Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság azoknak a terhelteknek az ügyében, akik egy rendőri intézkedés során rátámadtak a hivatalos személyekre.
Részletes keresés
A Győri Törvényszék területén működő járásbíróságok évek óta magas színvonalú határozatokat hoznak. 2019. I. félévben is, miként az előző három teljes évben és azok első felében, ebben a megyében volt a legmagasabb a fellebbezett elsőfokú határozatok helybenhagyási aránya (60,7%).
A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki elkábította az idős sértettet értékei megszerzése érdekében.
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 28 éves és egy 33 éves kecskeméti férfinak, akiket rablással gyanúsítanak.
A Pécsi Járásbíróság 2023. augusztus 23-án elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntette alapos gyanúja miatt.
Dr. Husek Dániel, a Kecskeméti Törvényszék Elnöke a Kalocsai Járásbíróság élére dr. Pirisiné dr. Szamosvölgyi Dórát, a Kunszentmiklósi Járásbíróság élére pedig Reidlné dr. Kusztos Mónikát nevezte ki.
A Tatabányai Járásbíróság garázdaság vétsége miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki az Esztergomi Járásbíróság biztonsági őreire támadt.
A Tatabányai Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet egy büntetlen előéletű férfivel szemben.
Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki egyik iskolatársával szemben követett el erőszakkal szexuális cselekményt.
A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy nő és három férfi letartóztatását kínálással, átadással elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette alapos gyanúja miatt.