Részletes keresés

                                              

 
A Székesfehérvári Törvényszék az elmúlt két hónapban két alkalommal hirdetett „Törvényházi szeminárium” címmel olyan ismeretterjesztő, jogi felvilágosító előadást, amely közérdeklődésre tartott számot, így a civil szervezetekre vonatkozó szabályozásról és a bírósági közvetítésről. 
 

A Polgári jogi szekció joghallgatói tagozatában:

  1. díj odaítélésére nem került sor.
  2. helyezett: Haraszti Nóra, a Debreceni Egyetem joghallgatója „A videojátékok és más multimédiás tartalmak szerzői jogi megítélése” című dolgozatával.
  3. helyezett: Stipkovits Tamás István, a Széchényi István Egyetem Deák Ferenc ÁJK joghallgatója „A jogalkotással okozott kár megítélése alkotmányjogi és polgári jogi szempontból” című dolgozatával.

 

Kedves Fiatal!

Ezen az oldalon azokra a kérdésekre igyekszünk választ adni, amelyek akkor merülnek fel benned, ha egy bűncselekmény áldozata, tanúja vagy esetleg elkövetője leszel és a hatósággal kapcsolatba kerülsz.

Ha nem találsz választ a kérdésedre, akkor kérd az adott ügyben a nyomozó, ügyész vagy bíró segítségét. Segíteni fog, hiszen számít a véleményed és fontos, hogy tudjad mi fog történni az ügyedben.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság március 27-én kihirdetett ítéletében elutasította T. Cs. keresetét, amelyben kérte a Magyar Nemzeti Bank határozatának a felülvizsgálatát.
 
A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a mai napon kelt ítéletével hatályon kívül helyezte a hejőcsabai cementgyárra vonatkozó cementgyártást engedélyező és hulladékgazdálkodásra vonatkozó I. és II. fokú közigazgatási határozatokat. 
 
Év
2023
Közlöny
Fájl

A Polgári jogi szekció bírósági tagozatában:

  1. helyezett: dr. Török Dániel Viktor, a Szekszárdi Járásbíróság bírósági titkára „Az új Polgár Perrendtartás a bírósághoz fordulás jogának tükrében” című dolgozatával.
  2. helyezett: dr. Lukácsi Krisztina Irén, a Békéscsabai Járásbíróság bírósági titkára „Változás a felek személyében a végrehajtási eljárásban”című dolgozatával.
A zalai bíróságok bírái évente több alkalommal tartanak tájékoztató előadásokat különféle, a jogalkalmazáshoz kapcsolódó témakörökben. Április negyedik hetén két ilyen előadásra is sor került: a vállalkozók a polgári jogszabály-változásokról, a idősek a pedig a jogtudatos magatartásról kaptak bírói tájékoztatást. 
 
Öt ügyben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt került sor bírósági eljárás lefolytatására. Az öt ügyben összesen 1.240.000 Ft pénzbüntetést szabott ki  a bíróság, és minden vádlottat eltiltott a közúti járművezetéstől. A legsúlyosabb büntetést a 38. számú főúton súlyos fokú ittas állapotban vezető vádlott kapta, a bíróság őt 420.000 Ft pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ítélet fellebbezés folytán nem jogerős. 
 

A technikai vívmányok széleskörű elterjedése, használatuk mindennapossá válása, az informatika és a számítógépes hálózatok robbanásszerű fejlődése szükségszerűen magával hozta azt az igényt, hogy a fejlődés által biztosított előnyöket a bírósági eljárásokban is hasznosítsák.

Az elektronikus kapcsolattartás bírósági eljárásokban történő bevezetésével a felek a bírósággal a papír alapú beadványok mellőzésével, elektronikus úton tarthatják a kapcsolatot, terjeszthetik elő beadványaikat.

2023. 10. 03.

A Fővárosi Ítélőtábla újraalakulásának 20. évfordulója alkalmából 2023. szeptember 29-én ünnepi megemlékezést tartottak a Markó utcai Igazságügyi Palotában. Dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke kiemelte: „több, mint ötven évet kellett várni, hogy a rendszerváltás utáni igazságügyi reform keretében ismét létrejöjjön az ítélőtáblák rendszere.” 2003. július 1-én 75 bíró állt szolgálatba. Napjainkban a Fővárosi Ítélőtábla a bírósági szervezet megbecsült, elismert szereplője, kiváló megalapozottsági és időszerűségi mutatókkal rendelkezik.

A Debreceni Járásbíróság mai tárgyalásán bűnösnek mondta ki egy rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és egy rendbeli garázdaság vétségében Sz. K-t, akit ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélt. A vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Sz. K-nak az állam javára 66.675 forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.
 

