Részletes keresés

Helybenhagyta a a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés és más bűncselekmény miatt H. T. M. ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék I fokon meghozott ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértékére vonatkozó részét. Így az előre kitervelten, aljas indokból, 14.
A Fővárosi Törvényszék 2018. április 12-én ítéletet hirdetett a Mahir Cityposter Kft. felperes által Budapest Főváros Önkormányzat alperes ellen indított polgári perben. A bíróság megállapította, hogy az önkormányzat 2015 októberében kelt felmondó nyilatkozata a felek közötti szerződést nem szüntette meg.
 
Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt V. P-é ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 8 év 8 hónap börtön és 9 év közügyektől eltiltás lett.
 
Tájékoztatjuk a sajtó képviselőit, hogy a Szegedi Ítélőtábla kitűzte a tárgyalást a T. M. és társai ellen indított büntetőügyben, az un. „Sukoró-ügyben”. Az ítélőtáblán négy tárgyalási napon (október 14. péntek, okt. 17. hétfő, okt. 24. hétfő, okt. 26. szerda) zajlik a tárgyalás. 
 
 
Szeged,  2016. július 13.

Az emberölés bűntette miatt B. I. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a súlyosításért bejelentett ügyészi fellebbezést alaposnak találta, ezért a mai napon kihirdetett és jogerős ítéletével a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás tartamát 9-9 évre súlyosította, egyebekben az elsőfokú ítéletet kisebb pontosításokkal helybenhagyta.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégium Polgári Szakágában tanácselnöki (16. számú) álláshely betöltésére

A Fővárosi Törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban, 2017. november 14-én megtartott tárgyaláson kihirdetett ítéletével elutasította a Magyar Helsinki Bizottság felperes keresetét a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat és dr. Kocsis Máté alperesek ellen, személyiségi jog megsértése iránt indított perben.
 

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a hűtlen kezelés bűntette miatt K. B. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék felmentő ítéletét.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 120 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Pályázási határidő

Pályázat a Debrecen Ítélőtáblán 

1  bírósági titkári álláshely betöltésére

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. november 10. 12.00 óra

A pályázat beadásának helye:

Debreceni Ítélőtábla Elnöki Iroda 

(4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. vagy 4001 Pf.:100.)

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 7 Dokumentum: Letöltés Év: 2017

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt E. Zs. és társai ellen indult büntetőügyben az elsőfokú bíróság a 2019. február 21-én meghozott ítéletével E. Zs. I. r., B. T. II. r., F. M. IV. r. vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, K. P. R. III. r. és M. R. VI. r. vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és közügyektől eltiltásra, B. Sz. V. r. és T. T. VII. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélte.

A per alperese a tulajdonában lévő két ingatlanon egy-egy, fémszerkezetű kerítéssel körbekerített, labdajátékokra kijelölt helyet, ú.n. „labdázót” alakított ki, amely kezdetben időkorlátozás nélkül az azt igénybe venni kívánók rendelkezésére állt. A felperesek a „labdázók” közelében laknak. A felperesek többször panaszolták az alperesnél, hogy a labdázókban folyó tevékenységgel járó zaj zavarja őket a lakásuk nyugodt használatában és a pihenésükben. Emiatt bejelentést tettek az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosának is.