Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék határozottan kijelenti, hogy nem felel meg a valóságnak a 2014. április 25-én az interneten és a televízióban megjelent azon állítás, miszerint az eljáró bíró az Origo hírportálnak, illetve a felperesnek átadta volna határozatát annak kihirdetése előtt.

A bíró nem hibázott, minden eljárásjogi szabályt betartott. Jogsértés nem történt.

A bíró a tárgyalást határozathirdetésre berekesztette, majd fél óra után újból megnyitotta és kihirdette az eljárást felfüggesztő végzését.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. május 13-án kihirdetett elsőfokú ítéletében 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte B. B-t felbujtóként, több ember sérelmére elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett, két rendbeli bűnpártolás bűntettével megvalósított háborús bűntett, kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntette és lőszerrel való visszaélés bűntette miatt. A bíróság a vádlottat 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. B. B.
A Fővárosi Törvényszék 2015. április 29-én elsőfokú ítéletet hirdetett a P. I. és társai ellen csalás miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádiratban foglaltaktól eltérően a vádlottak cselekményét a nem csalásnak minősítette. P. I. I.r. vádlottat emberen végezhető kutatás szabályainak megsértésének bűntettében bűnsegédként, illetve üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntettének elkövetésében találta bűnösnek, ami miatt I.r.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2015. június 25-én kihirdetett elsőfokú ítéletében N. N. afgán állampolgárt rablás bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 5 évre Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. 
 
A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 5 évi próbaidőre felfüggesztette. 
 
A Fővárosi Törvényszéken D. E. és társai ellen különösen nagy adóbevétel csökkenést okozó általános forgalmi adóra elkövetett adócsalás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a Fővárosi Főügyészség 2016. február 18-án újabb vádiratot nyújtott be D. E. és társai ellen ugyanazokra a számlákra és ugyanarra az időszakra társasági adónemben elkövetett adócsalás miatt, amelyben indítványozta az ügyek egyesítését.
 

Elérhetőségeink

Cím

1051 Budapest, Nádor u. 28.

Levelezési cím

1363 Budapest, Pf. 17.

Központi telefonszám

+36 (1) 354-4800

E-mail

ft.cegbirosag@birosag.hu

A Cégbíróság e-mail címe beadványok joghatályos előterjesztésére nem alkalmas!

 

Kollégiumvezető-helyettes

Dr. Szücs Zoltán

 

Bírói csoport:

csoportvezető

dr. Fülöp Ottilia

 

Ügyintézői csoport:

csoportvezető

dr. Benyó Ildikó

 

Kollégiumvezető-helyettes és csoportvezetők:

Telefon: +36 1 354 4800

 

Civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezeteket nyilvántartó csoport 

csoportvezető

dr. Szotáczky Sarolta

Cím: 1051 Budapest, Nádor u. 28.

Levelezési cím: 1363 Pf. 15.

Központi telefonszám: +36 1 354 4800

Telefon: +36 1 354 4800

 

Ügyfélfogadási rend

Cégbíróság és A Civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek Kezelőirodája

Ügyfélfogadás: 

Hétfő-kedd-csütörtök-péntek: 8:15-11:00 óráig
Szerda: 8:15-12:30 óráig, és 13:00-15:30 óráig

Iratkiadás: 

08.15-10.30 óráig, szerdán 15:30 óráig


Iratbetekintés: 

11.00 óráig (a 10.30 óráig kiadott iratokba), szerdán 15:30 óráig (a 15:00 órig kiadott iratokba)

Kezelőiroda (Földszint 8-9):

Cégbírósági iratbetekintési ügyekben:

Telefon: +361-354-4847 

 

Cégbírósági Call-center (ügyfélfogadási időben hívható): 

Telefon: +36-1-354-4233

 

Ügyfélszolgálati Iroda (cégiroda)

 

Telefon: +361-354-4932

Civil És Egyéb Cégnek Nem Minősülő Szervezeteket Nyilvántartó Csoport Kezelőiroda


Telefon: +36 1 354 4800

 

Tájékoztatjuk a tisztelt ügyfeleket, hogy az illetékbélyegek árusítása 2024. január 1. napjától teljesen megszűnt, ezért annak megfizetése ezen időpont után postai csekken vagy az Elektronikus Fizetési Portál útján lehetséges. A portál elérhetősége: https://fizetes.im.gov.hu/

 

Elektronikus cégeljárás

 

E-cég betekintő - Elektronikus ügyintézési portál 

 

Megközelíthetőség autóval

GPS: 47.503867,19.048285

 

Akadálymentes megközelíthetőség

  • Az épület akadálymentes kialakítású, a főbejárat felől akadálymentesen megközelíthető.
  • Az épületben hangos térkép, hangbemondásos felvonó, indukciós hurokerősítő és akadálymentesített infoterminál található.
  • Veszélyhelyzet esetére védett tér került kialakításra: I. em 121., III. em., 316., IV. em. 419.

A Fővárosi Törvényszék 2015. március 5-i végzésében fenntartotta A. Áron Gergely előzetes letartóztatását abban a büntető ügyben, amelyben a Fővárosi Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene.

A bíróság a döntését a szökés elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyével indokolta.

A Fővárosi Törvényszék 2022. március 25-én elrendelte annak a francia állampolgárnak az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását, akivel szemben a Párizsi Ügyészség bocsátott ki európai elfogatóparancsot. 

A rendelkezésre álló adatok alapján a terheltet egy 2022. március 19-én lőfegyverrel elkövetett emberölés miatt keresik a francia hatóságok.

A Fővárosi Törvényszék megállapítása szerint az európai elfogatóparancs végrehajtásának feltételei fennállnak, a terhelt esetében az ún. megtagadási okok egyike sem állapítható meg. 

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 395 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 12 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 472 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
A Fővárosi Törvényszék a 2015. május 8-án kihirdetett ítéletében mind a kilenc vádlott bűnösségét megállapította a csepeli eperföldön történt emberölés miatt indult büntető ügyben. 
 
A vádlottak közül a legsúlyosabb büntetést B. D. és B. Zs. vádlottakra szabta ki a bíróság, az életfogytig tartó fegyházbüntetésükből legkorábban 40 év, ill. 30 év múlva szabadulhatnak. 
 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a Nyíregyházi Törvényszék elsőfokú ítéletét az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, mint felperes a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Katolikus Egyház Hajdúdorogi Egyházmegyéje, a Görög Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Sója Miklós Görög Katolikus Óvoda és Általános Iskola alperesek ellen egyenlő bánásmód követelménye megsértésének megállapítása ügyében.

Pályázási határidő

Pályázat a Debreceni Ítélőtábla büntető ügyszakos tanácselnöki (7. számú) álláshelyének betöltésére

Pályázási határidő

Pályázat a Debreceni Ítélőtábla büntető ügyszakos tanácselnöki (8. számú) álláshelyének betöltésére

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 373 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 463 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023