Részletes keresés

A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2015. december hónap 8-án kelt határozatával helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság ítéletét, amelyben a vádlottat bűnösnek mondta ki járművezetés ittas állapotban vétségében, és ezért 9 hónap közúti járművezetésben eltiltásra ítélte.
 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2022 októberében szóváltásba keveredett egyik ismerősével, ugyanis annak kutyája megugatta őt, melyre válaszul a terhelt az állatba belerúgott. A két férfi között rövid szóváltást követően kölcsönös ütésváltás alakult ki, melynek során a terhelt közepes erővel mellkason ütötte a sértettet egy összecsukható alumínium kézikocsival.  

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől azt a 42 éves többszörösen büntetett előéletű férfit, aki 2022. január 29-én este nyolc óra körül az egyik jászkiséri kereszteződésben egy másfél méter hosszú 5 centiméter vastag akácfa ággal fejen ütött egy másik férfit, aki ennek hatására hanyatt esett, és elvesztette az eszméletét. A kórházba szállítását követően derült ki, hogy koponyatörést és életveszélyes agysérülést szenvedett.

Fegyveresen elkövetett emberrablással vádolta meg a Pest Megyei Főügyészség azt a férfit és két társát, akiknek az ügyében az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2018. július 25-i ülésén elrendelte annak a török állampolgárnak a letartóztatását, aki ellen 2017-ben a Budakörnyéki Járásbíróság jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt büntetőeljárás lefolytatása céljából nemzetközi és európai elfogatóparancsot bocsátott ki. A férfit 2018. március 17-én Azerbajdzsánban fogták el. Az országok igazságügyi hatóságai a törvényi rendelkezéseknek megfelelően átadták a gyanúsítottat a magyar hatóságoknak, aki 2018. július 23-ától őrizetben van. 

A Fővárosi Ítélőtábla részben megváltoztatta az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt P. L. G. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét.

A Debreceni Törvényszék 2022. június 24-én határozatot hirdetett abban a polgári perben, melyben a felperes Magyar Állam kártalanítás visszafizetése címén 20 millió forintot követelt id. B. F. alperestől. 

 

Típus: Szabályzat Sorszám: 12 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 764 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 23-án egy hónapra elrendelte annak a kínai házaspárnak az előzetes letartóztatását, akikkel szemben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztályának Bűnszervezetek Elleni Osztálya folytat eljárást bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt. A gyanú szerint a kínai házaspár egy XIX.

A Győri Törvényszék megállapította az adócsalási cselekmények bűnszervezetben való elkövetését, 20 vádlottat – egy kivételével fegyházban végrehajtandó - szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélt és 4 milliárd forintot meghaladó vagyonelkobzásról rendelkezett.  

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a huszonéves fiatalembernek a büntetőügye, aki 2017. június 21-én, Szolnokon, fényes nappal, a nyílt utcán kirabolt egy másik fiatalt. Nem csak fenyegetőzött, meg is verte áldozatát. Egy baseball sapkát, egy nyakláncot, két öngyújtót és némi készpénzt sikerült szereznie. Tettéért több mint 4 év börtönre ítélték.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. április 9-én megtartott nyilvános ülésen a Pécsi Járásbíróság 2018. október 18-án kihirdetett elsőfokú ítéletét – mellyel K.T. vádlottat a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette, közokirattal visszaélés vétsége, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége, és lopás vétsége miatt 7 év 6 hónap fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte – lényegében helybenhagyta.

A Budakörnyéki Járásbíróság 2016. szeptember 14. napján megtartott ülésen meghosszabbította annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít.
 

A Szombathelyi Jártásbíróság előkészítő ülésen a letartóztatásban lévő osztrák állampolgár I. rendű vádlottat 1 rendbeli társtettesként, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette, 1 rendbeli kábítószer birtoklásának vétsége, valamint 1 rendbeli bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 3 év börtönre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A letartóztatásban lévő II.

A Pécsi Járásbíróság 2021. április 16-án letartóztatott egy mohácsi nőt egy hónapra felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt.

A Szekszárdi Járásbíróság a 2022. november 28-i tárgyaláson közúti veszélyeztetés bűntettében, garázdaság vétségében és könnyű testi sértés vétségében mondott ki bűnösnek egy óbányai férfit. A bíróság a vádlottat 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 200.000 forint pénzbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 7-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén 2020 november 7-ig elrendelte annak a férfinak a bűnügyi felületét, aki ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette, illetve más bűncselekmények miatt indított nyomozást.

A Kecskeméti Törvényszék 13 év 6 hónap fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt két férfit, akikkel szemben előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

Az ítélet szerint a két vádlott (egy 48 és egy 50 éves férfi) rendfenntartóként,  „kidobóként” dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahol 2000. október 1-én, hajnalban, ittas állapotban, megjelent az ügy sértettje.