Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit 4 rendbeli emberölés előkészületének bűntettével vádol az ügyészség. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal – 2021. május 7-ig – meghosszabbította annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével gyanúsítanak. 

A Fővárosi Törvényszék 2021. június 18-án 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit – mint többszörös visszaesőt – társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádoltak.

Az Egri Törvényszék folytatta az O. T. vádlottal szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőügy tárgyalását.

A törvényszék a tegnapi tárgyaláson további tanúkat hallgatott ki. A bíróság a tárgyaláson ítéletet nem tudott hozni, további tanúk kihallgatása érdekében a tárgyalást elnapolta. A törvényszék a tárgyalást 2019 júniusában fogja folytatni.



A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akit – a XI. kerületben történt késelés kapcsán – több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítélet kihirdetéséig fenntartja annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit többek között a 2016. szeptember 24-i Teréz körúti robbantás elkövetésével vádolnak.
 

A Komáromi Járásbíróság a 2022. június 28-án tartott tárgyaláson embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év kiutasításra ítélt egy szír állampolgárságú férfit, aki 21 felnőttet és három gyermeket akart illegális úton eljuttatni Németországba. 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében – halmazati büntetésül – életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a többszörös visszaeső férfit, akit aljas célból elkövetett emberöléssel, szexuális erőszakkal és kifosztással vádolt az ügyészség. A bíróság rendelkezése szerint a terhelt legkorábban 35 év után bocsátható feltételes szabadságra.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki P. J. I.r. vádlottat felbujtóként elkövetett rablás bűntettében és társtettesként elkövetett csalás vétségében, K. A. D. II.r., P. R. K. III.r. és K. J. IV.r. vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntettében, ezért I.r. vádlottat 5 év 6 hónap, II.r. vádlottat 6 év, III.r. vádlottat 4 év, valamint IV.r. vádlottat 5 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, továbbá a vádlottakat eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 383 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Az Egri Törvényszék D. J. I. rendű vádlottat, mint különös visszaesőt társtettesként és különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, míg Sz. D. II. rendű vádlottat társtettesként és különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt hét év fegyházbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy az I. rendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság D. J-né III.

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája a letartóztatását annak a 24 éves budapesti férfinak, akivel szemben nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás.

A Pécsi Járásbíróság 2023. április 20-án elrendelte két budapesti férfi letartóztatását egy hónapra bűnsegédként, bűnszövetségben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit súlyos testi sértést okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és közúti veszélyeztetés bűntettével vádol az ügyészség. 

Pályázási határidő

204.E/2020. (V. 7.) OBHE 

határozat 

a Balassagyarmati Törvényszék elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

332.E/2020. (VIII. 31.) OBHE határozat 

a Győri Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

389.E/2020. (X. 19.) OBHE határozat 

az Egri Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

344.E/2024. (VIII. 22.) OBHE határozat 

a Veszprémi Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

273.E/2024. (VI. 26.) OBHE határozat

a Kaposvári Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról