Részletes keresés

2019. május 26-án az eltűnt újpesti vállalkozó megölésével gyanúsított 3 személy letartóztatásáról döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. szeptember 10-én gyorsított eljárásban két ügyben, három vádlottal szemben hozott ítéletet költségvetési csalás vétsége miatt.

A tényállások szerint a vádlottak 2019. augusztusában úgy akartak átjönni Magyarországra a Záhonyi, illetve a Tiszabecsi határon, hogy eltitkolták, a gépkocsijukban a vámmentesen behozható cigarettánál nagyobb mennyiségű dohánytermék van. Ezzel a vádlottak az állami költségvetésnek 118.993 forint, illetve 314.347 forint vagyoni hátrányt okoztak.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 26-án befejezett tárgyalássorozatot követően ítéletet hirdetett azoknak a férfiaknak az ügyében, akik családok közötti verekedésben különböző sérüléseket okoztak egymásnak. A bíróság L. T. I. rendű fiatalkorú vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében, testi sértés bűntettének kísérletében, ezért őt a bíróság 2 év időtartamra próbára bocsátotta, a próbaidő alatt pártfogó felügyeletét is elrendelte. A II. rendű SZ. T. L.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztéssel sújtotta azt a fiatalkorú – 16 éves – vádlottat, akivel szemben csalás miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság kötelezte a vádlottat a bűncselekménnyel okozott, az eljárás során meg nem térült kár megfizetésére a bejelentett polgári jogi igények tekintetében, míg a kár többi részére vagyonelkobzást rendelt el. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére is.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon, 2020. augusztus 17. napjáig elrendelte annak az apának a letartóztatását, akivel szemben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás. 

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével két év – végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 32 éves Fejér megyei férfit, akivel szemben lopás bűntette és lopás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság kötelezte a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére, valamint az ezzel kapcsolatban felmerült eljárási illeték megfizetésére a bejelentett polgári jogi igények alapján, míg a polgári jogi igénnyel nem érintett részre vagyonelkobzást rendelt el.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. szeptember 10-én közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, testi sértés vétsége és becsületsértés vétsége miatt a fiatalkorú L.Á. vádlott javítóintézeti nevelését rendelte el 3 év időtartamra.

A Budapest Környéki Törvényszék, mint elsőfokú bíróság 2020. október 27-én előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a nőnek a büntetőügyében, akit az ügyészség tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökhelyettesi (276. számú) álláshelyének betöltésére

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökhelyettesi (277. számú) álláshelyének betöltésére

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája meghosszabbította annak a 28 éves székesfehérvári férfinek a letartóztatását, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt folytat nyomozást a rendőrség. A bíróság a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb további három hónappal hosszabbította meg.

A letartóztatás megszüntetése és enyhébb kényszerintézkedés elrendelése iránt nyújtott be kérelmet azoknak a gyanúsítottaknak a védője, akiket még 2019 őszén értek tetten a rendőrök Szeged közelében. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírói 2020. május 6-án és 7-én, távmeghallgatás útján megtartott üléseken 13 gyanúsított - 10 férfi és 3 nő - letartóztatását rendelték el. A gyanúsítottak ellen bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság folytat nyomozást.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2020. január 3-án megtartott ülésén az emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben a gyanúsított letartóztatását rendelte el.

A jogosítvánnyal nem rendelkező elkövető 2018. június 9-én és augusztus 5-én Oroszlány lakott területén, enyhe fokú alkoholos befolyásoltságban vezette a tulajdonát képező személygépkocsit, amelyben utast is szállított. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. december 18-án megszüntette a letartóztatását és elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a nőnek és két férfinak, akiket kizsákmányolás céljából, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a nyomozó hatóság.

A férfi 2018. június 22-én korán reggel az M1-es autópálya 64. km szelvényében lévő benzinkút mögötti parkolóban egy belga forgalmi rendszámú tehergépkocsi vezetőfülkéjében alvó, román állampolgárságú sértettet saját gépjárművének meghibásodására hivatkozva felébresztette, a sértettet a gépjármű hátuljához csalta, mindeközben társa a nyitva maradt vezetőfülkéből ellopta a sértett 2.100.- euroját. A sértett észrevette, hogy a férfi behajolt a vezetőfülkébe, ezért kérdőre vonta, de a férfi el akart menni a helyszínről, melyet a sértett megpróbált megakadályozni.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. február 20-án gyorsított eljárásban testi sértés bűntette miatt B.J.L. vádlottat 140.000 forint pénzbüntetésre ítélte. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. február 27-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2020. június 6-ig meghosszabbította dr. S.D. gyanúsított letartóztatását. 

A Miskolci Járásbíróság 2021. január 21-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki hónapokon át értékesíthetett különféle új pszichoaktív anyagokat és marihuánát Miskolcon.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított az általa eladásra kínált szereket általában Budapesten szerezte be, majd csaknem egy éven át, 2020 januárjától ismerősei körében értékesítette azokat. A lakásán tartott házkutatás alkalmával digitális mérleget, nagyobb összegű készpénzt és a kábítószer adagolásához szükséges egyéb eszközöket foglalt le a nyomozóhatóság.