Részletes keresés

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2020. június 16. napján tartott előkészítő ülést, annak a férfinak az ügyében, aki egy zalai település vezetőjeként több millió forintot csalt el. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség három férfit előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével, valamint társtettesként csoportosan elkövetett kifosztás bűntettével vádol. Az emberölési cselekménynek a vádhatóság szerint a II. rendű vádlott a felbujtója, míg a III. rendű vádlott a bűnsegédje volt.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletét, mellyel a bíróság a Miskolc belvárosában bordélyházat üzemeltető vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
 

A Körmendi Járásbíróság az I. rendű vádlottat társtettesként, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt 90 nap elzárásra, míg a II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt 80 óra közérdekű munkára ítélte.

Év
2013
Közlöny
Fájl

A Magyar Bírói Egyesület Országos Választmánya 2005. február 26-án fogadta el a "Bírák Etikai Kódexét". A MABIE elnöksége választotta meg az Országos Bírói Etikai Tanácsot, amely 2005. november 7-én tartotta alakuló ülését. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2005. április 12-én meghozott javaslatára a MABIE által elfogadott Etikai Kódex iránymutatásként került közzétételre.

A Kazincbarcikai Járásbíróság 2017. május 16. napján gyermekprostitúció kihasználásának büntette és gyermekpornográfia bűntette miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2014. év elejétől 2015. májusáig társával együtt Miskolcon a Soltész Nagy Kálmán úton bordélyházat üzemeltetett.
 

A Sárvári Járásbíróság maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 9 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – fogházra és 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte a büntetlen előéletű vádlottat. Kötelezte továbbá 302.375 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Kép

A 2025. február 8. napjától induló polgári és közigazgatási perekben változik a bíróság által megítélhető ügyvédi és kamarai jogtanácsosi díj mértéke.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

A Keszthelyi Járásbíróság 2021. szeptember 21-én jogerős ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki jóslással és lopással több embert is megfosztott értékeitől.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2024. december 4-én ítéletet hirdetett annak a pakisztáni vádlottnak az ügyében, aki egy kiskorú sérelmére követett el bűncselekményt.

A járásbíróság a férfit szeméremsértés vétségében mondta ki bűnösnek. A bizonyítási eljárás eredményeként a vádirat szerinti szexuális kényszerítést a bíróság nem tudta megállapítani.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 205 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2013

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. március 5-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint egy, az 1990-es években ismert vállalkozó megbízásából a terhelt 1999. április 25-én a késő esti órákban felkereste egy ismerősét, akit annak lakóhelyén – a magával vitt lőfegyverrel – lelőtt. A sértett az elszenvedett sérülései következtében a helyszínen elhalálozott. 

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2020. március 31-én elutasította az azonnali jogvédelem iránt előterjesztett kérelmeket azokban az eljárásokban, amelyeket a 2020. március 13-án az Európai Unió tagállamainak területéről kiutasított tizenhárom iráni állampolgár kezdeményezett. A döntés nem jogerős.

 

A Fővárosi Törvényszék 2016. március 4-én meghozott végzésével fenntartotta T. Cs. és M. Zs. vádlottak előzetes letartóztatását, valamint T.-né R. E. vádlott házi őrizetét a csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 
A törvényszék elrendelte, hogy a rendőrség T-né R. E.l a házi őrizet előírásainak megtartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze. 

Az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) 2015. június 3-5. napjai között Hágában tartotta meg éves közgyűlését, melyen a résztvevő delegációkat a Holland Bírói Tanács látta vendégül.

Nem jogerősen pénzbüntetés megfizetésére ítélte a Nagykanizsai Járásbírság azt a férfit, aki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt állt a bíróság előtt.