Részletes keresés

A bíróság ítéletében megállapította a vádlottak bűnösségét, O. A. r. rendű vádlottat és T. S. II. rendű vádlottat 6-6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra, míg Sz. Z. III. rendű vádlottat 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az I. rendű vádlottat emellett 2 év időtartamra eltiltotta a járművezetéstől és a vádlottakat bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. november 17-én lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el azzal az újabb kilenc gyanúsítottal szemben is, akik a gyanú szerint rész vettek egy labdarúgó mérkőzés szünetében kirobbant verekedésben. Ellenük súlyos testi sértés bűntette és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya.

A Budai Központi Kerületi Bíróság mai ülésén két hónappal – 2020. szeptember 20-ig – meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit Magyarországon és Hollandiában elkövetett emberölésekkel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 134 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 135 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 138 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 272 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

A Fővárosi Törvényszék 2020. szeptember 3-án tárgyalásra utalta annak a férfinak az ügyét, akit az ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádol.

Az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt R. I. ellen folyamatban lévő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. A zaklatás vétségében bűnösséget megállapító rendelkezést hatályon kívül helyezte és a büntetőeljárást e tekintetben megszüntette. A személyes adattal visszaélés vétségét 2 rendbelinek minősítette és a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 5 év 6 hónapra súlyosította. Pontosította a vádlottat terhelő bűnügyi költség összegét, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 92 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 39 éves üzbég állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akivel szemben vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt folyik a nyomozás. A bíróság a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb egy hónap időtartamra rendelte el.

Projekt neve:     

A szervezetfejlesztés a Kaposvári Törvényszéken az ítélkező munka támogatása érdekében ÁROP-1.2.18/A–2013–2013–0049.

Támogató szervezet:    

Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága

Támogatás forrása:    

Az Európai Unió, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai központi költségvetési előirányzat vissza nem térítendő támogatása

Közreműködő szervezet:    

MAG-Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.

Lezárult az ÁROP 1.2.18/A. azonosító jelű „Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára” megnevezésű projekt, amelyre az Országos Bírósági Hivatal, a Kúria, 3 ítélőtábla és 15 törvényszék - köztük a zalaegerszegi - pályázott.

Az erőforrások optimális felhasználása révén hatékonyabb és gazdaságosabb működést biztosító projektben a 19 bírósági szervezet összesen 482.978.655 Ft-ot nyert. Zala megye közel 20 millió Ft-hoz jut a pályázat sikeres lezárása esetén.

A Kazincbarcikai Járásbíróság a mai napon ítéletet hozott annak az öt vádlottnak az ügyében, akik az alsónadrágjukban csempészett új pszichoaktív anyagokkal kereskedtek Kazincbarcikán és környékén.

 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. március 4-én jogerősen kihirdetett ítéletében is bűnösnek mondta ki K. Zoltánt súlyos egészségromlást okozó testi sértés bűntettében, s helyben hagyta az első fokon kiszabott 10 hónap, 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést.

A bíróság nem rendelte el a vádlott pártfogó felügyeletét, így értelemszerűen külön magatartási szabályként sem kötelezettséget sem tilalmat nem írt elő a számára.

A Szombathelyi Járásbíróság segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a segítségnyújtásra egyébként is köteles által elkövetett bűntette miatt mindkettő vádlottat 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. március 3-ig – elrendelte két férfinak a letartóztatását, egynek pedig négy hónapra – 2021. június 3-ig – a bűnügyi felügyeletét abban a büntetőügyben, amely rablás bűntette miatt indult. A bíróság elrendelte továbbá azt is, hogy a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizzék.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 282 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020