Együtt dolgoztak, majd a munka végeztével a terhelt szeszes italt fogyasztott, bántalmazta és megfojtotta a sértettet. 2025. május 16-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt nyomoz.
Részletes keresés
Hamarosan új épületbe költözhet a Tatai Járásbíróság a mostani, eredetileg nem bíróságnak épült és több más szervezettel együtt használt ingatlanból. A zöldmezős beruházás már elindult, hiszen 2019 végén a magyar állam megvásárolt egy közel négyezer négyzetméteres telket Tata város önkormányzatától, melyen 1-2 éven belül megépülhet az új bírósági épület.
Dr. Csorba Zsolt Ödön 1996-ban végzett Pécsett, bírósági fogalmazóként a Pécsi Városi Bíróságon kezdett, bírói kinevezését 2003-ban kapta meg. 2004 óta a Tatabányai Városi Bíróság bírája, 2005-től három éven át elnökhelyettesként, 2008-tól öt éven át pedig a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság / Tatabányai Törvényszék elnökhelyetteseként tevékenykedett. Elnöki kinevezését 2013 februárjában vehette át, most újabb 6 éves ciklusát kezdi.
Interjú sorozatunkban bírósági fogalmazókat kérdezünk szakmai tapasztalataikról, jövőbeli terveikről, és arról, hogy az Új Generáció tagjaként milyen a benyomásuk a képzési rendszerről, milyen fejlődési lehetőségek állnak nyitva előttük.
A Szekszárdi Törvényszék a 2024. október 2-án tartott tárgyalásán társtettesként, a sértett sanyargatásával, kiszolgáltatott helyzetét kihasználva munkavégzésre, illetve munka jellegű tevékenység végzésére rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indult büntetőügyben hozott nem jogerős ítéletet három vádlott ellen.