Részletes keresés

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. május 4-én meghozott ítéletével jogerőre emelkedett a Tiszafüredi Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság egy 23 éves tatabányai férfit önbíráskodás bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra, míg 24 éves egyeki lakos társát 2 rendbeli társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt 252.000,- forint pénzbüntetésre ítélte.
 
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. február 21-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Jászberényi Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság csekély mennyiségű kábítószer birtoklásának vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta azt a 28 éves büntetlen előéletű férfit, akit a rendőrök 2014 őszén Jászladányban kábítószer fogyasztáson értek.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. június 22-én tartott tárgyaláson három kábítószer-kereskedőt ítélt börtönbüntetésre.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinek az ügyében, aki közös italozás után ácskalapáccsal és boxerrel olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy eszméletlen állapotba került, ezután mobiltelefonját is elvette. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két gyanúsítottnak, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult büntetőeljárás. 
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves, pápai férfinek, akivel szemben garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt folyik büntetőeljárás. 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta azt a tari férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a közeli hozzátartozói sérelmére elkövetett rablás bűntettével, testi sértés bűntettével, valamint kapcsolati erőszak bűntettével.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

JOG ÁLTALÁBAN

Aki nem érhette meg a kiegyezést. Széchenyi István közjogi emlékezete / Rácz Lajos. – In: Jogtudományi Közlöny ISSN 0021-7166. – 72. évf., 7-8. sz. (2017. július-augusztus) p.322-334.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tevékenysége a Siklósi járásban / Pápai Balázsné, Selényi Miklósné. – In: Belügyi Szemle ISSN 1789-4689. – 65. évf. 7-8. sz. (2017) p. 84-92.

A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte annak a büntetett előéletű férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt állt ma három férfi bíróság elé; negyedik társuknak hamis tanúzásért kellett felelnie.

A Budapest Környéki Törvényszék dr. Szegedi Gyöngyvér vezette tanácsa 2013. március 4. napján a következő ítéletet hozta:

I. rendű Sz. József vádlott bűnös jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében, ezért a bíróság 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, emellett 50,000 Ft pénzmellékbüntetést szabott ki a vádlottra.

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. május 4-én meghozott ítéletével különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 11 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, azt a 38 éves büntetlen előéletű nőt, aki a nem jogerős ítélet szerint, az általa tartási-gondozási szerződésben vállalt ápolási, gondozási és ellátási kötelezettségét, olyan súlyos fokban elhanyagolta, hogy mulasztása 2015. április 2-án gondozottja halálát eredményezte.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 54 éves salgótarjáni nőnek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több késszúrással megölte a 75 éves édesanyját.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. május 15-én megtartott nyilvános előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki rablás útján kísérelt meg pénzt szerezni és késsel fenyegette a vasúti jegypénztárost. A Törvényszék a vádlottat rablás bűntettében 7 év fogházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság döntése értelmében a férfi köteles kártérítés jogcímén a rabolt pénzt (31 ezer forintot) a MÁV-Start Zrt. részére maradéktalanul megfizetni. 

A Pécsi Járásbíróság 2017. március 28-án elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.
 

A Szombathelyi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházra és 2 év 6 hónap közúti járművek vezetésétől eltiltásra ítélt egy férfit, elrendelte pártfogó felügyeletét és kötelezte 394.972 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Kép

During their visit to Hungary, the delegation of the Venice Commission, operating beside the Council of Europe, had a meeting with the President of the National Office for the Judiciary (NOJ) on 4 February 2019. The body wanted to get familiar with the operation of the judiciary and the transformation of the administrative court system.

Saját otthonában fogadta ügyfeleit az a terhelt, aki évek óta kereskedett különböző tudatmódosító szerekkel. Tevékenysége jól jövedelmezett. A férfitól értékes járműveket és több millió forintot foglaltak le a nyomozók. Forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a Váci Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, 2022. szeptember 9-én a Budakörnyéki Járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést – letartóztatás – rendelte el a férfival szemben.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2023 októberében a vádlottat emberölés bűntette miatt tíz év börtönbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.