A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. november 20-án tartott tárgyalásán – megváltoztatva, jelentősen enyhítve a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – csalás bűntette miatt jogerősen megrovásban részesített egy hatvanas évei elején járó férfit.
Részletes keresés
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2025. január 28-án előkészítő ülésen tárgyalta és ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki elsodort egy kerékpárost, de a baleset után nem állt meg.
A Tapolcai Járásbíróság közúti baleset okozásának vétsége, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 1 év 2 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől a 69 éves veszprémi vádlottat.
Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet a Debreceni Járásbíróság annak a 21 éves nőnek az ügyében, aki testvére vezetői engedélyével akarta magát igazolni a rendőröknek, de valamire nem számított.
A Tatabányai Járásbíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a két férfivel szemben, akik kiraboltak egy férfit Oroszlányon.
A Tatabányai Járásbíróság lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 2 hónappal – 2024. október 3. napjáig – meghosszabbította annak a gyanúsítottnak letartóztatását, aki korábban nyolc alkalommal volt büntetve, főleg vagyon elleni bűncselekmények miatt.
A Tatabányai Járásbíróság emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult ügyben, iratok alapján 3 hónappal – 2025. január 30. napjáig - meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki az utcán egy késsel megvágta a sértett arcát.
Ok nélkül, rendszeresen támadt a sértettre a terhelt. 2025. február 19-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a férfi letartóztatását, aki ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt nyomoz.
Az Esztergomi Járásbíróság különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt indult ügyben tárgyaláson kívül hozott büntetővégzést azzal a férfivel szemben, aki magát nőként regisztrálta a társkereső oldalon, majd a megismert sértett videóit engedély nélkül osztotta meg.
A Pécsi Járásbíróság 2025. március 31-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette alapos gyanúja miatt.
A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntette miatt indult ügyben megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalás alapján hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki az ismerőse vértesszőlősi ingatlanára bement, majd az őt feltartóztatni szándékozó szomszédot kalapáccsal fejen ütötte.
A Tatabányai Járásbíróság közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki balesetet okozott, melyben 4 ember megsérült.
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Szikszói Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki egy autóbusz vezetőjét szidalmazta, fenyegette, miután az rászólt, hogy halkítsa le az általa hallgatott zenét.
A Keszthelyi Járásbíróság a 2024. január 19. napján megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki - tudtán kívül - bűncselekményből származó pénzt mosott tisztára.
Az Esztergomi Járásbíróság csalás vétsége miatt indult ügyben tartott folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a büntetett előéletű férfivel szemben, aki olyan lakást hirdetett meg bérbeadásra, mellyel nem rendelkezett.
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akik közül az egyik férfi hamis 20.000 forintos bankjegyeket készített, míg társa azok forgalomba hozatalában segédkezett.
A Tatabányai Járásbíróság lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2025. február 10. napjáig – elrendelte a többszörös és különös visszaeső gyanúsított letartóztatását.
A Szekszárdi Járásbíróság 2025. február 19-én ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki öngyilkossági szándékból felrobbantott egy gázpalackot a dombóvári társasházi lakásában, amellyel közveszélyt idézett elő.