Részletes keresés

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki járműbe történő beszállásra kényszerítette a sértettet, miközben a nála lévő tapétavágó kést az oldalához szorította.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2023. július 19-én délután megjelent a sértett ongai lakóhelyén a nő autójában korábban okozott kár rendezése céljából. A sértett és a vádlott is beült a járműbe. A férfi felszólította a nőt, hogy induljon el Sajóhídvégre, ellenállását egy tapétavágó késsel igyekezett megtörni, amelyet oldalához tartva kényszerítette az indulásra.

Az ügyészség fellebbezése folytán eljárt Debreceni Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését és négy hónapra, 2025. szeptember 13-ig elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét. A férfi húsvéthétfőn ittasan menekült a rendőrök elől Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség. 

Kép

Az idei év első félévében a már megszokottak szerint ismét kiírták a fogalmazói álláshelyeket, az országban összesen 31 bírósági fogalmazói helyre pályázhatnak a jelentkezők, köztük a Veszprémi Törvényszékre is. Ennek kapcsán Veszprém megye fogalmazóit kérdeztük a fogalmazói létről, munkáról, tanulásról.

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

A N. J. ellen gyermekpornográfia bűntette miatt folyamatban lévő 21.B.21020/2024. ügyszámú büntetőügyben 2025. január 21-én 14:30 órakor a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalást tart.

A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 276. számú tárgyalóterme.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. január 20-án 14:30 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. január 20-án 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék

Sajtóosztály

A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírója 2019. augusztus 23-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy késsel a kezében támadólag lépett fel a vele szemben intézkedő rendőrökkel. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. december 6-án gyorsított eljárásban kiskorú veszélyeztetésének bűntette és járművezetés tiltott átengedésének vétsége miatt jogerősen 1 év – végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte H.E.Zs. vádlottat. 

A Veszprémi Törvényszék a mai napon tartott tárgyaláson ítéletet hozott az emberölés előkészületével és rágalmazással vádolt férfi ügyében. A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki egyrendbeli zaklatás vétségében és egyrendbeli rágalmazás vétségében, mindezek miatt egy év kilenc hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetéssel sújtotta.

A Debreceni Járásbíróság 2020. november 19-én hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki megütötte szomszédját, majd annak feleségét késsel üldözte az utcában és saját gyermekét is bántalmazta.

Az Ajkai Járásbíróság három év börtönbüntetésre és tíz év Magyarország területéről történő kiutasítás büntetésre ítélte azt a 31 éves szerb férfit, akit vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt állított bíróság elé az ügyészség. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére, valamint elrendelte a letartóztatását.

Szexuális kényszerítés bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Járásbíróság 2021. május 13-án azt a 20 éves vádlottat, aki Balmazújvárosban inzultált egy kislányt. A bíróság a büntetlen előéletű fiatal férfit 2 év börtönbüntetésre ítélte, annak végrehajtását pedig a törvényi maximumban meghatározva 5 évre felfüggesztette. 

Ezen felül a bíróság végleges hatállyal eltiltotta a vádlottat minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. április 28-án távmeghallgatás útján tartott előkészítő ülést annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. Az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a letartóztatásban lévő férfival szemben úgynevezett mértékes indítványt tett - 3 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés - a büntetés tartalmára vonatkozóan.

A Miskolci Törvényszék szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki előbb pénzt kínált a rendőröknek, majd egyiküket megpróbálta megütni. 

A Salgótarjáni Járásbíróság gyorsított eljárásban, a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a helyi férfit, aki február 26-án és 28-án is jár-művezetéstől eltiltás hatálya alatt vezette a gépkocsiját Salgótarjánban.

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája annak az amerikai férfinek a letartóztatását, akivel szemben a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárás. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. április 13-án előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, akit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádol az ügyészség. 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. február 11-én távmeghallgatás útján tartott nyilvános ülést annak a vádlottnak az ügyében, aki késsel a kezében ki akart rabolni egy élelmiszerboltot Debrecenben, a Vénkertben. 

A másodfokú bíróság a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárásban a Debreceni Járásbíróság 2020. október 21-én meghozott ítéletét helybenhagyta, a vádlottat jogerősen 9 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. február 2-án tartott ülésen, a jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt 1 hónapra elrendelte egy tatabányai lakhelyű, 31 éves férfi letartóztatását.