Részletes keresés

Az OSAP keretében végzett ügyforgalmi statisztikai adatfelvétel és elemzések kapcsán használt egyes fogalmak

járásbíróság
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 16.§ d) pontja szerinti járásbíróságok, illetve Budapesten a kerületi bíróságok. A járásbíróságok első fokon járnak el.

A zalai bíróságok bírái évente több alkalommal tartanak tájékoztató előadásokat különféle, a jogalkalmazáshoz kapcsolódó témakörökben. Április negyedik hetén két ilyen előadásra is sor került: a vállalkozók a polgári jogszabály-változásokról, a idősek a pedig a jogtudatos magatartásról kaptak bírói tájékoztatást. 
 

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével egy év – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 41 éves Veszprém megyei férfit, akivel szemben nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság kötelezte a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére és az ezzel kapcsolatban felmerült eljárási illeték megfizetésére. 

Gondatlanul járt el egy házkörüli munka során a terhelt. A férfi kutyája a nyitott kapun keresztül kiszökve okozott súlyos balesetet. Életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a terhelt ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2024. február 5-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. június 23-án meghozott ítéletében foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt jogerősen 180.000 forint pénzbüntetésre ítélt és egy évre eltiltott az autószerelő képzettséget igénylő foglalkozás gyakorlásától egy férfit, aki szakszerűtlenül elvégzett munkájával veszélyeztette egy autós és utasa életét, testi épségét és egészségét. 

Kép

2019. január 1-én jött létre az Érdi Járásbíróság, a Budapest Környéki Törvényszék 14. járásbírósága. A járásbíróság felállítását több évtizedes előkészítő munka előzte meg. A működés megkezdésével az érdi járás lakói egyszerűbben juthatnak hozzá a bírósági szolgáltatásokhoz, helyben intézhetik peres ügyeiket. Az elmúlt egy év tapasztalatairól dr. Liziczay Sándorral, a bíróság elnökével beszélgettünk.

Kép

Összbírói értekezlet keretében jelentette be dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, hogy április 1-től egy évre dr. Kiss Gabriellát bízza meg a Szegedi Ítélőtábla elnöki teendőinek ellátásával. 

A Kecskeméti Járásbíróság bűnösnek mondta ki, és 160 óra közérdekű munkára ítélte azt a hajléktalan férfit, aki két keverék kutyájának élelmezéséről, vízzel való ellátásáról, gyógykezeléséről nem gondoskodott.
 
A Debreceni Törvényszék ma hirdetett ítéletet abban a 62 vádlottas büntetőügyben, melyben a terheltek több mint száz tiszabői, fegyverneki, jánoshidai, tiszaroffi, tiszagyendai és tiszakeszi ingatlanhoz kötődően jogosulatlanul igényeltek lakáscélú állami támogatást 2006 és 2009 között. 
A bíróság az ügy vádlottjait költségvetési csalás, csalás és közokirat-hamisítás bűntettében - közülük volt, akit tettesként, társtettesként, bűnsegédként vagy felbújtóként – mondta ki bűnösnek. 

A Mezőkövesdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2019 nyarán úgy szerezték meg idős szomolyai emberek készpénzét, hogy a sértettek korából fakadó hiszékenységét, figyelmetlenségét és nehézkes mozgását használták ki.

Gondatlanul járt el egy házkörüli munka során a terhelt. A férfi kutyája a nyitott kapun keresztül kiszökve okozott súlyos balesetet. Életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a terhelt ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2024. február 5-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a Debreceni Járásbíróság annak a hajdúhadházi férfinak az ügyében, aki egy elszámolási vitát követően rábírta a társát, hogy egy baseball ütővel verje szét a sértett autóját.

 

A bíróság felbújtóként elkövetett rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért őt 300 óra közérdekű munkára ítélte, továbbá kötelezte arra, hogy kártérítés címén 820.000 forintot és ennek törvényes mértékű kamatát fizesse meg sértett részére.

 

Az Ózdi Járásbíróság 2017. június 19. napján hirdetett ítéletet azoknak a vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.
 
A Mátészalkai Járásbíróság 2018. március 8-án bíróság elé állítás keretében sikkasztás bűntette miatt 300 óra közérdekű munkára ítélte K. Gy. vádlottat.  
 

A Kecskeméti Járásbíróság 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 32 éves férfit, akivel szemben kifosztás, testi sértés és lopás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség. 

Az ügy lényege szerint a többszörösen büntetett előéletű I. r. vádlott 2023. március 7-én, kecskeméti otthonában meglátogatta látássérült ismerősét, akit folyamatosan szóval tartott azért, hogy a figyelmét elterelje. Kihasználva, hogy a mozgását a sértett nem észlelte, a kanapé támlájáról elvett egy 40.000 forint értékű mobiltelefont.

A Kőszegi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki két vádlott bűnösségét, mindkettőjüket pénzbüntetésre ítélte, továbbá kötelezte őket a mintegy 280.000 forint összegű bűnügyi költség egyetemleges megfizetésére.

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája azoknak a 37, 45 és 23 éves román állampolgárságú férfiaknak a letartóztatását, akikkel szemben védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette miatt indult büntetőeljárás. 

A Szekszárdi Törvényszék a 2024. október 2-án tartott tárgyalásán társtettesként, a sértett sanyargatásával, kiszolgáltatott helyzetét kihasználva munkavégzésre, illetve munka jellegű tevékenység végzésére rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indult büntetőügyben hozott nem jogerős ítéletet három vádlott ellen. A többszörös visszaeső I. rendű vádlottat és III. rendű vádlottat emiatt, továbbá információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt - I.

Munkaviszony jogellenes megszüntetése anyagi jogkövetkezménye iránt indított pereket 136 volt dolgozója ellen a pécsi Zs. P. Zrt. 
Kúriai kijelölés folytán az ügyeket a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tárgyalja. 
 
Kép

A „Digitális Nyílt Nap” road-show következő állomása a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság (közismert nevén az Újpesti Bíróság) volt. A rendezvény résztvevői a bíróságok elektronikus kapcsolattartásának jelene és jövője mellett megismerkedhettek az Újpesti Bírósággal is.