Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 14-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2020. március 6-ig meghosszabbította dr. S.D. gyanúsított letartóztatását. 

Kép

A 2019. január 1-jétől működő Érdi Járásbíróságon is Ügyfélsegítő szolgáltatást vehetnek igénybe az állampolgárok. A bírósági ügyek intézésére minden hétfőn 9-12 és 13-15 óra között van lehetőség. A bíróság szolgáltató jellegének erősítése, a várakozási idő csökkentése érdekében személyesen az Ügyfélközpontban, vagy pedig telefonon a kezelőirodákon előzetes időpontfoglalást követően, az időponttal rendelkező ügyfelek soron kívül kerülnek behívásra. Az időpont foglalásához a név és a telefonszám

A hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt H. M. és 13 társa ellen indított büntetőügyben az ügyvédek védőbeszédeivel folytatódott a II. fokú tárgyalás a Szegedi Ítélőtáblán. Ezen a második tárgyalási napon fejezte be még az első napon megkezdett mintegy négy órás védőbeszédét az I. rendű vádlott H. M. ügyvédje. Őt követően még hat vádlott védelmében szólt hat ügyvéd, akik – hasonlóan az I. rendű vádlott védőjéhez – védenceik felmentését, illetve a felmentő ítéletek helybenhagyását indítványozták, míg a VII. rendű vádlott védője az I.
Az ügyvédi védőbeszédekkel folytatódott az un. „Hagyó-ügy” tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A harmadik tárgyalási napon minden védő elmondta perbeszédét, elhangzott az ügyész viszontválasza, majd a vádlottak beszéltek az utolsó szó jogán.
Ezt követően dr. Mezőlaki Erik tanácselnök bíró bejelentette, hogy az ítélőtábla a nyilvános ülést határozathirdetésre a jövő hétre elnapolja. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 39 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 95 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 68 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 134 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 480 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 188 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 214 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 215 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 244 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 305 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 318 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 314 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 452 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

Answers to questionnaire

Internal Communication workshop

  1. What are the main goals of the organizational internal communication (internal public relations) and what kind of activities and targeted programs are associated with them?
  2. What kind of tools are applied in the organizational internal communication to strengthen the commitment and the loyalty of employees and retain the knowledge and the talent?
Kép

Jogos elvárás a bíróságokkal szemben, hogy gyorsan és hatékonyan, a jogkereső állampolgárok számára minden segítséget megadva végezzék a munkájukat. Az OBH ezt szem előtt tartva határozta el, hogy új, egységes arculatú, digitális eszközökkel felszerelt, egyszóval modern ügyfélközpontokat alakít ki. Az elsőket már tavaly átadták és a beruházások folytatódnak – derült ki az OBH elnökhelyettesének szavaiból, a Veszprémi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.