Az elmúlt héten tizenhárom ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

A Győr Törvényszék a győrszentiváni színesfém kereskedők ügyében a vádlottak és védőik által előterjesztett előzetes letartóztatás megszüntetése, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelése iránti indítványokat elutasította.

Korábban a bíróság a vádirat beérkezését követően az érintett vádlottak előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta, amely határozat a Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság határozatával 2015. március 26. napján emelkedett jogerőre.

Összbírói értekezlet keretében értékelte a 2023. évet dr. Husek Dániel, a Kecskeméti Törvényszék elnöke. Az értekezleten a törvényszék illetékességi területén ítélkező bírákon kívül részt vett dr. Csorba Zsolt Ödön, az Országos Bírósági Hivatal Elnöki Kabinetének főosztályvezetője, Böszörményiné dr. Kovács Katalin, a Kúria elnökhelyettese, dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke, dr. Vida-Sós Tünde, a Szegedi Törvényszék elnöke, dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke, valamint az Országos Bírói Tanács képviselői.

Az értekezletet megelőzően dr. Csorba Zsolt Ödön és dr. Husek Dániel közös sajtótájékoztatót tartottak. Kiemelték, hogy a Kecskeméti Törvényszéken - hasonlóan az országos tendenciához - az elmúlt évekhez képest magasabb volt az érkezett ügyek száma (összességében 5000 darab üggyel érkezett több 2023-ban, mint a megelőző évben), azonban az érkezés növekedését követte a befejezések száma is.

Hangsúlyozták, hogy a Törvényszéken magas színvonalú és időszerű ítélkezés folyik, az eljárások túlnyomó többsége egy éven belül elsőfokon (fellebbezés nélkül) fejeződik be. Ez a mutató minden ítélkezési szinten és minden ügyszakban meghaladja az országos átlagot, egyúttal komoly bizalmat jelent az ügyfelek részéről. Rámutattak, hogy a Törvényszék annak ellenére is tartani tudja az időszerűségi mutatóit, hogy jelentős a nagy terjedelmű, időigényes, „mega ügyek” száma (így például az egyik ügyben 110 vádlott érintett, egy másik eljárásban pedig az elsőfokú ítélet tartama 1000 oldal).

A digitális vívmányok jelentőségét hangsúlyozva kifejtették, hogy a törvényszék illetékességi területén az elmúlt évben - 11 tárgyalóban - összesen 2118 távmeghallgatás történt, így a Via Video rendszer kihasználtsága kiemelkedő, ami komoly költségmegtakarítást eredményez.

Az összbírói értekezleten a Törvényszék elnöke ismertette az elmúlt év eredményeit. Ennek során kitért az ügyforgalmi, időszerűségi, és a megalapozottsági adatokra. Kiemelte, hogy a Törvényszék bíróságai magas színvonalon és időszerűen ítélkeznek.

Az idei esztendő célkitűzéseire áttérve – többek között - megemlítette az elhúzódó perek számának csökkentését és munkahelyi fluktuáció eredményes kezelését.

Ezt követően dr. Négyessy András, a Kecskeméti Törvényszék Bírói Tanácsának Elnöke számolt be a Tanács elmúlt évi munkájáról.

Dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke elismerően nyilatkozott a Kecskeméti Törvényszék bíróságainak elmúlt évi munkájáról.

Dr. Varga Rita, az OBT elnökhelyettese és dr. Félegyházy Megyesy Fatime Mária, az OBT tagja beszámoltak a Tanács elmúlt időszakban végzett munkájáról, a közelmúlt bekövetkezett jogszabályi változásokról, majd - a testület nevében - elismeréseket adtak át.

Dr. Csorba Zsolt Ödön, OBH Elnöki Kabinet főosztályvezetője a törvényszék eredményeit méltatta és megköszönte a bírák, bírósági vezetők munkáját. Kiemelte a bírák mellett dolgozó igazságügyi alkalmazottak munkájának jelentőségét, szerepét.

Az értekezlet zárásaként Böszörményiné dr. Kovács Katalin, a Kúria elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket.

Kecskemét, 2024. április 11.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

Kép

A bírák és igazságügyi alkalmazottak munkakörnyezetének fejlesztése céljából felújították a személyfelvonót a Bonyhádi Járásbíróság épületében. A munkálatok során korszerűsítették az elektronikai rendszert, valamint kicserélték a fülkék hívótábláját. 

uj_szechenyi_terv_small_1.pngE tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018.