Részletes keresés

A Veszprémi Törvényszék 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélete azt a 38 éves férfit, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete, valamint garázdaság bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamáig

A Budapest Környéki Törvényszék elnöke 2015. június 15-től Dr. Kenese Attilát nevezte ki a Gödöllői Járásbíróság elnökhelyettesévé. A megbízatása 6 évre szól.
 
2024. 10. 16.

A Fővárosi Törvényszék 2024. október 15-én meghozott döntésével ismételten megsemmisítette a Déli körvasút építése kapcsán kiadott környezethasználati engedélyt. Az ítéletben megállapította, hogy a 381/2023. Kormányrendelet rendelkezéseinek téves értelmezése folytán nem az eljárásra illetékes Pest Vármegyei Kormányhivatal (II. rendű alperes), hanem a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal (I. rendű alperes) járt el az ügyben, ezért az illetékesség hiányában meghozott jogszabálysértő döntést megsemmisítette a törvényszék és új eljárás lefolytatását rendelte el.

A Győri Városi Bíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványának helyt adva a mai napon – 2012. december 14-én - egy hónapra elrendelte a mosonmagyaróvári gyermekgyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. február 3-án meghozott ítéletében társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és többéves végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte azt a két, 51 illetőleg 47 éves férfit, akik a nem jogerős ítélet szerint 2014-ben, egy nyári estén, az egyik szolnoki társasház lépcsőházában baseballütővel és macsétával bántalmaztak egy férfit. 
 

A Miskolci Törvényszék 2019. szeptember 12-én hozott ítéletet annak a négy vezető beosztásban dolgozó pénzügyőrnek és két vállalkozónak az ügyében, akik ellen hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás.  

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a taktaharkányi fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akivel szemben különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2020 októberének egyik reggelén a miskolci Népkertben lévő kondiparkban olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy a férfi az elszenvedett fejsérüléseinek szövődményei miatt két héttel később életét vesztette.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a két férfinak az ügyében, akik egy horgászverseny végén a horgásztó üzemeltetőjével és sógorával ittas állapotban vitába keveredtek és mindkettőjüket bántalmazták. 

A Miskolci Törvényszék elsőfokú ítéletében csaknem hat évtizednyi szabadságvesztést szabott azzal a hét vádlottal szemben, akik 2017 nyarán egy Miskolchoz közeli településen marihuánás cigarettával elkábították, majd szexuálisan bántalmazták a fiatalkorú lány ismerősüket. 

A bíróság bűnösnek találta a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében azt a 72 éves vádlottat, aki 2015. december 16. napján halálos szúrást ejtett a testvérén. 
 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. december 13-án az I. rendű Sz. Zs. L. vádlott büntetését 594 rendbeli befolyással üzérkedés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltás súlyosbította, ezentúl  239 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

A Miskolci Törvényszék 2021. február 15-én hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak a büntetőperében, akik több száz millió forint elsikkasztott pénzt próbáltak tisztára mosni Thaiföldre szökött ismerősük megbízásából. 

Befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék 2021. április 30-án azt a férfit, aki azt állította, hogy jó kapcsolatrendszere révén bizonyos pályázat elnyeréséhez a sértettnek segítséget tud nyújtani, ha a sértett fizet neki. A vádlott más ügyből kifolyólag jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, így az ügyében a bíróság távmeghallgatás keretében döntött.

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta K. B. gyanúsított előzetes letartóztatásának újabb 2 hónappal történő meghosszabbítását, egyben az előzetes letartóztatás megszüntetésére és óvadék letétbe helyezésére irányuló védői indítvány elutasítását.
 

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt, jelentős vagyoni hátrányt, valamint nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, illetve kísérlete miatt azt a három vádlottat, akik 2010 és 2012 között károsították meg több tízmillió forinttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházakat működtető holdingot. A bűncselekményt a vádlottak tettesként vagy bűnsegédként követték el. A törvényszék első fokon Dr. K. Z.-t 3 év, Á. G.-t 1 év, R.

Év: 2023 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

Ítéletet hozott a Zalaegerszegi Törvényszék annak a négy külföldi férfinak az ügyében, akik 2016 tavaszán elkövetett embercsempészés miatt álltak bíróság előtt.