kiírás a kapcsolódó dokumentumoknál alább érhető el.
Szolnok, 2020. szeptember 11.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya
Elkészült a Nyitott Bíróság program 2019. évi I. félévéről szóló összefoglaló, amelyből látható, hogy a program továbbra is sikeres. 2018. év végén megújult a Nyitott Bíróság adatszolgáltatás a bíróságokon, ez alapján most készült el az első, részletesebb és pontosabb adatokat tartalmazó felmérés. Fentiek kapcsán kérdeztük dr. Andódi Lászlót a Nyitott Bíróság program országos koordinátorát.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2017. április 25-28. között, a Magyar Igazságügyi Akadémián rendezte meg - a németországi székhelyű Európai Jogakadémiával (ERA) közös - az interaktív nyelvi képzés projektjébe illeszkedő szemináriumot.
„Közös jövőt csak együtt építhetünk, ez az esszenciája az egésznek.” – így nyilatkozott a modern, XXI. századi bírói attitűdről az Országos Bírósági Hivatalnak (OBH) dr. Baji Dóra Antónia, a Debreceni Törvényszék bírája.
Korábbi, 2019-es sikerét megismételve, idén is dr. Liget Levente, a Szolnoki Törvényszék bírósági titkára nyerte polgári ügyszakban az Országos Pervezetési Verseny Dél-alföldi regionális döntőjét.
A Szegedi Ítélőtáblán 2022. május 30-án megrendezett versenyen négy megye, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megye bírói pályára készülő bírósági titkárai, valamint bírósági fogalmazói mérték össze jogi tudásukat és tárgyalásvezetési gyakorlatukat. Büntető ügyszakban dr. Vasas Richárd, a Jászberényi Járásbíróság bírósági titkára a 4. helyen végzett.
A Szegedi Ítélőtábla fenti rendezvényről kiadott közleményét itt olvashatják.
Szolnok, 2022. június 2.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya