Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely jogerőre emelkedett.

A Szigetvári Járásbíróság 2017. szeptember 27-én - bizonyítottság hiányában – felmentette R. R. vádlottat, az ellene garázdaság vétsége és testi sértés vétsége miatt emelt vád alól, mert nem volt bizonyítható az eljárás adatai alapján, hogy a bűncselekményeket a vádlott követte volna el.
 

Rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás két miskolci nő ellen, akik egy vendéglátóipari egységben ismerkedtek meg a sértett férfival, majd annak lakásán nyugtatót tettek italába és értékeit magukhoz véve távoztak a helyszínről.

A Fővárosi Törvényszék nyilvános ülésen megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét és a terhelttel szemben korábban kiszabott börtönbüntetés tartamát 7 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltás mértékét pedig 8 évre súlyosította. 

A Nyíregyházi Törvényszék által megállapított tényállás szerint 2022 májusában a vádlott egy házibuliban éjjel, ittas állapotban összeszólalkozott a sértettel, ezért a házigazda mindenkit távozásra szólított fel. A hajnali órákban L. A. vádlott édesanyja autóval érkezett az ingatlanhoz, hogy hazavigye a fiát és rokonait. Amíg rájuk várakozott, kiszállt a járó motorú autóból, hogy rágyújtson. A vádlott ezt kihasználva beült az autóba, és „most meghalsz, megöllek” kijelentéssel elütötte az udvaron álló sértettet, aki a gázolástól földre került.

Sorozatosan tulajdonított el bicikliket egy vasútállomás környékéről a terhelt. Ellene kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Monori Rendőrkapitányság indított eljárást, míg a bíróság elrendelte a letartóztatását. 

Meghosszabbította a nyomozási bíró annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz.

A Kecskeméti Járásbíróság – nem jogerősen – egy hónapra elrendelte annak a 18 éves férfinak az előzetes letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett rablás kísérletének elkövetésével gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017. október 25-én 18 óra 30 perc és 19 óra közötti időben Kecskeméten találkozott a sértettel, akivel beszélgetni kezdtek, majd a gyanúsított a sértettnél lévő bódító cigarettából szeretett volna vásárolni.

2023. január 30-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását. Rablás bűntettének kísérlete miatt a Szentendrei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben.

Lezárult a büntetőügye annak a férfinak, akit a Nyíregyházi Törvényszék 2023. május 8-án felmentett a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének vádja alól. 

Tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével - végeztetésével - elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a férfi ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2024. október 29-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 336 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Részben megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt Cs. K. ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszél I. fokom meghozott ítéletét. 
 
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette miatt C. János ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a folytatólagosan, nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt V. Cs. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
Így a vádlott jogerős büntetése 12 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett.
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 10. napján T. J. és társa vádlott ellen csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte.
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az M. J. ellen indult büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését a vádlott idős korára és több betegségére tekintettel 4 évre mérsékelte, a közügyektől eltiltását is 4 évre enyhítette és mindezek mellett I.r. vádlottat 1 millió forint pénzbüntetésre is ítélte. A szabadságvesztést a vádlottnak fogházban kell letöltenie. Az ítélőtábla XXV. r.

A Balassagyarmati Törvényszék a 2023. január 19-én tartott nyilvános tárgyaláson M. Sz. I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki részben társtettesként több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében [a Btk. 160. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés f) pontja szerint], ezért az I. rendű vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztésre és mellékbüntetésként tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést fegyház fokozatban rendelte végrehajtani. A törvényszék az I. rendű vádlottat kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

A gondatlan emberölés vétsége miatt P. C. O. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása iránti ügyészi fellebbezést nem találta alaposnak, a mai napon kihirdetett határozatával az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét részben eltérő indokok alapján helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.