Részletes keresés

A Győri Törvényszék a Győri Járásbíróság ítéletét megváltoztatta, és P. F. vádlott büntetését öt év – börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre – mérsékelte, valamint megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés fele részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. 

Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék ítéletében a következő tényállást állapította meg: N.T. I.r vádlott (38 éves, büntetett előéletű Somogy megyei férfi) 2014 nyarán anyagi nehézségekkel küzdött. Elhatározta, hogy bűncselekmény útján szerez pénzt. Megfigyelte, hogy S. településen a sértett – aki több üzletet is üzemeltetett – esténként a bevételt magához veszi és azt a lakásán tartja. Elhatározta, hogy a sértett pénzét megszerzi. Tervébe bevonta L.N. III.r.

A Gyulai Törvényszéken 13.B.358/2016. szám alatt emberölés bűntette miatt Z. Zs. vádlott ellen indult büntetőügyben 2016. november 23. napján az alábbiakban röviden összefoglalt, nem jogerős ítélet született.
 
2017. szeptember 19-én egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint szerelemféltésből megfojtotta az élettársát. A bíróság az előzetes letartóztatást az igazságügyi megfigyelő és elmegyógyító intézetben, más néven az IMEI-ben rendelte végrehajtani.
 

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 10 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte a román állampolgárságú vádlottat.

A Debreceni Törvényszék  által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2020 óta élettársi kapcsolatban élnek. A házukkal szemben lévő családi házban egyedül élő idős férfi bizalmába férkőztek, többször kértek tőle kisebb-nagyobb szívességet, napi szinten jártak át a nyugdíjashoz, bizalmas, jószomszédi viszonyt alakítottak ki vele. A sértett még kapukulcsot is adott I. rendű vádlottnak. Egy alkalommal I.rendű vádlott panaszkodott, hogy nincs pénzük és nincs mit enniük.

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és jogerősen is 460 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki tavaly télen elnézett egy kanyart és a vasúti sínekre hajtott gépkocsijával Nagykereki és Kismarja között. A bíróság O.O-t a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt marasztalta el. Első fokon tavaly márciusban született ítélet – gyorsított eljárásban - a Berettyóújfalui Járásbíróságon.

A Pécsi Járásbíróság a 2021. június 9-én megtartott nyilvános előkészítő ülésen a 19 vádlottból a II., III., IV., V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV., XV., XVI., XVIII. rendű vádlottakat bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásnak vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért – halmazati büntetésül – a II-X. rendű vádlottakat végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélte.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a bűncselekmény Btk. szerinti minősítését pontosította és a tényállás alapján megállapította, hogy a vádlottak a vagyon elleni csalás bűncselekményét nem tettesként, hanem bűnsegédként követték el. Ezért a bíróság I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 4 év 6 hónapra, II.r. vádlott börtönbüntetését 5 évre, III.r. vádlott börtönbüntetését 6 évre enyhítette.

Gondatlanul járt el a gyerekszoba szellőztetésekor a vádlott. Nyitva hagyta az ablakot, amelyen később az egyedül hagyott kiskorú sértett kiesett és súlyos sérüléseket szenvedett. Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt emelt vádat a terhelt ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2025. február 5-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Debreceni Törvényszék által megállapított tényállás szerint 2018 márciusában Nyíregyházán, az egyik helyi pénzváltóban dolgozó férfi reggel autóval ment munkába, amivel egy közeli bevásárlóközpontban parkolt le, majd 18 óra körül tért vissza autójához. Ekkor a közelben várakozó két grúz elkövető és ismeretlen társuk az autójukkal mellé álltak, ketten kiszálltak, és egyikük megindult a férfi felé. Társa közben kivette a járműből a férfi sporttáskáját, majd átkutatták az autót. A sértett megpróbálta visszaszerezni értékeit, de a két elkövető rátámadt, majd a táskával együtt elhajtottak.

Az emberiesség elleni bűntett miatt H. F. ellen folyamatban lévő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a mai napon kihirdetett ítéletével a Fővárosi Törvényszék ügydöntő határozatát annyiban változtatta meg, hogy pontosította a bűnszervezetben elkövetés megjelölését, az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésből a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét kizárta, továbbá a járulékos kérdésekben kiegészítette és helyesbítette a törvényszéki rendelkezéseket. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a hűtlen kezelés bűntette miatt dr. Cz. Mihály és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott döntését. Ez alapján Kunszentmárton három vezető tisztségviselőjét felmentette a hűtlen kezelés vádja alól.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására kötelezte a Nyíregyházi Törvényszéket. A vádlott a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya miatt a megismételt eljárásban is előzetes letartóztatásban marad. Az ítélőtábla megállapította, hogy olyan eljárási hiba történt az elsőfokú eljárásban, amely kizárja az ügy érdemi felülbírálatát. Az elsőfokú bíróság nem ellenőrizte, hogy szükséges-e a vádlott számára - aki román-magyar kettős állampolgár -, a tolmács kirendelése.

A középkorú vádlott az 1990-es évektől alkoholizáló életmódot folytatott, előfordult több alkalommal, hogy ilyenkor bántalmazta két gyermekét. A vádlottnak 2005 év végén megszületett a harmadik gyermeke, azonban a vádlott továbbra is rendszeresen ivott, a háztartás a 14 éves lányára maradt, gyakran ő látta el a kistestvérét is. A vádlott két nagyobb gyermeke nagykorúvá válásukat követően elköltöztek a családtól. 2013-tól a vádlott még jobban inni kezdett, már csak rendszertelenül dolgozott, őt többnyire élettársa, a sértett tartotta el.

A Debreceni Törvényszék 2018. szeptember 19-én az új büntetőeljárási törvény értelmében előkészítő ülést tartott a K. A. ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, 8 rendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérlete és 1 rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntett kísérlete miatt indult büntetőügyben.

A vádlott az előkészítő ülésen a tárgyalás tartási jogáról lemondott, valamint beismerő vallomást tett, amit a bíró elfogadott.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt Török István ellen indított büntetőügyben az I.

A mai napon nem jogerős ítéletet hozott a Nyíregyházi Törvényszék az O.C.I. vádlottal szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntető ügyben.

A Nyíregyházi Törvényszék ítélete szerint O. C. I. vádlott bűnös különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és kiskorú veszélyeztetése bűntettében, ezért a törvényszék halmazati büntetésül 18 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Több ponton is megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a testi sértés bűntette miatt F. I. és társa ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Az I. rendű vádlott cselekményét életveszélyt okozó testi sértés bűntettének, míg a II. rendű vádlottét súlyos testi sértés bűntette kísérletének minősítette, egyben mellőzte a társtetteskénti elkövetést. Változtak a büntetési tételek is. Az I. rendű vádlott büntetését 8 évről 7 évre, míg a II.

A Fővárosi Törvényszék a mai napon hat és fél év fegyház végrehajtási fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a nőt, aki 2017 szeptemberében egy idős embert bántalmazott a Budapesti Fegyház és Börtön épülete előtti utcán. A sértett a bántalmazás hatására egyensúlyát vesztve a járdára zuhant, amelynek következtében súlyos koponyasérülést szenvedett, és a kórházba szállítását követően néhány nappal elhunyt.