A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két fiatalkorú férfinak a bűnügyi felügyeletét, akik egy kiskorú sértettel végezhettek erőszakkal szexuális cselekményt.
Részletes keresés
2020. januárjával jelentős bírói béremelésre kerül sor, amelynek előkészítésével a kormány az Országos Bírósági Hivatalt, az Igazságügyi Minisztériumot és a Pénzügyminisztériumot bízta meg. Az ezzel kapcsolatos feladatokról egyeztetett az OBH elnöke Trócsányi László igazságügyi miniszterrel.
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet, amelynek keretében az alábbi négy szekcióban várunk pályamunkákat.
A Csodák Palotája által szervezett (CsoPa) május 8-i, „Bevetés 2019 – közszolgálati és rendvédelmi nap” c. témanapon az Országos Bírósági Hivatal ismeretterjesztő előadással és standdal is képviselte a bírósági szervezetet.
Múlt nélkül nincs jövő - emlékeztette az újonnan kinevezett bírák, bírósági titkárok és fogalmazók hagyományos gyűlésének, a 2014 óta megrendezett Consilium Peritorum résztvevőit az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Dr. Handó Tünde.
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, akivel szemben kapcsolati erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen élettársi kapcsolatban élt, azonban agresszív magatartása miatt élettársa 2022 nyarán végleg szakított vele és elköltözött.
A vádlott ezt nem tudta feldolgozni, 2022 augusztus hónap végén felkereste volt élettársát békülési céllal, aki elutasította. A vádlott ekkor többször, ököllel arcon ütötte a sértettet, majd a földre került nőt testszerte megrugdosta. A sértett 8 napon túli gyógytartamú szárkapocscsont-törés sérülést szenvedett. Az események után két nappal a vádlott és a sértett ismét összetalálkozott, akkor a férfi ököllel arcon ütötte a nőt, aki a földre esett, ekkor a vádlott többször olyan erővel megrúgta, hogy a sértett már nem tudott felállni.
Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2022. november 15. napján számolt be az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága előtt a bíróságok 2021. I. félévi, valamint a 2021. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről.