Részletes keresés

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmények miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2019. május 2-ig tart.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. június hó 09. napjáig tart.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2021. január 10-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság emberölés bűntettének elkövetésével gyanúsít. A bíróság a gyanúsított mentális állapotára és a tanúk vallomására tekintettel a kényszerintézkedést az Igazságügyi Elmegyógyító és Megfigyelő Intézetben rendelte el végrehajtani.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 2 millió 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit, akit önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolnak. Ezen felül a bíróság egészségügyi szakképzettséget igénylő foglalkozás gyakorlásától 4 évre eltiltotta a vádlottat.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és felesége kapcsolata már évek óta konfliktusokkal terhelt volt. 2019 januárjában egy vita során a férfi fejszét ragadva fenyegette meg a feleségét, hogy megöli Járdánházán. Miután a nőnek sikerült elmenekülnie a lakásból, a vádlott bezárkózott és a kiérkező rendőröket sem engedte be, akik így a padláson át jutottak be a lakásba és azt tapasztalták, hogy a vádlott megnyitotta egy pb-gázpalack csapját, valamint különböző tárgyakat az öngyújtójával meggyújtott.

A Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós bűncselekmények kapcsán indult büntetőeljárás egyik terheltjének letartóztatását.

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét – amelyben a vádlottal szemben erőszakkal elkövetett rablás bűntette miatt 2 év szabadságvesztés büntetést szabott ki, de amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette – megváltoztatta, a vádlott büntetését 5 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra súlyosította. A másodfokú bíróság egyúttal a felfüggesztésre vonatkozó rendelkezést mellőzte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 26-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki Budapesten e hét végén a hajnali órákban kirabolt két külföldi férfit, egyiküket a nála lévő késsel súlyosan megsebesítette.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. április 15-én büntethetőséget kizáró ok miatt felmentette azt a férfit, aki ellen az ügyészség – többek között – fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Kép

A Miskolci Törvényszék 2019. március 6-án jelentette meg „Családi kisokos 2019.” című kiadványát, melyben a családokat érintő kedvezmények lehetőségeiről és azok feltételeiről nyújt széleskörű tájékoztatást a dolgozók részére. Ennek apropóján készítettünk interjút Jacsó-Firkola Andreával, aki amellett, hogy a Miskolci Törvényszék büntető ügyszakában dolgozó igazságügyi alkalmazottja, három gyermek anyukája is.

A Debreceni Törvényszék 2020. november 10-én megtartott határozathirdetésen megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét annak az elsőrendű vádlottnak és társainak az ügyében, akik közül B. J. elsőrendű vádlott előbb az Észak-Alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Ellenőrzési Osztályának vezetője, majd a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal ellenőrzési osztályvezetője volt. Megbízólevelét 2015 májusában vonták vissza.

A T. B. K. és társai ellen sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a 2020. július 16-án meghozott ítéletével az I. r. vádlott végrehajtandó börtönbüntetését 3 évre súlyosította, a vele szemben elrendelt vagyonelkobzást ugyanakkor mellőzte. Az I. r. vádlottat külön mintegy hat és fél millió forint, a II. r. vádlottal együtt fél millió forint kártérítés és késedelmi kamatai megfizetésére kötelezte az Országgyűlés Hivatala felé.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. október 12-én Dr. F. V. vádlott ellen emberölés bűntettének előkészülete miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés és a büntetés kiszabása körében megváltoztatta. 
 

A Debreceni Járásbíróság büntetőeljárást folytatott az ellen a nő ellen, aki illegális gyógyszert árult Debrecenben. Az ügyészség még 2021 áprilisában emelt vádat a nővel szemben kereskedelemmel és tartással elkövetett gyógyszerhamisítás bűntette miatt. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottal szemben az iratok tartalma alapján, pénzbüntetést szabjon ki tárgyalás lefolytatása nélkül.

Bűnösnek mondta ki a Berettyóújfalui Járásbíróság rablás, rablási kísérlet, személyi szabadság megsértése, lopás, lopási kísérlet bűntettében, valamint magánlaksértés vétségében azt a hat vádlottat, akik még 2012 tavaszán raboltak ki több idős sértettet Komádiban. A vádlottak a tető megbontásával, a padlásfeljárón át jutottak be a házba. Az egyik idős házaspárt, akik a bűncselekmény idején 81 és 89 évesek voltak, a vádlottak nadrágtartóval, nadrágszíjakkal megkötözték, kényszerítve őket arra, árulják el, hol tartják értékeiket.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. április 22-én egy hónapra elrendelte a médiában „Cirmosként” ismert gyanúsított előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytat eljárást különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
Elítélték a kalauzt bántalmazó bliccelő férfit Monoron.
 
 
A Monori Járásbíróság 2016. november 15. napján – bíróság elé állítás keretében – tartott nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet D. K. N. vádlott büntetőügyében.
 
A bíróság által megállapított tényállás:
 

A Fővárosi Törvényszék 2023. március 14-én ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben az I. és II. rendű vádlottat 27 rendbeli az előnyért hivatali kötelességét megszegve bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és 27 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével, míg vádlott-társaikat hivatali vesztegetéssel és közokirat-hamisítás bűntettével vádolták. Az ügyészség összesen 28 személlyel szemben emelt vádat, azonban 16 terhelttel szemben korábban már büntetővégzésben, valamint előkészítő ülésen ítélet született. 

A kormányhivatal kezdeményezésére a bíróság a vádlottat (1981) cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte több ügycsoport – többek között az ingó és ingatlan vagyonnal történő rendelkezés, illetve a munkaviszonyból származó jövedelmének 50%-ának meghaladó jövedelemmel való rendelkezés – vonatkozásában.