Részletes keresés

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki egy családi vitát követően felrobbantotta járdánházi lakását. 

A Szekszárdi Törvényszék a 2023. február 20-án tartott tárgyalásán 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki 2021 tavaszán egy személygépjármű előzetes eredetiségvizsgálata alkalmával jogtalanul pénzt kért, illetve fogadott el annak eredményes elvégzéséért. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette.

A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet.
 

A Debreceni Törvényszék 2022. december 6-án hirdetett határozatot abban a személyiségi jogi perben, amelyben a felperes a sajtóban „csengeri örökösnő”-ként emlegetett asszony, míg az alperes Kósa Lajos, országgyűlési képviselő. 

A Szegedi Törvényszék – nem jogerős ítéletével – emberölés bűntettének kísérletében, valamint társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek A.F. török állampolgárságú vádlottat és halmazati büntetésül 12 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint Magyarország területéről történő végleges hatályú kiutasításra ítélte, azzal, hogy a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa 2016. december 20. napján hirdetett ítéletet a BorsodChem Zrt. korábbi két alkalmazottjával szemben vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. december 5-én meghozott ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 6 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az 52 éves férfit, aki az elsőfokú nem jogerős ítélet szerint egy tavaly novemberi napon a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászapátin előbb feleségét, majd fiát is megszúrta egy késsel.
 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben többszörösen minősített emberölés és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A Székesfehérvári Törvényszék a 2021. október 22-én kihirdetett ítéletében a vádlottat felmentette az emberölés bűntette miatt emelt vád alól.

Hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék 2023. május 5-én azt a vádlottat, aki Debrecenben a nyílt utcán szúrta hasba egyik ismerősét.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A férfi leghamarabb a büntetése kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra. A törvényszék a vádlottól lefoglalt bicskát elkobozta.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki 2021 novemberében Miskolcon, az Avas városrész egyik taxiállomásán mellkason szúrta ismerősét. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett férfi 2021. november 9-én az esti órákban két ismerősével sétált, amikor összetalálkoztak a vádlottal és társaságával. Köztük volt az a hölgy is, akit korábban érzelmi szálak fűztek a sértetthez és a vádlotthoz egyaránt. Ennek tényét a terhelt már korábban is számonkérte a férfin.

Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. november 20-án tartott tárgyalásán jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 8 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélt egy negyvenes éveiben járó pincehelyi férfit. 

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 292 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Benkő Orsolya (2022): Összecsiszolt tartalom – a „keresztény értékrend szerinti nevelés” értelmezési kerete. Magyar Jog, 69. évf. 4. sz. 212 – 222.

Horváth Imre László (2021): Adatvédelem kontra információbiztonság, avagy összehasonlítás az adatvédelem egyik fejezetéből. Infokommunikáció és jog, 2. (77.) sz.  3 – 7.

Típus: Szabályzat Sorszám: 8 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2016
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. január 16-án életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, és 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 76 éves férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2015 nyarán Szolnok alcsiszigeti városrészén egy 34 centiméteres csavarhúzóval nyakon szúrta haragosát.
 

A Miskolci Törvényszék 2019. február 13-án hirdetett ítéletet annak a három férfinak az ügyében, akik Göncruszkán betörtek az idős sértetthez, majd úgy megverték, hogy az később belehalt a sérüléseibe.

A Miskolci Törvényszék 2019. október 8-án hirdetett ítéletet a nyéstai emberölési ügyként ismertté vált büntetőperben, melyben egy vascsővel vertek agyon egy idős asszonyt, hogy tőle pénzt és élelmiszert szerezzenek.  

A bíróság által megállapított tényállás szerint az öt fős társaság tagjai – három férfi és két nő – ugyanazon borsodi településen éltek, az egyik nő jól ismerte a nyéstai sértettet és annak szokásait is, többször kért tőle kölcsön. 

A Miskolci Törvényszék dr. Rémiás László vezette elsőfokú tanácsa több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, lőfegyverrel visszaélés bűntette és önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet 2017. június 13. napján.
 

A Miskolci Törvényszék október 1-én hozott ítéletet annak a férfinak a büntetőügyében, aki előbb megpróbálta felgyújtani a sértettek házát, majd macsétával támadt a családra Mezőcsáton.