Részletes keresés

A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárások keretében ítélt el egy 24 éves ukrán, egy 35 éves cseh valamint egy szintén 35 éves román állampolgárt, akiket a Kiskunhalasi Járási Ügyészség állított bíróság elé. 

Kiskunmajsa külterületén idén február 27-én tartóztatták fel 10 migránssal az ukrán embercsempészt, a románt április 26-án öt afgán, míg a csehet április 28-án nyolc török állampolgárral, Kelebia határában.  

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2023. április 28-án elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy bűnsegédként közreműködött egy üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntettében. 

A Zala Vármegyei Főügyészség 2023. április 28-án "Letartóztatási indítvány a keszthelyi csalót segítő férfi ellen" címmel kiadott tájékoztatása alapján az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélyére, a bizonyítási eljárás megnehezítésének, illetve a bűnismétlés veszélyére tekintettel indítványozta a letartóztatást. 

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen 70 nap elzárásra ítélte jármű önkényes elvételének bűntette miatt a különös visszaeső vádlottat.

2024. 06. 20.

A Komáromi Járásbíróság pénzmosás bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 3 év börtönbüntetésre, valamint 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, valamint elrendelte egy korábbi ítéltével kiszabott 2 év börtönbüntetés végrehajtását is. Az ítélettel szemben az ügyész téves minősítés miatt és súlyosítás végett, a vádlott és védője téves minősítés miatt és enyhítés végett jelentett be fellebbezést.

2024. 03. 12.

Az Ajkai Járásbíróság az I. rendű vádlottat – mint többszörös visszaesőt – társtettesként elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette, társtettesként elkövetett lopás vétsége, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette, kábítószer birtoklásának vétsége, valamint csalás vétsége miatt 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint négy évre a közügyek gyakorlásától. Megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

2024. 05. 22.

A Tatabányai Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki egy rendezvényen sörrel öntötte le a polgárőrt. A bíróság a vádlottat 1 év 8 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a próbaidő tartamára elrendelte a pártfogó felügyeletét, valamint külön magatartási szabályként írta elő indulatkezelési tréningen történő részvételét. Az ítélet jogerős.

2024. 05. 31.

A Tatai Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette, közúti veszélyeztetés bűntette és rongálás bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános tárgyaláson, a más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottat, halmazati büntetésül 3 év börtönbüntetésre, 6 év kiutasításra és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítéletet a vádlott tudomásul vette, a védő és az ügyész három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

2024. 01. 24.

A Komáromi Járásbíróság a 2024. január 24. napján tartott ülésen, csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt 3 gyanúsított letartóztatását rendelte el 1-1 hónapra. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a gyanúsítottak eljárásban való jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsítottak fellebbezést jelentettek be. A védők az ülésen nem voltak jelen.

2024. 03. 27.

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntette, garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt indult ügyben, iratok alapján 3 hónappal meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinek, aki fél óra alatt három nőt támadott meg Tatabányán. A gyanúsított büntetett előéletű, a terhére rótt rablás bűntettének kísérletét különös visszaesőként követte el, ezért a letartóztatás fenntartása a bűnismétlés veszélye miatt indokolt.

2024. 04. 18.

A Tatabányai Járásbíróság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános tárgyaláson hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat - mint többszörös visszaesőt - 3 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2020. november 3-án tartott nyilvános ülésen – helybenhagyva a Paksi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – halmazati büntetésül 4 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas évei elején járó férfit, aki 18 éven aluli lányoktól - olykor fenyegetés hatására - pornográf felvételeket szerzett meg, azokat tárolta, néhány esetben pedig a birtokába jutott felvételeket nyilvánossá és hozzáférhetővé tette.

A Pécsi Járásbíróság 2014. december 9-én elrendelte egy fiatalkorú férfi gyanúsított és társa előzetes letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.
 
A gyanúsítottak 2014. december 5-én Pécsett a nappali melegedő előtt bántalmaztak egy személyt, aki a bántalmazás következtében eszméletét vesztette. Az eszméletlen állapotban lévő sértettől a gyanúsítottak elvették az értékeit. 
 
A Siófoki Járásbíróság 90 nap elzárásra ítélte a „Repülős Gizi” néven ismert 90 éves vádlottat.
 
Az ítéleti tényállás lényege szerint 2016. május 15-én a délutáni órákban a vádlott három Balaton-parti kertes házba is bement azért, hogy onnan 50.000 forintot meg nem haladó értékű dolgokat tulajdonítson el, azonban mindhárom házban otthon voltak, őt észrevették, ezért ellopni semmit nem sikerült. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. május 21. napján gyorsított eljárásban nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vétsége miatt Ú.Z. vádlottat jogerősen kettő év próbára bocsátotta. A vádlott 2014. április 18. napján belépésre jelentkezett a saját tulajdonú Lexus típusú személygépkocsijával a beregsurányi határátkelőhelyen.

A vádlott olyan valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, hogy nála összesen kettő doboz cigaretta van.

 
A Pécsi Járásbíróság, 2016. szeptember 23. napján elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, 12. életévét be nem töltött, hatalmi befolyása alatt álló személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és a sértettel kapcsolatban fennálló hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntette alapos gyanúja miatt.
 

A Pécsi Járásbíróság 2018. november 22-én hat személy – öt baranyai és egy budapesti lakos – letartóztatását rendelte el egy hónapra kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

 

A 2018. november 20-án párhuzamosan több helyszínen végrehajtott rendőri ellenőrzés során a gyanúsítottak ruházatának, illetve ingatlanainak átvizsgálásakor kábítószert, elsősorban marihuánát, valamint annak tárolásához szükséges eszközöket foglalt le a nyomozó hatóság.

 

A Tatai Járásbíróság büntetővégzésben, tárgyalás mellőzésével az élettársát megsebesítő vádlottal szemben testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 év -3 évre felfüggesztett- börtönbüntetést szabott ki.

A gyanú szerint a férfi ittas állapotban 2020. július 17-én este a tatai autóbusz-pályaudvaron belekötött a sértettbe, akitől sértő hangnemben cigarettát követelt. A sértett azt mondta, hogy nincs nála, erre a férfi két alkalommal meglökte, majd a hátráló sértettet ismét többször felszólította, hogy adjon neki cigarettát. A gyanúsított egyszer közepes erővel, ököllel megütötte a sértettet a nyakán, majd az állán. A sértett férfi erre védekezésként meglökte és arcon ütötte az elkövetőt, aki elesett, majd távozott a helyszínről.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki miután ittas vezetés miatt előállították újra autóba ült és balesetet okozott.

 

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 8 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt egy 26 éves kiskunhalasi férfit, akit magánlaksértés bűntettével vádolt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.