Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszéken első fokon folyamatban volt utolsó vörösiszap-kártérítési perben hirdetett ítéletet a bíróság 2016. január 19-én, amelyben kártérítés megfizetésére kötelezte a MAL Zrt-t.
 
A felperesek pontosított keresetükben azt kérték, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az alperes a vörösiszap-katasztrófa által megsértette a felperesek személyhez fűződő jogai közül az emberi méltósághoz és az egészséges környezethez való jogát.
A Székesfehérvári Törvényszék 11 tényállási pontban állapította meg a vádlottak és ismeretlen társaik által elkövetett cselekményeket. 2012. október és 2013. február között több rablási cselekményt követtek el a vádlottak, amelyek közül némely bűnszövetségben és csoportosan valósult meg. Magánlaksértés, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettében is bűnösnek találta a vádlottakat a bíróság.
 
Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
A Fővárosi Törvényszék a 2014. május 13-án kihirdetett elsőfokú ítéletében 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte B. B-t felbujtóként, több ember sérelmére elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett, két rendbeli bűnpártolás bűntettével megvalósított háborús bűntett, kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntette és lőszerrel való visszaélés bűntette miatt. A bíróság a vádlottat 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. B. B.

Dr. E.K. volt mohácsi járásbírósági bíró ellen ittas járművezetés vétsége miatt büntető eljárás indult 2011. decemberében.

A Pécsi Törvényszék Elnöke a bíró ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett. Az elsőfokú Szolgálati Bíróság indítványozta a bírói tisztségéből való felmentését. A Kúria mellett működő másodfokú Szolgálati Bíróság helybenhagyta az elsőfokú Szolgálati Bíróság döntését.

Magyarország Köztársasági Elnöke Dr. E.K-t 2013. október 30-i hatállyal a bírói tisztségéből felmentette.

Pécs, 2013. november 5.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2020. szeptember 2-án elsőfokon egy év négy hónap, végrehajtásában két év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2018 decemberében részt vett egy tömegdemonstráción a Kossuth téren, ahol a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé tojásokat dobott. 

 

A felperesek a keresetüket elsősorban szomszédjogi alapon, a szükségtelen zavarásra hivatkozással, másodlagosan egy korábbi megállapodásban az alperesek által az uszoda zajkibocsátásának határérték alatt tartására vállalt kötelezettség megsértésére hivatkozással terjesztették elő. A Győr belterületi egyik perbeli ingatlant a felperesek lakják, az amellett lévő ingatlan tulajdonosa az I. r. felperes, az ingatlan építés alatt áll, szerkezetkész állapotban található rajta egy lakóház.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. szeptember 27. napján a testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárást megszüntette D. Roland vádlottal szemben.

A bíróság még 2011. szeptember 12. napján megtartott tárgyaláson, amin 4 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte D. Rolandot, az eljárást elkülönítette egy másik olyan 2010. január 9. napi cselekmény miatt, amelynek bántalmazott sértettje ugyancsak P. Tímea volt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság ügyészi indítványra ismételten, ezúttal 2018. november 27-ig hosszabbította meg annak a férfinak a letartóztatását, aki a nyomozóhatóság szerint alaposan gyanúsítható egy ismert valóságshow-szereplő megölésével.

 

A Fővárosi Törvényszék (FT) mint másodfokú bíróság – megváltoztatva a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését – egy hónapra – 2019. június 28-ig – elrendelte annak a palesztin állampolgárnak a letartóztatását, akit embercsempészés bűntettével gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését abban az ügyben, amely az úgynevezett „romagyilkosságok” kapcsán lefolytatott büntetőeljárás során elkövetett hamis tanúzás miatt indult. A korábban két év, végrehajtásában azonban három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott terheltnek a mostani döntés értelmében mégiscsak börtönbe kell vonulnia.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 646 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéltét abban az ügyben, amelyben szegedi rendőröket vádoltak meg két, Egyesült Arab Emírségekből Szegedre érkező férfi megverésével. 
Az I. fokú bíróság az I. rendű vádlott és a rendőrök segítségére siető III. rendű vádlott taxis bűnösségét a váddal ellentétben közúti veszélyeztetésben állapította meg, míg a II. rendű vádlottat felmentette minden vád alól. 

Az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék napokban meghozott, nem jogerős ítéletében 7 év 4 hónap fegyházra ítélte annak a három fős csoportnak az egyik tagját, akik két évvel ezelőtt Szolnokon megvertek, bezártak és fogva tartottak egy nőt azért, hogy később Németországban prostituáltként dolgoztassák. A nőnek végül sikerült megszöknie. A most elítélt férfi két társa jogerősen 2 év, illetőleg 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönt kapott. 

Jogerősen is 3 év fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a lengyel kamionsofőrt, akinek a járművéről elszabadult pótkerék három ember halálát okozta a 47-es számú főúton, 2016. februárjában. A bíróság a vádlottat kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek és 5 évre a járművezetéstől is eltiltotta. Cz. R.-nek az 5,7 millió forintos bűnügyi költségből 1,9 millió forintot kell kifizetnie, a fennmaradó rész – több mint 3 milliós tolmácsdíjjal – az állam terhén marad.
Pályázási határidő

Pályázat a Szolnoki Járásbíróság szabálysértési csoportvezető bírói (65. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma kollégiumvezető-helyettesi (6. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság azon döntését, melyben elrendelte annak a tíz határrendésznek a házi őrizetét, akiket üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe korábban a rendőrség. A másodfokú bíróság mind a tíz gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte 2017. június hó 17. napjáig.
 

A Fővárosi Törvényszék (FT) elrendelte annak a szlovák-kanadai állampolgárságú férfinak a kiadatási letartóztatását, akivel szemben a kanadai Ontario Kerületi Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot. 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. február 4-én kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság ítéletét, amellyel az elsőfokú bíróság elutasította a Mádiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap felperes N.-N. B. és két társa alperesek ellen birtokvédelmi ügyben hozott jegyzői határozat megváltoztatása és birtokháborítás megállapítása iránt előterjesztett keresetét.