Részletes keresés

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította a felperes keresetét egy esélyegyenlőségi ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perben. A férfi az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatát azért támadta meg, mert sérelmezte, hogy a hatóság nem állapított meg jogsértést, amiért őt egy vérplazma gyűjtéssel foglalkozó vállalkozás kizárta a donorok közül.
 
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2015. április 8-án tartott tanácsülésén helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság T. Cs. I., T-né R. E. és M. Zs. gyanúsítottak 2015. március 29-én meghozott előzetes letartóztatását elrendelő végzését.
 
Az első fokon 30 napra elrendelt kényszerintézkedés ellen a védők és gyanúsítottak jelentettek be fellebbezést.
 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 21-én 3 hónappal meghosszabbította annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket egy fővárosi benzinkúton elkövetett fegyveres rablással gyanúsítanak.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. június 7-én – bíróság elé állítás keretében – 4 hónap szabadságvesztésre ítélte azt a – szintén külföldi – férfit, akit csalás közben ért tetten a rendőrség.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádol az ügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította annak a nőnek a letartóztatását, akit bordélyház fenntartásával, vezetésével, anyagi eszköz szolgáltatással elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettével gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy osztályvezető főorvost hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével vádol az ügyészség.

2014. augusztus 19-én 1 bank, az AXA Bank Europe SA, valamint 2 pénzintézet, a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet és a Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet nyújtott be keresetlevelet a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. április 28-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a terheltet halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az ügyészség.  

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit kifosztás bűntettével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék 2024. február 28-án elsőfokon 1 milliárd 827 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte azt a két hajótársaságot, amelyek érintettek voltak a 2019. május 29-én történt dunai hajóbalesetben. 

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét abban a büntetőügyben, amelyben azzal vádoltak egy férfit és két nőt, hogy egy erotikus partnerkereső hirdetést kihasználva elkábítottak, majd kiraboltak két férfit a lakásán.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon két és három év közötti, különböző mértékű börtönbüntetésre ítélte azt az öt férfit, akiket orgazdaság bűntettével vádolt az ügyészség.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 17 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 139 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
A Kecskeméti Járásbíróság 2015. szeptember 29-én előzetes letartóztatásba helyezte azt a 18 éves szerb férfit, akit embercsempészéssel, közúti veszélyeztetéssel és cserbenhagyással gyanúsítanak.
 
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium tanácselnöki (38. számú) álláshelyének betöltésére

A Fővárosi Törvényszék különösen nagy értéket meghaladó értékű pénzre folytatólagosan és bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette, valamint nagyobb kárt okozó bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette miatt egy férfit 6 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra, míg társát 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság több mint 3 millió forintra vagyonelkobzást is elrendelt a II. rendű vádlottal szemben.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

BÜNTETŐJOG

Alapelvek a büntetéskiszabásban / Pápai-Tarr Ágnes . – In: Magyar Jog ISSN 0025-0147. – 65. évf., 2. sz. (2018. február) p. 105-113.

A biztonsági övviselés hiányának büntetőjogi relevanciája / Dávid Lilla. – In: Magyar Jog ISSN 0025-0147. – 65. évf., 2. sz. (2018. február) p. 65-73.

A Btk. első négy éve / Tóth Mihály.  – In: Magyar Jog ISSN 0025-0147. – 65. évf., 1. sz. (2018. január) p. 15-22.

A vádirat szerint a rokonlátogatás miatt Magyarországon tartózkodó terhelt 2020. február 7-én este különböző szórakozóhelyeken nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott. A hajnali órákban ittas állapotban indult haza, majd pontosan meg nem állapítható előzmények után odafutott egy francia állampolgárságú férfihez, akit két alkalommal kis erővel arcon ütött, majd egy késsel szíven szúrt. Ezt követően a vádlott futva távozott a helyszínről. A szúrt sérülés következtében a sértett a helyszínen életét vesztette.