Részletes keresés

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 290 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 2024. január 12-én elsőfokon – bizonyítottság hiányában – felmentette azt az orvost, akit egészségügyi dolgozóként elkövetett gyógyszerhamisítás bűntettével vádolt az ügyészség. 

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2023. október 17-i előkészítő ülésén ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amelyben egy többszörös visszaeső férfit nagyobb értékre üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérletével és más bűncselekmények elkövetésével vádolt az ügyészség. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 28 éves nőnek, akivel szemben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

Az Országos Bírói Tanács 2013. október 8. napján megtartott ülésén új tagokat választott a Bírósági Végrehajtói Fegyelmi Bíróságba. A kinevezésről szóló okiratokat Trappné dr. Kiszely Rita, a Tanács soros elnöke 2013. november 12-én ünnepélyes keretek között, az eskütételt követően átadta a fegyelmi bíróság elnökének, elnökhelyettesének és az újonnan kinevezett tagoknak. Hangsúlyozta az ünnepség során, hogy a kinevezésük nagy megtiszteltetés, de egyben nagy felelősséget és komoly munkát is jelent.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 158 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 191 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

Becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság azt a vádlottat, akit az ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolt. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 100 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 374 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 294 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 301 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 32 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 35 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 40 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 319 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 327 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022